Egy pedagógus, aki szeretett tanítani, megsimogatta a nebulók fejét, tanáccsal látva el mindenkit, aki igazi sportszerető volt, akinek életpályáját talán még kollégái sem ismerték teljességében, aki meghatározó egyénisége volt a sepsiszentgyörgyi 2. számú Magyar Tannyelvű Középiskolának, 19 évig tanított az intézetben latint és történelmet.
Érdekes életpályát futott be, életének olyan stációi voltak, amelyek meghatározták életfelfogását, lelkületét, gondolatvilágát. Kőhalomban született 1909. április 29-én. Itt járta elemi iskolát is, persze német nyelven, hisz a kevés lélekszámú magyarnak nem volt iskolája anyanyelvén. Az elemit mint jeles tanuló végezte el. Ekkor már tudott az anyanyelvén kívül németül és szászul is.
A család anyagi helyzete nem engedte, hogy továbbtanulhasson, ezért apja beadta inasnak a helybéli fűszerkereskedőhöz. Közben, két év után mint magántanuló elvégezte a medgyesi ferencesek polgári fiúiskoláját. Rövid katonai szolgálatot követően ismét inaskodott előbb Kolozsváron, majd Budapesten. Így biztosította megélhetését, de ez szellemiekben nem elégítette ki.
Dolgozott és magántanulóként a Szent István-reálgimnáziumban tanult, ahol 1933-ban érettségi vizsgát tett.
Az érettségi után a papi hivatást választotta. 1933 őszén a medgyesi Noviciatus hallgatója volt, majd 1934 nyarán a Vajdahunyadon megnyílt Ferencesek Hittudományi Főiskolán letette a fogadalmat. A főiskolát 1938-ban végezte el, Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá Gyulafehérváron.
Papi pályafutásának első állomása Medgyes, ahol 1941-ig tevékenykedett. Szigorúsága már ekkor megmutatkozott, mint házfőnök kemény kézzel végezte feladatát. Nem véletlen, hogy „fráter Mihályt” (ezt a nevet még 1933-ban a Noviciatus hallgatójaként vette fel) kollégái Rettenthetetlennek nevezték.
Medgyesről kerül Székelyudvarhelyre, ahol a Ferenc-rendiek házfőnöke lett. Két év után rádöbbent, hogy ez nem lehet a végletekig a hivatása, és 1943-ban kérvényezte kilépését a rendből. Még az év őszén beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jog- és államtudományi karára, amelyet 1945-ben végzett el. Fordulatokkal teli időszak volt ez. Háború dúlt, ő belekerült sodrásába, fogságba esett, de sikerült megszöknie, és betegen Nagyborosnyóra menekült a rokonokhoz.
1946-ban már a Bolyai Tudományegyetem állította ki diplomáját. Ezzel a diplomával érkezett Debrecenbe, ahol a tudományegyetem jog- és államtudományi karán a jogtudományok doktorává avatták.
Még abban az évben megnősült, feleségül vette Sikes Saroltát. Egy fiuk született, Ferenc, aki ma mint nyugalmazott magyartanár Kézdivásárhelyen él. Dolgozott Bukarestben a tanügy-minisztériumban, volt Háromszék megye tanfelügyelője.
Tanulási vágya nem lankadt. 1947–1950 között elvégezte a Bolyai Tudományegyetem filozófia–szociológia karát, s közben, szintén a Bolyain elvégezte a pedagógiai szemináriumot is.
Ennyi diplomával a kezében az erősödő proletárdiktatúra nem nézte jó szemmel papi múltját. Minden ősszel kereste az új állását. Tanult és tanított.1946-ban kezdte meg tanári pályáját a liciben és a Mikóban. A leánylíceumban kisebb-nagyobb megszakításokkal tanított 19 éven át nyugdíjazásáig (1970). Utána még betanított két évet.
Teológus diákként Majláth Gusztáv püspök egyik radikális híve volt. Elveit az 1934–1938 között Vajdahunyadon megjelenő Ferences Ifjúság című havilap főszerkesztőjeként juttatta kifejezésre. Elítélte az Anghelescu-féle iskolapolitikát, síkraszállt a románok által bezárt magyar iskolák ügyéért. Mint tanfelügyelő szerkesztette a Tanügyi Közlönyt, amelyett a pártszervek 1952-ben betiltottak.
Növendékeivel bejárta Erdély tájait. Vonatos és gyalogtúrás kirándulásai emlékezetesek maradtak növendékei számára. Sportszerető ember volt. Nevéhez fűződik az iskola Fáklya Sportegyesületének létrehozása, amelynek elnöke is volt.
Mozgalmas és bonyodalmas életút után, 82 évesen hunyt el 1991. március 8-án. Mivel a katolikus egyház „kitagadta”, református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra a szemerjai temetőben.
