A szénsavgázfürdőnek több évszázados hagyománya van a természetes szén-dioxid-forrásokkal rendelkező országokban, de Magyarországon kevésbé ismert. A gáz alakú CO2 vízfürdővel való egybekapcsolása során a fej kivételével a beteg egész teste vagy a kezelendő testrésze szén-dioxiddal telt térbe kerül. A vízfürdővel szemben a szénsavgázfürdő kímélő jellegű, a hidrosztatikus terhelés nem érvényesül, a fürdőhőmérséklet és az adagolás könnyebben szabályozható, a káros inhaláció kizárható. Elsősorban perifériás érbetegek kezelésére használják.
A római fürdőkultúra már ismerte ezt a fürdőzési módot, az I. században a campaniai Baiae és Campi Phlegraei mofettáinak gyógyhatásáról Celsus és Plinius számolt be. Paracelsus is alkalmazta a szénsavgázfürdőt, és főleg égési sérüléseket, fekélyeket, női betegségeket gyógyított vele. Lister 1858-ban, Bayliss 1890-ben a CO2 értágító hatására hívta fel a figyelmet, Demarquet 1860-ban renyhén gyógyuló sebek szén-dioxiddal végzett sikeres kezeléséről számolt be. A szénsavgázfürdő újjáélesztését, sőt, továbbfejlesztését a behatóbb fizikai és élettani hatások elemzése alapján 1929–32 között Németországban Cobet, Hediger és Parade indította el, és elsősorban keringési betegségek kezelésére használták fel. Azóta a szakirodalomban több mint 400 e témával foglalkozó közlemény jelent meg. A szénsavgázfürdő 1965-ben a Deutsche Gesellschaft für Physikalische Medizin kongresszusának, 1983-ban a Bad Elster-i balneológiai szimpóziumnak, 1989-ben a Fribourgi Konszenzus Kongresszusnak egyik fő témája volt.
Európa természetes CO2-forrásokkal rendelkező országaiban rendszeresen alkalmazzák ezt a balneoterápiás eljárást. Legismertebb fürdőhelyek: Németországban Bad Pyrmont, Bad Meinberg, Bad Nenndorf, Bad Elster; Franciaországban Royat (Auvergne); Csehországban Fratiskovy Lázné (Franzenbad); Szlovákiában Szliácsfürdő; Ausztriában Bad Schönau (Niederösterreich). Románia erdélyi részén sok fürdőintézetben működtetnek szén-dioxid-mofettát, legismertebbek a tusnádi, málnási, bálványosi, borszéki, kovásznai, buzási szénsavas gőzlők. Sok esetben a CO2 keveredik kénhidrogénnel, ezeket a gázfürdőket szolfatáráknak nevezik, ilyen a csíkszentimrei Büdösfürdő, a hargitafürdői Kéngödör, a torjai Büdösbarlang. Itt jegyzem meg, hogy Erdélyben a XIV. századtól ismert, hogy a csíki és háromszéki gázömléseket a népi gyógyászatban fenés sebek, csúz kezelésére rendszeresen alkalmazták. Pataki Sámuel 1820-ban megjelent tanulmányában Erdély valamennyi büdös- és gyilkos barlangját, gázömléseit orvosi szempontból részletesen elemezte, Ilosvay Lajos pedig 1892-ben a torjai Büdösbarlang közelében megnyitotta az ország első gázfürdőintézetét. Magyarország az elmúlt évekig természetes CO2-forrásokkal nem rendelkezett, de olajkutatás közben mélyfúrással sikerült több CO2-lelőhelyet találni, amelyek közül a leggazdagabb az 1933–35 között feltárt mihályi-répcelaki CO2-gázmező, amelynek kitermelése nemcsak az ipari felhasználást (Répcelaki Szénsavtermelő Vállalat, 1992 óta Linde Rt.), hanem szénsavgázfürdő létrehozását is lehetővé tette.
Részlet dr. Ballagi Farkas, a kapuvári Lumnizer Sándor Kórház egykori igazgatójának (1996–2007) tudományos írásából – megjelent az Érbetegségek tudományos szakfolyóirat 1995/3. számában
