A sepsiszentgyörgyi iparosok termékeikkel bejárták a környező piacokat, és árultak ott, ahol heti- vagy országos vásárt tartottak.
A Csizmadia Céh vezetősége több város és falu piacán bérelt helyet, amiért évi bérdíjat fizetett. Az iparosok a számukra kijelölt helyen korán reggel felállították sátraikat, s amikor a vásárzászlót felhúzták, egyszerre mindenki a ládájából kipakolt, és kezdődött az árusítás, ami a vásárzászló délutáni bevonásával ért véget. Rövid időn belül köteles volt mindenki elhagyni a piac területét.
A sepsiszentgyörgyi piacon az iparosok a tanácstól vagy magánszemélyektől béreltek helyet, ahová fából árulószíneket építettek. A színekben való árusításért a céhnek fizettek úgynevezett színtaksát. Az egész évi bért a céh vezetősége egyszerre fizette ki. 1880-ban negyven csizmadiamester árult a piacon, és az évi bér 300 forint volt. A céh törvénye szerint az öreg mesteremberek az első sorban kínálták portékájukat, utánuk következtek a fiatalabbak. Tilos volt az áru becsmérlése vagy a vásárló elcsalogatása kisebb ár felajánlásával.
Háromszék vásárjoggal rendelkező helységei a következők voltak: négy országos és egy hetivásárral Sepsiszentgyörgy, Uzon, Barót, Kovászna, négy országos vásárral hetivásár nélkül Papolc és Nagybacon, három országos és egy hetivásárt rendezhetett Alsócsernáton, Bereck, Kézdivásárhely, Nagyajta és Nagyborosnyó, egy országos vásárt tarthatott Előpatak és Miklósvár. Illyefalvának is volt vásárjoga, de nem élt vele. Ezek a vásárjogok még a XX. század elején is érvényesek voltak.
