Xantus Géza az erdélyi – de nem túlzok, ha hozzáteszem: és magyarországi – egyházművészet jeles művelője: számos templom, kápolna, egyházi épület számára készített oltárképet, szobrot, keresztútja-sorozatot, üvegablakot. De ugyanennyire igaz, ha azt állítjuk, hogy egyik legjelesebb grafikusunk: különböző technikával készült sokszorosított grafikái vagy akár a névjegyének tekinthető ex librisei galériák, magángyűjtemények féltve őrzött díszei, s ha mint elismert festőművészről vagy szobrászról beszélünk, akkor sem tévedünk.
(Nem véletlen, hogy felsőfokú teológiai, majd művészeti tanulmányokat végzett: a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett diplomát 1995-ben, 2003-ban pedig a római Accademia di Belle Arti festészeti karán diplomázott Nunzio Solendo tanítványaként. Kitartását, akaraterejét és elhivatottságát jelzi, hogy ekkor már 45. életévében járt.)
Ahhoz, hogy egyház és művészet kapcsolatát megérthessük, próbáljuk értelmezni, meghatározni a két fogalmat s a köztük lévő összefüggést. Hermann Hesse német író és festő szerint „művészet minden dolog mögött megmutatni Istent”. II. János Pál pápa a művészekhez címzett, 1999 húsvétján kelt levelében – amelyből a fenti idézet is származik – a művészet egészét úgy határozza meg: mintáz emberen messze túlmutató küldetést, amely az ember egyik legnemesebb feladata, és amely a transzcendenciából eredeztethető, s amelynek célja is a transzcendencia.
Ez utóbbi a kulcsszó Xantus Géza művészetében. Ő maga vallotta egy korábbi interjúban: „A háromdimenziósnak tapasztalt világunkon túlmutatóan egy további, »transzcendentális dimenziót« szeretnék ábrázolni. Megfogalmazásom érdekében gondolati síkon a feltámadt Krisztus misztériumát veszem alapul, aki tanítványait a bezárt ajtókon keresztül látogatja meg, kitapintatja sebhelyeit, hús-vér emberként mutatkozik, és anélkül, hogy felismerhetősége változna, áthalad a szilárd formákon. Ezáltal elénk tárja annak tényét, hogy létezik egy olyan dimenzionális világ, amelyet a ma embere még nem ismer. E felsejlő valóság vizuális bemutatására keresem a képzőművészet adta lehetőségeken belül a kifejezési formát.”
Nem a liturgiához kötődő alkotásokat hozott e tárlatra Xantus Géza: azok a templomok liturgikus terében találhatók. De ezek a gyönyörű művek is átvezetik a szemlélőt egy, az emberi szem, tapintás, érzékelés számára ismeretlen, felfoghatatlan világba, amely a hétköznapi emberi lét határain túl van.
A képek között találunk olyanokat, amelyek bibliai jeleneteket jelenítenek meg, mint az Apokalypsis vagy az Illés szekere, vagy amely vallásos áhítatot tükröz.
A transzcendencia titkát két másik örök titok fokozza: a végtelen, folyton ismétlődő, féktelen forgásba, olykor örvénybe vonzó kör és a nő. A Goethe költészetéből ismert villitáncot, vészes csábítást idézi számomra a Patak, a Tükör. A derűt, meleget sugárzó fény valamennyi képen jelen van. Megemlíteném még a kecses lovakat ábrázoló vagy a római hangulatokat idéző, mediterrán színekben pompázó képeket.
Összehasonlítva jelen tárlat anyagát Xantus Géza korábbi képeivel megállapíthatjuk, hogy a színek sokkal melegebbek lettek, háttérbe szorultak a hideg kékek és zöldek. Ugyanakkor a körvonalak lágyabbak, háttérbe szorul az alkotó éles kontúrokban gondolkodó grafikus énje.
SARÁNY ISTVÁN
