Az ,,igazi suttogó”

2008. július 15., kedd, Magazin

Magyarországra érkezik Monty Roberts, az ,,igazi suttogó", akinek személye ihlette Nicolas Evanst a Suttogó című regény megírására, amelyből film is készült azonos címmel, Robert Redford rendezésében és főszereplésével.

Léteznek olyan emberek, akik képesek erőszak nélkül rávenni a lovakat az együttműködésre. Régen azt gondolták róluk, titkon varázsszavakat suttogtak a lovak fülébe, ezért is hívták őket suttogónak. Monty Roberts is ilyen ember, belelát a lovak lelkébe. Azért érkezik Budapestre, hogy bemutassa, módszere valóban működik. A Papp László Budapest Sportaréná­ban július 15-én két előadáson bizonyosodhat meg erről a magyar közönség. Olyan állatokat állítanak elő, amelyeken még nem volt nyereg, kantár vagy lovas — mondta Török Gergely szervező. Hozzá­tette: olyan lovakra is szükségünk van, amelyek bakolnak, rúgnak, nehezen lehet felszállni rájuk, félnek a nyírógéptől, nehezen vagy egyáltalán nem mennek be az utánfutóba.

Monty Roberts az előadásokon azt mutatja be, miként lehet ezeket a gondokat erőszakmentesen megoldani. Módszerét, amelyet ő csatlakozásnak nevez, a közönségnek is elárulja, a bemutató alatt végig beszélni fog, szavait szinkrontolmács fordítja majd. Az előadáson kérdezhetnek is az érdeklődők a suttogótól.

Monty Roberts 1935-ben született a kaliforniai Salinas városban, cowboycsaládban. Édesapja kemény ember volt, aki lovait durva módszerekkel törte be. Monty soha nem értett egyet ezzel, és amikor hangot adott véleményének, apja megverte. Ennek ellenére sem vette el fia kedvét, aki legszívesebben az amerikai prérin élő vad musztángokat figyelte meg, és úgy vélte, tudja, miként kommunikálnak egymással a lovak. Amikor ezt elmesélte az idősebb lovasoknak a farmjukon, azok kinevették őt, és apja is óva intette ezektől a gondolatoktól. Monty ezek után már nem nagyon beszélt megfigyeléseiről és tapasztalatairól, de elkezdte kifejleszteni módszerét. A fordulópontot az jelentette, amikor 1987-ben meghívták Texasba, hogy tartson bemutatót. Az igazi áttörést pedig a brit uralkodó meghívása jelentette 1996-ban. Attól kezdve vált világhírűvé. II. Erzsébet királynő lovait azóta is az ő módszerével képzik.

Monty Robertsnek eddig három könyve volt a New York Times bestsellere. Magyarorszá­gon bemutatójával egy időben jelenik meg a Lovak az életemben című kötete. Az ,,igazi suttogó" a 90-es évektől járja Európát és Amerikát, hogy hirdesse: három összetevő — a következetes elvek, a kommunikáció és a bizalom — alkotja a lovak és emberek közötti sikeres együttműködés alapját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-15: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a rétyi születésű sepsiszentgyörgyi
SZILÁGYI LÁSZLÓNÉ
KISS IRÉN
életének 89., özvegységének 51. évében hosszas betegség után elhunyt.
Temetése 2008. július 16-án 14 órakor lesz a vártemplomi ravatalozóháztól.
A gyászoló család
597
2008-07-15: Magazin - x:

A férfiak disznók, de a nők is!

Örökre beírta magát a Guiness-rekordok könyvébe Mario Barth, Németország egyik legkedveltebb humoristája A férfiak disznók, de a nők is, továbbá A férfiak primitívek, de boldogok című műsorával, s több más humoreszkjével.