Úgy tűnik, az összmagyarság napján Románia történelme a kedvenc téma.

És mintha a világegyetem is ellenünk konspirálna, azzal piszkál bennünket, hogy Erdély állítólag nem román föld – a harsonák talán ezért érzik szükségesnek az erdélyi térség román/dák voltát (sic!) ismételgetni mániákusan. Láttam én már ilyet, amikor gyermek voltam – valaki pénzt nyert a lottón, és sétálgatás közben minden falustársát megállította, hogy a szerencséjéről meséljen. Az emberek eleinte udvariasan végighallgatták, néhányan megpróbálták lerázni azzal, hogy dolguk van, miközben az illető keményen fogta kabátujjukat, aztán fityiszt mutattak neki; végül beleőrült, a neje elhagyta, és alkoholista lett. Nem segített rajta a szerencse – mert nem a szerencse fogja kicserélni az összetört tetőcserepeket és a betört ablakokat.

Megharagszunk, mert kitűzik az oszlopokra a székely zászlót vagy Magyarország színeit, de elhallgatjuk, hogy Magyarország románok által lakott térségeiben jó sok éve lobog Románia zászlaja – és nemcsak ünnepi alkalmakkor, hanem mindennap.

Azt is mondani szoktuk a magyarokról, hogy Erdély elszedéséről álmodoznak, de némán hallgatunk, amikor mi, románok (jó-jó, azok ott, a minisztériumokban) gúnyt űzünk Erdélyből is, meg a Bánságból, Bukovinából, Dobrudzsából, de Olténiából is. Kérdezzétek csak meg a jászvásáriakat (Iaşi), mióta küzdenek egy nyugat felé vezető autópályáért – és majd hányjátok a kereszteket, és meg fogjátok érteni…

A csordultig telt mosdókagyló örömével büszkélkedünk Románia/Erdély/Bukovina szépségeivel is, de csak jegyzetelünk, amikor külföldiek ránk pirítanak, hogy képtelenek vagyunk autópályákkal összekötni saját városainkat. Ahhoz a finnyáskodáshoz pedig, hogy nálunk íze van a paradicsomnak, az a meglepetés párosul, hogy élelmiszerünk háromnegyedét importáljuk – mi, Európa magtára és a csernozjom bajnokai. Szállítmányozóink inkább Magyarországon tankolnak, mert olcsóbb és jobb, s Magyarországnak vannak autópályái, nekünk pedig nincsenek.

Na, akkor mi a helyzet Erdéllyel?

A legkényelmesebb ellenérv, ha felfújjuk magunkat és azt mondjuk, hogy eladta magát a magyaroknak? A politikusok, akadémikusok, újságírók vagy mit tudom én, kik diskurzusai is ezt húzzák alá, akik attól rettegnek például, hogy Budapestnek van programja erre a száz évre, amit mi elneveztünk Centenáriumnak, és amelyhez borbélyokat, autószerelőket és botcsinálta focistákat alkalmazunk?

Attól rettegnek, hogy Budapestnek vannak programjai a határon túli magyarok számára, mi pedig kinevetjük a diaszpórában élő románokat, gúnyt űzünk belőlük, amikor élnének szavazati jogukkal – csak arra jók, hogy több tízmilliárd eurót hazaküldjenek, és kihúzzák az országot a válságból, ennyi! Nem igaz?

Lenne mit tanulnunk a magyaroktól, az ablakba kitett muskátliktól a porta előtti hó eltakarításáig. Talán a németektől is tanulhatnánk, attól a néhánytól, aki még itt maradt, a zsidóktól, az örményektől, mindenkitől. És nem azért, mert mi lennénk a világ hülyéi, hanem mert egy egészséges fának nemcsak szára van, s nem öli meg az ágait és a leveleit csak azért, mert gyengébbek a törzsnél. 27 fajta kultúra él ebben az országban, pontosan ugyanannyi, ahány nemzeti kultúrával az Európai Unió most rendelkezik – ha első osztályos gyermekeket tanítanék, azt mondanám nekik, hogy miniatűr Európa vagyunk. A politikusoknak szintén. Azt is elmondanám nekik, hogy a sokszínűség olyan esély, amit csak egyszer kapsz a történelemtől, mint a lottóban.

Mi akadályoz meg bennünket, hogy közjóvá változtassuk a sokszínűséget?

Nem a melldöngetés, nem az egyediség civakodó génje, hanem a mocskos identitárius következetlenségérzés, az a már-már beteges frusztráció, hogy mások építenek autópályákat, mi meg nem, másoknak lehetnek tiszta kórházaik, nekünk nem, hogy másoknál a paraszt képes megélni a föld megműveléséből, nálunk viszont nem, hogy ez, hogy az, hogy amaz… Az az igazság, hogy egyre nehezebb jól éreznünk magunkat Romániában, naponta azt halljuk, hogy itt már nem lehet élni; elmennek az orvosok, elmennek a hegesztők, még a juhászok is elmennek – és nem a magyarok vagy a magyar zászlók miatt; hanem az ott fent lévő románok miatt, akik abból a fajtából vannak, lelopják a cserepeket a tetőnkről és beverik az ablakainkat…

(Glasul Hunedoarei/Főtér)