Beczásy Áront elsősorban színészként ismeri a sepsiszentgyörgyi közönség. Először egy beugrás alkalmával a Meggyeskert Gajev-szerepében láthatták őt a nézők, majd az Alice, a Chioggiai csetepaté és az Anna legenda című előadásban kapott szerepet, miután az idei évadtól hivatalosan is tagja lett a Tamási Áron Színház társulatának. Kevesen tudják, hogy diplomás rendező is, aki tavaly mesterizett Bocsárdi László osztályában.
– Hol születtél, hogyan vezetett az utad Sepsiszentgyörgyre?
– Marosvásárhelyen születtem, Csíkszeredában nőttem fel, majd 16 éves koromban, 1990-ben áttelepedett a családom Budapestre. Húsz évig éltem Pesten, aztán visszajöttem Marosvásárhelyre a Művészeti Egyetem színházrendező szakára. Parászka Miklós osztályában végeztem az alapképzést, majd két évig külföldön éltem, végül tavaly mesteriztem Bocsárdi László osztályában. Ezután kerültem Szentgyörgyre.
– Tehát nem színész vagy, hanem rendező…
– Magyarországon végeztem a színiiskolát, ott szereztem a színész-szakképesítésemet.
– Hogyan indultál el a pályán?
– Budapesten, diákszínjátszóként kerültem kapcsolatba a színházzal, akkor döntöttem el, hogy felvételizem a főiskolára. Miközben többszörösen sikertelenül próbálkoztam, Rencz Antal színházrendező színészképző stúdiójába jártam. Aztán rendszeresen jártam Ascher Tamás nyári színházi táboraiba, amelyek jelentős továbblépést jelentettek számomra. Önálló színházi utamat a budapesti Tűzraktér nevű alkotóházban találtam meg. Itt találkoztam a rendezéssel. Bár nekem nem sikerült a felvételim, sikeres felkészítőket tartottam a színművészeti egyetemekre. Ennek az alkotói munkának egy saját kis önálló csapat lett az eredménye, amellyel több előadást is készítettünk.
– Miért Vásárhelyen felvételiztél a rendezői szakra?
– Mert Pesten nem vettek fel. Végül örülök ennek. A Bocsárdival való találkozás meghatározta és újraértelmezte a színházhoz való viszonyomat. Az egyetemi évek alatt Dobre-Kóthay Judit jelmez- és Bartha József díszlettervező, akik tanáraim voltak, szintén nagy hatással voltak rám. A magyarországi tapasztalataim után itt teljesen más színházi szemlélettel találkoztam. Felelevenedtek a kamaszkori színházi élményeim, azok az előadások, amelyeket Csíkszeredában láttam a nyolcvanas években a kolozsvári társulattól, Tompa Gábor rendezésében: a Hamlet vagy a Buszmegálló...
– Melyek voltak az eddigi legemlékezetesebb előadásaid?
– A sepsiszentgyörgyi Meggyeskertbe való beugrás mindenképp meghatározó élmény volt; az előadás rendezőjével, Sardar Tagirovsky barátommal lassan tíz éve ismerjük egymást, gondolkodás nélkül igent mondtam a felkérésére. Emlékezetesek a marosvásárhelyi vizsgaelőadások is: Gaál Attila Csaba osztálytársam rendezésében Ivanovot játszottam, saját Mizantróp-rendezésemben pedig – egyeztetési okok miatt – ugyancsak be kellett ugranom Alceste szerepébe. Tanulságos volt egyszerre rendezni és játszani, megélni ezt a molière-i helyzetet. De fontosak számomra az első rendezői próbálkozásaim is, mint Strindberg A pelikán című darabja vagy Caragiale Farsangja, Molière Tartuffe-je… Ezek mind Magyarországon készültek, és fontos állomásai rendezői pályámnak. A gyulai Várszínházban tavaly nyáron Arany János Nagyidai cigányok című vígeposzát rendeztem, kihívás volt, az első alkalom, amikor nem drámai szöveggel dolgoztam. Bocsárdi Alice-rendezése szintén meghatározó élmény, úgy érzem, sokat tanultam a próbafolyamat alatt.
– Inkább színésznek vagy rendezőnek tartod magad?
– Általában azt szeretem, amelyiket éppen végzem. Az utóbbi időben inkább színészi feladataim voltak, de a rendezést is folytatni szeretném.
– Milyen típusú szövegeket kedvelsz jobban?
– Szeretem a nagy klasszikusokat, mint Shakespeare, Molière, Csehov, Euripidész, akiknek színpadi műveiben ott rejtőzik az egész univerzum, de igyekszem odafigyelni a kortárs szövegekre is.
– Nem kicsi neked Sepsiszentgyörgy? Nem hiányzik Budapest?
– Nem. A húszas éveimben még nagyon élveztem Pestet, aztán elfáradtam tőle, sok kudarcélményem is kötődik hozzá. Többek között azért is mentem külföldre, hogy magam mögött hagyjak bizonyos dolgokat. Az utóbbi időben döbbentem rá, hogy én alapvetően vidéki ember vagyok, sokkal jobban érzem magam itthon, Erdélyben, mint Pesten. Sepsiszentgyörgy kulturálisan pezsgő város, nem tűnik olyan kicsinek.
– Terveid?
– Elsősorban a jelenre koncentrálok, igyekszem a lehető legjobban megoldani minden kihívást. Bízom benne, hogy a feladatok majd mutatják az utat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre színészként és rendezőként egyaránt.
