Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg tegnap Kolozsváron.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet. Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nemcsak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
A zsinat hétfő délután a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös lelkészszentelési istentisztelettel zárul.