Véget ért az EU-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója

2008. június 21., szombat, Világfigyelő

Októberre, őszi rendes találkozójukra halasztották az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői az EU reformszerződését elutasító írországi népszavazás utáni válsághelyzet megoldását. A tagállamok vezetőinek körében széles az egyetértés abban, hogy közös európai ügy a lisszaboni szerződés elfogadása, és közös európai felelősség a tagállamok támogatása, a ratifikáció sikere.

Tizennyolc állam már ratifikálta a szerződést, ám az eredeti remények szerint idén befejezhető ratifikációs folyamatot a múlt heti (alacsony részvétellel és szoros eredménnyel végződött), elutasító ír népszavazás megakasztotta. Írország az egyetlen tagállam, ahol a dokumentumot népszavazáson kell megerősíteni, bár tegnap a tagországok a záródokumentumba is bevették azt, hogy a Cseh Köztársaságban is bizonytalan az unió intézményi és döntéshozatali rendszerét megreformáló lisszaboni szerződés elfogadása. A válsághelyzet legegyszerűbb megoldását a népszavazás megismétlése jelentené, de Brian Cowen ír miniszterelnök a csúcsértekezlet után sem tudta megerősíteni, hogy erre sor kerülhet-e. A megoldáskeresés őszre halasztása mindenesetre igen kevés reményt hagy arra, hogy a reformszerződés még életbe léphet az eredeti tervek szerinti 2009-ben.

A csúcstalálkozó másik fontos témája a magas energia- és élelmiszerárak kérdése volt. Egyértelművé vált, hogy a vezetők arra számítanak: az olajárak tartósan magasak maradnak, tehát a probléma nem oldódik meg rövidesen.

Az árak okozta nehézségek leküzdésének számos lehetősége felmerült a tanácskozáson, de egyetértés csak abban alakult ki, hogy hosszú távú megoldást kell találni, míg rövid távon a legfontosabb teendő a leginkább rászoruló, azaz legalacsonyabb jövedelmű rétegek támogatása. Az Európai Bizottság az októberi EU-csúcsig megvizsgálja, hogy adóeszközöket lehet-e és célszerű-e alkalmazni az olajár emelkedésének ellensúlyozására. Kovács László adóügyi biztos közlése szerint ugyanakkor a tagállamok többsége megerősítette azt a véleményt, hogy az adócsökkentés nem alkalmas eszköz a magas üzemanyagárak problémájának megoldására. Egyetértés alakult ki abban is, hogy az élelmiszerárak emelkedése elleni fellépésként növelni és ösztönözni kell a mezőgazdasági termelést az unióban. A zárónyilatkozat kiemelte azt is, hogy fokozni kell az egyeztetéseket az olajtermelő cégekkel, illetve országokkal. Magyarország egyik kezdeményezője volt az ezt sürgető európai szocialista párti álláspontnak. Bekerült a záródokumentumba az az elv, hogy az egyenrangúságra kell alapozni az unióban a mezőgazdasági termelők támogatását. Ezt az EU kelet-európai új tagállamai ― Lettország vezetésével ― a csúcstalálkozó előtt levélben, a brüsszeli tanácskozáson pedig szóban kérték.

A reformszerződés életbe lépésének halasztódása a jelek szerint negatív következményekkel jár az EU további bővítésének folyamatára is. A két legbefolyásosabb EU-hatalomnak számító Franciaország és Németország vezetője (Nicolas Sarkozy elnök és Angela Merkel kancellár) egyaránt úgy foglalt állást, hogy a jelenlegi intézményi keretek nem teszik lehetővé új ország felvételét. A szlovén elnökség és számos más tagállam vitatja ezt az álláspontot. Egyetértettek az uniós vezetők a Földközi-tenger térségében fekvő országokkal fenntartott kapcsolatok szorosabbra vonásában, de leszögezték, hogy fokozzák a kapcsolatokat a keleti (volt szovjet) szomszédokkal is.

Hosszasan foglalkozik a záródokumentum a bevándorlási kérdésekkel. A lakosság szempontjából prioritásnak nevezi, hogy az unió még ebben az évtizedben közös, a jelenleginél hatékonyabb (szigorúbb) szabályokkal rendelkezzen a határok védelmére és a bevándorlás ellenőrzésére.

A brüsszeli csúcstalálkozó záróközleménye a kiújult erőszak miatt újabb szankciókkal fenyegeti meg Zimbabwe vezetőit, és Szudán esetében is új büntetőintézkedéseket helyez kilátásba, ha Kartúm nem működik együtt a háborús bűnökkel gyanúsítottak átadásában. Macedónia esetében a záróközlemény nem említ lehetséges csatlakozási dátumot, viszont elítéli az ottani választásokon tapasztalt erőszakot.

Méltatták a csúcstalálkozón az Európai Unió budapesti székhelyű innovációs és kutatóintézetének jelentőségét, külön hangsúlyt helyezve a már eldöntött kutatási programok, köztük az energiaügyek fontosságára. Abban is egyetértés volt, hogy a jövőben felállítandó uniós ügynökségek elhelyezésénél is elsőbbséget kell biztosítani az új tagországoknak, ahol még nem működik EU-intézet.

Jóváhagyták a csúcsértekezleten, hogy Szlovákia 16. tagországként csatlakozhasson az euróövezethez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-21: Magazin - x:

Álbuszmegálló feledékenyek begyűjtésére (Hogy mik vannak!)

Álbuszmegállót építtetett egy idősotthon Németországban elkószáló gondozottai könnyebb ,,begyűjtésére". Az otthonban a lakók átlagéletkora 84 esztendő. Jó páran közülük Alzheimer-kórosak, és néha gondolnak egyet, felkerekednek, hogy hazamenjenek, nem emlékezve, hogy nincs, hova.
2008-06-21: Világfigyelő - x:

Sánta Ferenc élete, halála és temetése

A nagy magyar író 1927. szeptember 4-én született Brassóban székely család harmadik gyermekeként. Szüleivel gyakran költözött: Sepsibükszád, Marosvásárhely és Kolozsvár voltak gyermekkorának állomásai. A II. világháború Debrecenbe sodorta, a református kollégium hallgatója lett, ahonnan önként távozott. Alig húszévesen megnősült, négy fia született. A család fenntartása érdekében előbb bányász, majd az ötvenes évek elején a kispesti traktorgyár, később a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása. 1958-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt, 1968 óta írói munkásságából élt.