Szakértő, az őt jelölő párt belső köreihez nem tartozó miniszterelnöke lett Szerbiának Mirko Cvetkovic személyében, de sok belgrádi politikai megfigyelő úgy véli, hogy ez a fajta függetlenség inkább hátrányt fog jelenteni, mintsem előnyt ― alárendeli a kormányfőt az őt kiválasztó Boris Tadic államfőnek. Az előd, Vojislav Kostunica ― aki hibásnak bizonyult számításból maga idézte elő idén tavasszal a kormányválságot, s a politikai bukását eredményező választást ― még erős kormányfő volt: a szerb belpolitika legagyafúrtabban manőverező politikusának tartották, aki Szerbiai Demokrata Pártja élén állva mindig nagyobb szeletet tudott kihasítani magának és követőinek a hatalomból, mint amekkorát parlamenti súlyuk indokolt volna. A Demokrata Párthoz kötődő, de valódi pártháttér nélküli Cvetkovic nem rendelkezik az ő zsarolási potenciáljával, ellenben egy olyan bonyolult alakulat élére került, hogy igencsak szüksége lesz minden vezetői tehetségére. Az új szerb kormányban hét párt képviselői vesznek részt (sokan közülük vezető párttisztségeket is betöltenek), a 250 tagú parlamentben a munkáját segítő nem túl bő, mindössze 128 fős többséget pedig tíz párt képviselői fogják biztosítani.

Tekintettel arra, hogy ezt a kormánytöbbséget a politikai érdekek hozták össze ― a benne szereplő pártok egy részét ideológiájuk más táborba kellett volna, hogy sodorja ―, s kemény alkuk, politikai adok-veszek árán született meg, gyanítható, hogy a benne részt vevők hitbizományuknak fogják majd tekinteni az általuk irányított minisztériumokat. A kormányfő mozgásterét az növelheti meg valamelyest, hogy bevezették az úgynevezett ,,arany szavazat" intézményét, amelynek értelmében ezután, ha a minisztertanács ülésén szavazategyenlőség alakul ki valamely kérdésben, akkor az az álláspont győz, amelyet a miniszterelnök is magáénak vall. Ezzel együtt Mirko Cvetkovic nem feledkezhet meg arról, hogy posztjának szilárdsága nagymértékben Boris Tadic államfőtől függ, aki pártja korifeusaival szemben is kiállt mellette.