Déd- és ükunokák találkozójára érkezett az erdővidéki községbe az a közel száz rokon, akik mind néhai vargyasi Kisgyörgy Sándor (1845–1935) unitárius lelkész-esperes és a családjához szorosan kapcsolódó Kis Tamás (1846–1909) korabeli vargyasi unitárius énekvezér és kántortanító – korabeli megnevezéssel a mester – leszármazottjai. Így hát kettős családi találkozóra gyűltek össze a Székelyföldről, Erdélyből, Magyarországból és a svédországi Uppsalából is azok a többedízigleni leszármazottak, akik közül többen csak a vargyasi találkozón ismerkedhettek meg személyesen.
Az emlékezetes esemény az unitárius templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét. A szószéki szolgálatot Ilkei Árpád helybeli lelkész végezte, aki üdvözölte a vendégeket, és igemagyarázatában (ApCsel 1,8) azt az isteni megtartóerőt kereste, amely egy csokorban, rokonsági kötelékben, együtt való munkálkodásban tudta tartani a régieket. A ma élők felmenői pedig a kor szerényebb lehetőségei közepette is csodákat tudtak művelni, olyanokat, amelyek ma is éltető erőt sugároznak minden élő leszármazott számára. Az istentiszteleten fellépett a helybeli Dávid Ferenc unitárius dalárda Varga Réka vezetésével.
Az emlékezők és a helybeliek közösen vonultak ki a temetőbe a már diákkorában barát esperes-lelkész és a mester egymás mellett fekvő családi síremlékéhez, ahol a dédunoka Kisgyörgy Sándor és a kettős dédunoka Kálnoki Kis Sándor mondott beszédet, s a jelenlevők elhelyezték az emlékezés virágkoszorúit, elhangzott a lelkészi áldás.
Párját ritkítja az az összetartó erő, amely e népes család láthatatlan, de mégis létező összekötő szálait közel száz esztendő múltán is együtt tudta tartani. Zsúfolásig telt az egykori kántori lakás gyülekezeti terme: könyvbemutatóra gyűltek a résztvevők, hogy kézhez kapják azt a vaskos, mintegy 400 oldalra terjedő kiadványt, amely a lelkész-esperes sokáig elfekvő, eltűnt, majd újra előkerült emlékiratait tartalmazza, korabeli és mai fényképfelvételekkel*. A kötet előszavát a dédunokák, a székelyudvarhelyi Bencze Gábor és a már említett, Budapesten élő Kálnoki Kis Sándor és Kisgyörgy Sándor írták. A kiadvány az esperes-lelkész két részből álló, dokumentumértékű emlékiratával, a XIX. század második felének és a XX. század első harmadának erdélyi történéseivel, népéleti és egyháztörténeti bizonyító jellegű adathalmazával ajándékozza meg az olvasót. Az 500 példányban megjelent kötet kiadója a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete és a Kisgyörgy dédunokák. A kiadványból ajándék gyanánt juttattak minden erdélyi egyházközségnek és a bemutatón megjelent harmincegy déd- és ükunokának.
Az emlékiratíró Kisgyörgy Sándor a Kisküküllő megyei Dombóról indult, ahol édesapja kántortanító volt. A tordai (ahol Orbán Balázsnak volt kalauza a legendás hasadékban), majd a kolozsvári unitárius kollégium után (ahol laborfalvi Berde Áron volt egyik eminens tanára) a teológia következett, Kriza János püspök tanársága idején. Felszentelése után 16 évig kénosi, majd 41 évig vargyasi lelkészként szolgált. Kénosi szolgálata idején a székelyudvarhelyi unitárius egyházközség alapító lelkésze volt, amely akkor Kénoshoz tartozott. A most nyomdafesték alá került emlékiratait 86 éves korában vetette papírra, 1931-ben „ajánlva minden közügyszerető embernek elolvasásra”. 1935-ben helyezték örök nyugalomra a vargyasi temetőben.
A találkozón jelen volt Török István és Simó Sándor, a Háromszék-felsőfehéri, valamint a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperesei, Sütő Levente Lehel Vargyas község polgármestere, a család legidősebb élő tagja, a századik éves Dimény András volt vargyasi unitárius lelkész, valamint a 89 éves Borbáth Albertné Sós Emma vargyasi lakos – mindketten élő emlékezők, akik a szerkesztőkkel megosztották az emlékiratíróval kapcsolatos gyerekkori emlékeiket. A kötet budapesti bemutatója folyó év július 2-án lesz a Nagy Ignácz utcai unitárius templomban, ahol a magyarországi egyházközségek és a további déd- és ükunokák is átvehetik a kiadványt.
* Kisgyörgy Sándor (1845–1935) unitárius lelkész-esperes emlékiratai. Budapest, 2017
