Ismét Mandela-koncert Londonban

2008. június 6., péntek, Magazin

Világsztárok ünneplik június 27-én Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt, egykori polgárjogi harcost a 90. születésnapjára szervezett londoni koncerten. A Hyde Parkban ott lesz a U2, a Queen együttes Paul Rodgersszel, Annie Lennox, Leona Lewis és sok más híresség.

A Mandela-koncertek mindig fontos zenei és politikai események voltak: az elsőt 1988-ban a Wembleyben rendezték az akkor még börtönben lévő politikus 70. születésnapját ünnepelve és szabadon bocsátását követelve. Két évvel később kiszabadulását is koncerttel ünnepelték, szintén a Wembleyben. A mostani koncert sztárjai között lesz sajtóértesülések szerint a Simple Minds, a Razorlight, Amy Winehouse (akinek drogfüggőségéről egyre riasztóbbak a hírek), Shirley Bassey, Eminem, a Corrs együttesből Andrea és Sharon, Eddy Grant, az olasz Zucchero. Természetesen, afrikai zenészek is köszöntik majd Mandelát, aki egyébként július 18-án tölti be a kilencven évet. Hazájából a Soweto Gospel Choir, Papa Wemba, Sipho Mabuse, Loyiso, valamint a Nagy-Britanniában szü­letett, jelenleg Dél-Afrikában élő Johnny Clegg.

A politikus a közelgő koncert kapcsán kijelentette: a nevét viselő jótékonysági szervezetek fel akarják használni születésnapját arra, hogy alapjaikat növeljék, s ehhez ő maga is segítséget kíván nyújtani. Mandela születésnapját júliusban megünneplik hazájában is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-06: Magazin - x:

Csonka piramis terve

A kapuk a Central Parkban
A Christo és Jeanne-Claude művészpár, akiknek művei között szerepel a berlini Reichstag és a párizsi Pont-Neuf híd ,,becsomagolása", olyan terven dolgoznak, amely a korábbiaktól eltérően nem kérészéletű, hanem fennmaradhat akár négyezer évig is. Ez a Masztaba, amelynek költségeit, mint az előző alkotásaiknál is, a róla készített vázlatok, rajzok eladásából akarják finanszírozni.
2008-06-06: Magazin - x:

Boszorkánytánctól a szupercelláig

A nagy és váratlan nyári szélviharokat a média gyakran illeti szakszerűtlen, pontatlan jelzővel. Tornádóról szólnak a híradások akkor is, amikor csak nagy erejű forgószél vagy más meteorológiai jellemzőjű szélvihar okoz kisebb-nagyobb pusztítást. Még a tornádószerű légoszlopoknak is több fajtája van.