A kacagógerle hazája Északkelet-Afrika és India, de előfordul a Balkán-félszigeten is. (Vigyázat, ne tévesszük össze a balkáni gerlével!) A háziasított madár Észak-Afrikában, Szomáliában is sikeresen költ. Afrika belsejében a legközönségesebb galamb.
A hangja kacagásra emlékeztet, de a galambokhoz hasonlóan turbékol is. A hím fölmereszti hátán tollait, bókolgat, búg, ,,kacag", hol egyik, hol másik lábán ugrál, hol meg felszökken, kidagasztva torkát. Ezt képes hosszú ideig is végezni. Még napkelte előtt megszólal. A tojó pedig igyekszik lehetőleg kedvében járni.
Színezete izabellasárga, háta sötétebb, feje, torka és hasa világosabb, evezői feketések, nyakörve fekete, szeme világosvörös, csőre fekete, lába kárminvörös. A tenyészetekben fehér színek is megjelentek, és állítólag már bóbitás fajták is vannak. Szapora madarak. Ha szabadban tartjuk, már az enyhe téli napokon igazgatják a fészküket, és ha tartós a felmelegedés, akkor le is tojnak. A galambokhoz hasonlóan két fehér tojást raknak, és rendszerint fel is nevelik fiókáikat. Ezek teljesen még nem önállóak, amikor új fészket építenek a szülők.
Az első példányokat Magyarországon láttam, ahol gyakoriak a madártartók körében. Ma már nálunk is egyre többen nevelnek kacagógerlét, hisz a könnyen tartható madarak közé tartozik. Kedves, kacagó hangja vidámságot kelt. Igénytelen madár, bírja a szűk ketrecet is, de azért tartsuk tágas kalitkában. Táplálására megfelel a díszállat-üzletekben galamboknak árusított magkeverék. Ha magunk akarjuk összeállítani a táplálékot, alaptakarmányként búzát, kölest, fénymagot és kevés kendermagot ajánlok. Jó ápolás mellett a madár tizenöt-húsz évig is elél.
