Mindkét szülőnek igazat adtam. Fejlődik a világ — állapítottam meg, és az emberiség is próbál beleilleszkedni ebbe a rohanó korszakba. Azt szeretnénk, gyerekeink is a legjobbak, legügyesebbek legyenek.

Egyik nap viszont láthattam, hogy egy nagyon fontos tantárgy kimaradt gyerekeink órarendjéből. A középkorú sofőr minden buszra felszálló utast üdvözöl, illedelmes a jegy átadásánál: Tessék parancsolni, köszönöm szépen. Az iskolából hazaigyekvő gyerekekkel sem tesz kivételt, mi több, megkérdi őket: fáradtak vagytok-e? A gyerekek valóban fáradtak lehetnek, hisz kicsi szájuk nem nyílik köszönésre, lehajtott fejjel hátrahúzódnak, és ha szerencséjük van, még ülőhelyet is kapnak.

Valahogy megsajnáltam szegénykéket — túl zsúfolt az órarend, aztán az angolt is már idejében meg kell tanulni... Szóval, mindent akarunk mi, szülők, hogy gyerekeink megtanuljanak, még akkor is, ha zsúfolt az órarend, de valami mégis elmarad, egy tantárgy, valahol egy lecke, amit úgy hívnak: illemtan. Vagy talán a mai modern világban ez már nem is fontos?

Sokat töprengtem azon, a középkorú sofőr tanult-e angolt. Nem tudom, de valamiből mégis jelesre vizsgázott, gratulálok.

AdorjánI Gyöngyvér, Sepsiszentkirály