Törvényjavaslat medveügyben

2017. július 5., szerda, Belföld

A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé az RMDSZ frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ hírleveléből.

A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi „vészhelyzetet”, de elejét venné annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakulhasson ki – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter. A politikus a környezetvédelmi tárca sürgős fellépését kérte. Arra hivatkozott, hogy a tavaly érvénybe lépett, a medvepopuláció kilövésére vonatkozó tiltás komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen az állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására. „Sürgős hatósági intézkedésekre van szükség Székelyföldön, hiszen túlzottan elszaporodtak a medvék, és veszélyesek az emberi életekre. A kilövési kvótára azért is szükség van, mert másként nem lehet hatékonyan kezelni ezt az állapotot.
Gondot jelent, hogy az állatok által okozott károkért nem vállal senki felelősséget, és nem kompenzálja az érintetteket az állam” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.
Magyar Loránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja rámutatott: az RMDSZ törvénytervezete a megyei környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe utalná a kárfelmérés és kifizetés kérdését, tekintettel arra, hogy a szaktárca nem nyújt megoldást a kártérítést illetően. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy minden év február 28-ig a szakminisztérium közölje a kilövési kvótát. Amennyiben ezt nem teszi meg, az szankciókat vonna maga után – magyarázta az RMDSZ törvénytervezetének kidolgozója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2017-07-05: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Két gyár, egy tulajdonos
A versenyhivatal feltételekkel ugyan, de jóváhagyta, hogy a Lactalis csoport megvásárolja a Covalact és a Lactate Harghita vállalatokat. A feltétel az, hogy a La Dorna nevű vajmárka gyártását átadja egy másik termelőnek. A versenyhivatal közlése szerint erre azért volt szükség, mert ellenkező esetben a Lactalis előnytelen versenyhelyzetbe hozta volna a többi piaci szereplőt, és ez a vaj árának emelkedéséhez vezethetett volna. Az egyéb, Romániában forgalmazott termékek esetében a versenyhivatal biztosítottnak látja a kiegyensúlyozott versenyhelyzetet. A Lactalis a világ legnagyobb tejtermék-előállító vállalata, piacvezető a sajtfélék tekintetében, olyan híres márkák gyártója, mint a francia President sajtkülönlegesség, amelyből másodpercenként 20 termék fogy el a világ 145 országában, vagy az olasz sajtspecialitás, a Galbani.
2017-07-05: Belföld - :

A lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt

Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg tegnap Kolozsváron.