Sánta Ferenc élete, halála és temetése

2008. június 21., szombat, Világfigyelő

A nagy magyar író 1927. szeptember 4-én született Brassóban székely család harmadik gyermekeként. Szüleivel gyakran költözött: Sepsibükszád, Marosvásárhely és Kolozsvár voltak gyermekkorának állomásai. A II. világháború Debrecenbe sodorta, a református kollégium hallgatója lett, ahonnan önként távozott. Alig húszévesen megnősült, négy fia született. A család fenntartása érdekében előbb bányász, majd az ötvenes évek elején a kispesti traktorgyár, később a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása. 1958-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt, 1968 óta írói munkásságából élt.

Szabó Pál ajánlásával 1954 márciusában közölte az Irodalmi Újság Sokan voltunk című novelláját, amelyet Móricz Hét krajcárjával rokonítottak. Első novelláskötete 1956-ban Téli virágzás címmel jelent meg. A Petőfi Kör alapító vezetőségi tagja, 1956 szeptemberében nyílt levelet intéz a miniszterelnökhöz a parasztság jogfosztottságáról. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő időszak írói és világnézeti válságának időszaka. 1956 után keletkezett írásainak vezérmotívuma a kegyetlen világ, amelyben az ember helytállásának lehetősége egyre korlátozottabbá, az egyén kiszolgáltatottsága pedig egyre fokozottabbá válik. Műveiben ekkor az egyén és a hatalom viszonya, az egyén erkölcsi felelősségvállalásának mértéke és módja, a Hogyan kell és miképp lehet élni? kérdése foglalkoztatta. Alkotásai a korabeli magyar közéletre is nagy hatással voltak, mivel a sajtóban is vitákat gerjesztettek, illetve közülük jó néhányat színpadra vittek, megfilmesítettek. Immár az iskolai tananyagokban is szerepelnek.

Művei: Farkasok a küszöbön (novellák, 1961); Az ötödik pecsét (regény, 1963); Húsz óra (1963); Az áruló (regény, 1966), drámaváltozata, az Éjszaka (1968, bemutatta a budapesti Katona József Színház 1968. március 8-án, Egri István rendezésében, Őze Lajos, Avar István, Básti Lajos, Sztankay István, Maklári János szereplésével); Isten a szekéren (válogatott novellák, 1970); A szabadság küszöbén (esszék, cikkek, interjúk, 1993).

Több művéből készült film és tévéfilm. A Húsz óra (1965) és Az ötödik pecsét (1975) Fábry Zoltán rendezésében nemzetközi sikert is aratott. Filmre vitték az Éjszaka, A Müller család halála és a Kicsik és nagyok című munkáit is. Művei huszonhárom nyelven jelentek meg, de a filmfeldolgozások révén eljutottak a világ minden részébe.

Sánta Ferenc 1956-ban és 1964-ben megkapta a József Attila-díjat, 1970-ben Monte-Carlóban az Arany Nimfa Díjat (a Halálnak halála tévéfilm forgatókönyvéért), 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2004-ben a Magyar Művészetért Díjat és a Hazám-díjat, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

A 2008. június 6-án elhunyt Sánta Ferenc 1979—80-ban aktív szerepet vállalt a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozásában, jeles művész patronálók megnyerésében. Részt vett a Lakiteleki Találkozón és az MDF megalakításában, s mindvégig hűséges támogatója maradt a magyarság esélyeit segítő társadalmi mozgalmak működésének.

Sánta Ferenc Kossuth-díjas írótól, a Magyar Írószövetség örökös tagjától június 20-án vettünk végső búcsút a budapesti Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában. Szabó Árpád kolozsvári unitárius püspök, Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, Fekete Gyula író, Ferencz Éva énekművész, Solymosi Zsolt, a kolozsvári unitárius kollégium igazgatóhelyettese, Fóris Ferenczi Gábor, a kollégium diákja, valamint Ágh István költő búcsúztatta.

(Magyar Írószövetség)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1322
szavazógép
2008-06-21: Világfigyelő - x:

Véget ért az EU-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója

Októberre, őszi rendes találkozójukra halasztották az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői az EU reformszerződését elutasító írországi népszavazás utáni válsághelyzet megoldását. A tagállamok vezetőinek körében széles az egyetértés abban, hogy közös európai ügy a lisszaboni szerződés elfogadása, és közös európai felelősség a tagállamok támogatása, a ratifikáció sikere.
2008-06-21: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Az iráni háború ára:161,8 milliárd dollár
Az amerikai képviselőház kompromisszumos törvényjavaslatot fogadott el az iraki és afganisztáni háború finanszírozásáról. A törvénytervezet 2009 nyaráig hivatott finanszírozni a háborús kiadásokat, összesen 161,8 milliárd dollárral, amely az eredeti elképzeléshez képest 3,6 milliárddal kevesebb.