Száznyolcvanezer font Emmáért

2008. június 28., szombat, Magazin

Száznyolcvanezer fontért (835 000 lej) kelt el kedd este egy londoni árverésen Jane Austen Emma című regénye első kiadásának egy példánya, amelyet az írónő barátnőjének dedikált.

A Bonham’s ház könyvaukciója rekordot mondhat magáénak: még soha nem fizettek ennyit brit szerző művéért. Az Emma alaposan felülmúlta a várakozásokat, mivel eredetileg 50—70 ezer fontra értékelték. A könyv névtelenséget kérő eladója már csak azért is örült az árnak, mert családja könyvtárában őrizte három nemzedéken át.

,,A szerzőtől" — olvasható a regény három kötetének egyikében. A címzett Jane Austen barátnője volt, akiről az írónő feltehetően művének egyik alakját, a nevelőnő Taylor kisasszonyt is mintázta. Az ő neve is szerepel a könyvben: Anne Sharpnak hívták, aki tanítónőként dolgozott Jane fivére, Edward Austen gyermekei mellett. Amikor az Emma 1816-ban megjelent, az írónő, aki olyan regényeket hagyott hátra, mint a Büszkeség és balítélet vagy az Értelem és érzelem, arra kérte kiadóját, hogy barátainak és családtagjainak küldjön szét összesen tizenkét dedikált tiszteletpéldányt. A listán éppen Anne Sharpé volt az utolsó név.

Az Emma ironikus képet fest a korabeli Angliáról különböző szerelmi bonyodalmakon keresztül. Jane Austen alig egy évvel élte túl e regényének megjelenését: 1817-ben, mindössze 42 évesen Addison-kórban meghalt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-28: Magazin - x:

Krisz Rudi legújabb albuma

Tizennyolc évesen robbant be a magyar popéletbe a 2001-ben megjelent Tűz című albumával, majd az azt követő három szólólemeze amellett, hogy platina- és aranylemez lett, számos díjat is hozott.
2008-06-28: Magazin - x:

Új tagok az amerikai filmakadémiában

Sacha Baron Cohen, Marion Cotillard és Jet Li a legnagyobb jelenkori sztárok azon a százöt fős listán, amelynek tagjai meghívót kaptak az Oscar-díjakat odaítélő és átadó amerikai filmakadémia (Academy of Motion Picture and Arts) elektori testületébe.