A február eleji jelentésekben a brassói szervek említést tettek egy olyan lakossági igényről is, amit a helyi pártvezetés egyelőre figyelmen kívül hagyott. Ebben szerepelt az a megállapítás, hogy több sepsiszentgyörgyi lakos azt javasolta, hogy állítsák vissza a régi Háromszék megyét. A közbeszédben megjelent tehát az a gondolat – amivel az előkészítés során, elvi szinten, nem nyilvánosan „eljátszott” ugyan a brassói pártvezetés, de a közvitában sehol sem jelent meg ez idáig –, miszerint a régi Háromszék megyét kell újraszervezni. (...)
Piszkos játszmák
Többen nemtetszésüket fejezték ki amiatt is, hogy meglátásuk szerint a Brassó-párti csoportosulások „nem tiszta játszmákkal” próbálták meg a maguk javára billenteni egyes emberek és munkaközösségek döntését. Helyi értelmiségiek és a brassói központot ellenző káderek igyekeztek jelezni a felsőbb fórumoknak a visszaéléseket, hogy a népgyűléseken részt vevőket és felszólalókat ígéretekkel, fenyegetéssel befolyásolták, megpróbálták rávenni arra, hogy Brassó mellett szavazzanak, és a másképpen gondolkodó felszólalókat sok esetben elhallgattatták. (...)
Ilyen visszaélésekre hívta fel Fazekas János figyelmét a korszak két meghatározó vezető értelmisége is. Sütő András és Hajdu Győző a sepsiszentgyörgyi értelmiségiekkel való találkozás után fogalmazott meg egy levelet Fazekasnak, tolmácsolva a helyiek kéréseit. A levélből kiderül, hogy a helyi pártszervek azokat a gyűléseket, amelyekről már eleve sejteni lehetett, hogy Brassó ellen fognak dönteni, nem tartották meg. „Sokan mesélik, hogy a szeszgyárban négyszer is Csík mellett szavaztak, de a párt küldöttje mindannyiszor arra hivatkozott, hogy a szavazók nem értették meg a kérdést. Így az ötödik menetben megszavazták Brassót”, olvasható a levélben.
Egy másik helyi értelmiségi csoport személyesen Fazekas Jánosnak küldött üzenetet, hogy járjon közbe Ceauşescunál annak érdekében, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok ne kerüljenek Brassó megyéhez. A levél írói kifejtették, hogy észszerűnek és helyesnek tartják a székely székek alapján megtervezett „nagy Hargita megye” ötletét. Sepsiszentgyörgy és környékének pedig a majdani új megye kulturális és gazdasági motorja szerepet szánták. (...)
A Vasile Patilineţ jelenlétében 1968. február 8-án megtartott Brassó tartományi ülésen a jelenlevők megvitatták a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonban kialakult helyzetet. Szó esett az ekkor már nyilvánosan is megjelenő javaslatról, miszerint vissza kellene állítani a régi Háromszék megyét. A felszólaló tartományi és központi pártvezetők többsége viszont elutasította ezt a szándékot. A tartományi első titkár súlyosnak ítélte meg a kézdivásárhelyi helyzetet, kiemelte Sepsiszentgyörgy lojalitását. Véleménye szerint a Kézdivásárhely rajoniak hangulatát egyes, ún. agitátorok alakították, befolyásolták.
Február 3-án külön elemzés készült a Kézdivásárhely rajonban kialakult állapotokról. Eszerint a megyésítésre vonatkozó tervezetek megjelenése után „egyes személyek”, kiegészülve a helyi pártvezetéssel és értelmiségiekkel, aktív kampányba kezdtek annak érdekében, hogy a rajon települései egyértelműen a Hargita megyéhez való tartozás mellett tegyék le voksukat. Az elemzés szerint a rajoni pártszervezetek passzívan figyelték a folyamatot, így bátorították azt. A mozgalomban ún. nacionalista jelszavak is elhangzottak – állítja az elemzés –, miszerint a magyaroknak, székelyeknek egy közigazgatási egységhez kell tartozniuk. Az agitátornak nevezett személyek közül Fábián Ernőt (kovásznai iskolaigazgató), Benedek Géza kórházigazgatót és Gazda István tanárt emelték ki név szerint. A pártutasításokkal „szembeszegülő” helyi pártaktivisták közül Bede László, Jáni András, Márton Albert, Orbán Márton, Szász Domokos nevét emelték ki. (...)
Küzdelem Brassó ellen
A Brassó „elleni küzdelem” január második felétől egyre nagyobb lendületet kapott. 1968. január 10-én az Olt textilgyár munkaközössége közös levélben egyenesen a bukaresti pártvezetéshez fordult. A levélírók röviden felvázolták Sepsiszentgyörgy és vonzáskörzete gazdasági fejlődését, külön hangsúlyozva az egykori Háromszék megye egységét, és azt kérték, hogy a pártvezetés engedélyezze egy új megye létrehozását az egykori megye szerkezetére építve. (...) Január folyamán ugyanezt a kérést fogalmazta meg több más munkaközösség is a környékről több tucat, több száz aláírással ellátott nyílt levelében: a sepsiszentgyörgyi 2-es számú líceumból, a kórházból, a dohánygyárból, a kézdivásárhelyi fafeldolgozó üzemből, a kézdivásárhelyi kórházból, a szövetkezetekből.
A térképes tervezet megjelenése után nemcsak a városi értelmiségiek és munkaközösségek, hanem a szétválasztási tervek által konkrétan érintett falvak is megmozdultak. (...)
A háromszéki események híre hamar eljutott a legfelső pártvezetés szintjére. Utasításukra több, a terepet jól ismerő központi küldött (Koppándi Sándor, Király Károly, Fazekas János, Vasile Patilineţ) próbálta meg feloldani a feszültséget. A központi küldöttek jelenlétében megismételték a népgyűléseket. A „Brassó-ellenes” szervezkedések és a régi Háromszék megye visszaállítását megcélzó mozgalom meghozta az eredményt, a megismételt falu- és üzemi gyűléseken a résztvevők többsége elutasította a Brassó megyéhez való tartozást. Január 31-én pl. még az etnikai arányok miatt különlegesnek számító Vajnafalván is a Hargita megye-opció győzedelmeskedett, igaz, késhegyre menő „csatában”: 77-en Brassó mellett döntöttek, 80-an pedig Hargitát választották.
Fazekas János így emlékszik vissza az akkor történtekre: „Akkor kaptam az információkat, hogy milyen súlyos hibákat követnek el, hogy több helyen három-négyszer is szavaznak, olyanokat visznek be szavazni, akik nem odavalósiak. Nekem volt egy jó emberem, egy Fábián Ernő nevezetű agrártitkár, agrármérnök, aki éjszaka áthozta az Ojtozi-szoroson a jegyzőkönyveket és az információkat, hogy mi történik Háromszéken. Reggel megérkeztünk Brassóba, s megmondottam Panănak, hogy miért jöttünk, s onnan mentünk Sepsiszentgyörgyre. (...) Megérkeztünk, pár óra alatt összehívták a gyűlést, s ott először én beszéltem. Magyarul beszéltem, és elmondottam nekik azokat az áthágásokat, amelyek történtek, s hogy újra kell szervezni az összes gyűlést, új szavazások kellenek. Eltartott egy hétig, de a dolgok annyira elmérgesedtek, hogy az aktivistákat a falvakból a parasztság elkergette. Maksáról, Barátosról, máshonnan. Zabolán kétszer vagy háromszor kellett szavazni, mert hamisításokat csináltak. Maksán például elterjesztették, hogy a Brassó és Hargita közti határ majd a főúton megyen. A parasztoknak a kollektív gazdaság elnöke, főmérnöke, pártitkára azt mondta: Jól van, ha azt akarjátok, lebontjuk ezen a részen a lakásokat, csűröket, és áttesszük a másik részre, de mi nem maradunk Brassónál.”
Új megye, de nem Háromszék
A pártvezetés számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a térség lakosságának nagy része és a helyi értelmiségiek egyértelműen nem óhajtják a Brassóhoz való csatolást. A közvélemény „nyomása” és a magasabb funkciójú pártaktivisták (Fazekas, Király) közbenjárása nyomán körvonalazódni kezdett egy kompro­misszumos megoldás: a két vitatott rajonból létrehozandó új megye terve. Az akkor legnagyobb befolyással rendelkező magyar pártvezető, Fazekas János azt állítja, hogy ő is azt javasolta Nicolae Ceauşescunak, hogy az érintett területek ne kerüljenek se Hargita, se  Brassó megyéhez, hanem képezzenek egy új közigazgatási egységet. „Azt javasoltam Ceauşescunak, hogy hozzuk létre Háromszék megyét. Nem akarta semmiképpen a Háromszék elnevezést. Mondom, akkor legyen Bodok vármegye. Azt se akarta. Mondom, Bodok szép, az a mi székelyföldi havasunk. Aztán végül mondtam, hogy legyen Kovászna, hisz Kovászna a mi nemzetközi hírű üdülőtelepünk, kitűnő kezelőbázisokat építhetünk oda. Na, így született meg az elnevezés, Kovászna megye.” Visszaemlékezései szerint ugyanezzel a javaslattal állt elő egy másik, fontos központi küldött is, a későbbi Kovászna megyei első titkár, Király Károly.
Február 9-én jelentették be nyilvánosan Csíkszeredában, hogy megszületik Kovászna megye. Czikó Árpád jelen volt azon a csíkszeredai gyűlésen, ahol ezt megtették. „Mindenki tájékozatlan volt, de éreztük, hogy most valami történik. Szentgyörgyről hárman voltunk, Veress Lajos a szövetkezetek részéről, Oprea Petre, az egészségügy igazgatója. Hosszas várakozás után szirénázó rendőrkocsival érkezett két Mercedes. A színpadon levők közül Branis, Király, Kovács B. Mihály volt ismerős, ott ült még valaki, akiről mondták, hogy ez Veres Nicolae. Ő volt a Maros Magyar Autonóm Tartomány első titkára. Bejelentette, hogy éjszaka a pártvezetés úgy határozott, a kéréseknek megfelelően létrehoznak még egy megyét Sepsiszentgyörgy székhellyel.”
Február 10-én összeült a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok pártszervezete, amelyek tagjaival közölték, hogy létrehozzák Kovászna megyét Sepsiszentgyörgy központtal és Hargita megyét Székelyudvarhely központtal.
Február 10-én, egy KB-jelentésben hivatalosan is megjelent, hogy Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely rajonból és néhány Csík rajoni településből létrehozzák Kovászna megyét. A hivatalos indoklás a következő volt: (...) „Kovászna megyét azért hozzuk létre, mert a térségben együtt élő és dolgozó román, magyar és más nemzetiségű lakosok számos levélben és a központi bizottság javaslatait megvitató népgyűléseken is ezt kérték. Figyelembe vettük ugyanakkor e hajdan egy megyét képező térség települései és lakosai között levő hagyományos kapcsolatokat is.” (...)  Az új tervezet végső elfogadására (Szilágy, Mehedinţi megye létrehozására, valamint Brăila és Galaţi szétválasztására) 1968. február 14-én került sor az RKP plenáris ülésén.
 

Részletek Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvéből