Így történt a főkirálybírák beiktatásakor, de máskor is előfordult, hogy ételt-italt biztosítottak, annál is inkább, hogy az állam a gyűlések tartására valamennyi pénzt utalt ki. A főkormányszék évente száz forintot adott a gyűlések kiadásaira. Azt pedig a székvezető döntötte el, hogy egyszerre vagy több rendben használják fel az adott összeget. Ilyen ünnepséggel zárult 1794. május 26-án az uzoni székgyűlés, mely alkalommal gróf Mikes János főtisztségbeli beiktatásakor rendeztek nagyszabású díszebédet, ahova nemcsak a gyűlés nemesi jelenlévőit és katona képviselőit, de a szomszédos Brassó és Felsőfehér vármegye elöljáróit is meghívták. A lakoma előkészítése, a nyersanyag beszerzése a székek közös feladata volt. A felhasznált élelmiszerfélékből nem hiányzott a vadhús, majorság, malac, bárány, tojás, vaj stb., a zsíros ételeket pedig pálinkával, sörrel és borral öblítették le. A nagyszámú vendégsereg számára 300 deszkából ácsoltak asztalokat és padokat. Az 1794-es beiktatási bankett nem volt egyedi jelenség a székgyűlések sorában. 1827-ben Tompa János sepsiszéki alkirálybíró Salamon József dullóra bízza a szeptemberben Sepsiszentgyörgyön esedékes közgyűlés étkeztetésével kapcsolatos beszerzési teendők intézését: ,,A markálisra gondoskodjék pénzért tojásról, vajról, majorságról, ha valami halat, vadat kapna, Bányai Ferencet szólítsa meg, hogy menjen ki a Bodzára és vadásztasson, én a plájásokat oda parancsolom."

A katona határőrvidék társadalmi, politikai megosztottsága éreztette hatását a közgyűlések megszervezésében, lebonyolításában, de a tárgyalt kérdések összetettsége tekintetében is, ahol visszatérő téma a két fél közötti együttélési viszonyok normarendszerének kidolgozása volt. A civil igazgatás alatt álló törvényhatóságokkal szemben, melyekre homogén érdekképviselet és ügyintézés jellemző, Háromszéken a kétféle igazgatás miatti súrlódások a közgyűlések légkörében és munkálataiban is megmutatkoztak. A gyűlések állandó meghívottai között ott találjuk a katonarend képviselőit, minden településről a katona bírót harmadmagával. A határőrségi parancsnokok és különböző rangfokozatú tisztek számára pedig névre vagy tisztségre szóló meghívót fogalmaztak meg, főként amikor a tárgyalt kérdéseknek katonai vonzatuk is volt. A civil és katonai hatóság közötti szemléletbeli különbség abban is megnyilvánult, hogy a katonaság nem akarta tudomásul venni azt a jogszabályt, amelynek értelmében az önkormányzati feladatokban részt vevő katonák civil besorolásuk idején a polgári igazgatás irányítása alá tartoznak. Annak ellenére, hogy a székgyűléseken való részvétel ismétlődő megbízatás volt, mégis, a határőrségi parancsnokság hatalmát fitogtatva utasítja beosztottjait — mint például 1819-ben —, hogy addig ne próbáljanak a gyűlésre elmenni, míg a századparancsnokságuktól erre engedélyt nem kapnak. 1833-ban Leopold kapitány Szárazajtáról a század részéről utasítja a katona résztvevőket, akik Sepsiszentgyörgyön május 2-án közgyűlésre megjelenni tartoztak, hogy elmenetelük és visszajövetelük alkalmával is jelentkezzenek a parancsnokságnál. A beteget jelentők hiányzásukat csak orvosi bizonyítvánnyal igazolhatták. A civil igazgatás is fenyegetőzik a meg nem jelenő katonák büntetését illetően. 1819. május 31-én Béldi László szigorú hangú utasításában az ellenszegülő tiszteket is feljelentéssel riogatja: ,,a primpillus és pixidarius atyafiaknak adassék tudtukra, akik ha meg nem jelennének törvényesen fognak büntetni és meg nem jelenésük akadályozói a Felséges Királyi Főigazgató Tanácsnak, s ha a környülállás úgy kivánja az uralkodónak fel fognak adattatni". Az is előfordult szintén 1819-ben, hogy a dullók a főkirálybírói meghívást rosszul értelmezték, és ezt a katonanépesség egészére vonatkoztatták, ami értetlenséget és felháborodást váltott ki a katonák részéről. Hiába közölték utólag a részletes eligazítást, az okozott hibát már nehéz volt korrigálni: ,,úgy tapasztalom, hogy mind ezen kinyilatkoztatásom sem elégséges a már egyszer felzúdult rendetlenségnek lecsendesítésére" — jegyzi meg a főkirálybíró.

A székgyűlésen megjelenő katonák magatartását, a munkálatokba való bekapcsolódásukat, illedelmes viselkedésüket feletteseik számon kérik. 1790 májusában a sepsiszentgyörgyi marchalis szék alkalmával, ahol a megejtendő tisztújítás fontosságára való tekintettel a kormányzó is tiszteletét tette, a katonai parancsnokság követendő cselekvési irányt jelölt beosztottainak: ,,parancsolom, hogy minden faluból a bíró harmadmagával ottan a megírt napon el ne mulassza megjelenni, ez okból emlékeztetek, hogy ők is mind székely katonák votizálnak, ezért intetnek is, hogy netalán tán ők ez iránt megcsalattassanak, mely által a votumuk az ország törvénye ellen megvétetnék.A congregátióban magukat becsületesen viseljék ahogy az hívséges katonákhoz illik, magukat semmibe se elegyítsék, ami a felolvasandó királyi Gubernium parancsolatja és szándékával ellenkezne. Ne kiabáljanak, parasztosan magukat ne viseljék, ha pedig látnak a provinciálisták közül is feltételekkel vagy törvényekkel ellenkezni kivánokat, olykor-mindenkor a posszesor úr mellett tartsanak, sőt mindenben segítsék." A parancsolat Martini gyalogezredes aláírását viseli.

A katonák részvétele a közgyűléseken árnyaltabb volt annál az egyszerű jogszabálynál, hogy minden település köteles volt katonarendbeli falusfelei közül megfelelő személyeket képviseleti felhatalmazással megbízni. A határőr katonaság egy része jobbágytartó nemesi jussal is bírt, úgy ezek kiváltságos minőségükből eredően a székgyűlés állandó tagságához tartoztak. 1819-ben gróf Béldi László a gyalogezred tudomására hozza azt a főkormányszéki rendelkezést, amely értelmében azokat a katonákat, akik az urbárium szerint jobbágyokkal rendelkeztek, a gyűlések nemesi résztvevői közé sorolják.

A katonatiszteknek a közgyűléseken való részvétele nem volt kötelező érvényű. Abban az esetben, amikor a határőrséggel vagy a katonák különleges problémáival, illetve jobbágy-katona kérdésekről tárgyaltak, meghívták a határőr ezredek parancsnokait, akiket, ha egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni, helyettesítőik képviseltek. 1817-ben például, amikor a székházlétesítés helyszínét és az azzal kapcsolatos elképzeléseket tárgyalták, Fikweiler huszárezredes maga helyett a közgyűlésre a Gidófalván szolgálatot teljesítő Czetz János kapitányt jelölte. Hogy rá esett a választás, nem volt véletlenszerű, minden bizonnyal tehetségével, eszességével már akkor kitűnt társai közül. 1806. december 1-jén a Sepsiszentgyörgyön megrendezett gyűlésre meghívót kapott a kézdivásárhelyi II. gyalogezred parancsnoka, Chevalier Garmand ezredes. Az udvarias gesztusra hasonló módon válaszolt: ,,személyemnek meghívásáért teljes köszönettel vagyok a gróf főkirálybíró úrnak". 1815-ben az uzoni székgyűlésre a huszárezred parancsnokának meghívása kapcsán a szervezők meg is jegyzik, hogy ez a huszár regimenttel való jó egyetértésnek tulajdonítható. 1817. január 13-án Cserei Miklós a bodoki közgyűlésre a II. gyalogezred parancsnokát, Betzman ezredest a neki járó tisztelettel értesíti: ,,marchalis szék fog tartatni Bodokon, melyre való nézve ha a méltoságos úr a maga jelenlétével részesíteni méltoztat jó szívvel látjuk". Az udvariaskodás, egymás dicsértetése azonban megszűnik, és a két fél közötti kapcsolat hideggé változik, ha a katonaság úgy véli, lekezelték, sértő módon viszonyultak a gyűlésen megjelenő képviselőikhez. Ez történt 1817-ben, amikor a január 13-i bodoki összejövetel alkalmával, ahol néhányan nemcsak katonaellenes magatartást tanúsítottak, de a II. gyalogezred parancsnokával, Betzman ezredessel is illetlenül viselkedtek. A gyalogezred parancsnoksága számon kérő hangnemben fordul a szék vezetéséhez, és az őket ért sérelemre kérnek magyarázatot, hogy az elnöklő adminisztrátor mint a királyi hatalom képviselője a sértegetőkkel, hangoskodókkal miért nem fordult szembe, és nem foglalt állást ellenük: ,,a regiment azt hiszi, hogy egy nemesi szabadságot értő gyűlés lárma nélkül meg nem eshetik, de azért az illendőség határain át nem hághatnak, az egymás iránti tisztelet meg nem tagadhatik, egyik corporatio a másik által meg nem mocskolhatik, hogy az ilyen zűr-zavaros beszédű emberek meg nem tudnak zaboláztatni. Ugy referáltam a regiment comandonak, hogy Székely Sámuel Kilyénből a regiment obestert Betz. Pritzman Spatzinek nevezte, a katonai rendet megsértette, mondván hogy a kapitányok, hadnagyok, kik magukat mind hercegeknek nézik, holott a veres gallért levágják. Ezáltal, hogy igy corporatiot megsértetett, a regiment úgy nézi ezen egész marchalis congregatiot, amely a méltóságos úrnak a legnagyobb gyalázására válhatott." A két fél közötti viszony romlását elősegítették a tiszteknek a székgyűlésekről való kirekesztésére hozott intézkedések is. 1835-ben a székgyűlési jegyzőkönyv 8. pontjának végzése értelmében a székgyűléseken a székely ezredek parancsnokait vagy helyettesítőit, mint a gyűléshez nem tartozó személyeket, kívülállóknak tekintették. A gyűlésen megjelent Molnár József főstrázsamestert és Cserei Lajos huszár kapitányt ,,mint hazafiak és polgárok, s nem mint ezredek küldöttei nézettesenek". A hatóság tehát nem katonai, hanem társadalmi megközelítés útján bírálta el a tisztek jelenlétét a székgyűléseken, elszigetelte ezáltal az idegen ajkú, más vidékről származó tiszteket a szék közéletéből. 1838 májusában gróf Nemes János főkirálybíró a guberniumnak küldött tájékoztatásában arra hivatkozik, hogy az 1837. márciusi marchalis gyűlésen megerősítették az 1835-ben bevezetett szabályozást, majd 1838 szeptemberében azt megerősítették, hogy a szék területén állomásozó két ezred parancsnokát vagy helyetteseiket mint a gyűléshez nem tartozó személyeket soraikba ne fogadják. Az ezredek sértésnek vették ezt a barátságtalan lépést, és a főkormányszék beavatkozásától várták a helyzet normalizálását. A kormányhivatal kissé kifacsartan próbált igazságot tenni a jó viszony fenntartása érdekében, mondván, hogy az ezredparancsnokok birtokosi minőségük alapján lehetnek tagjai a székgyűlésnek. A polgári rész úgy gondolta viszont, hogy a felülről jövő beavatkozással önkormányzatiságukon esne csorba, vagyis attól a lehetőségüktől fosztanák meg őket, hogy a helyi ügyeik intézésében érvényes jogszabályokat fogadjanak el. A katonatisztek székgyűlésen való részvételi jogának vitatása pedig ettől fogva is gyakran fokmérője a civil-katona kapcsolatok alakulásának.