Bár sok olyan növény ismert, amelyek kisebb-nagyobb mértékben mérgezőek, igyekszünk az ismertebbeket (és ezért veszélyesebbeket), valamint az akár halálosan mérgezőket bemutatni. Ezúttal két olyan növényünkről szólunk, amelyek közönségesek, ezért jól ismertek a természetet ritkán járók számára is, és emberközeli jelenlétük miatt nagyobb a „kísértés”, hogy megkóstoljuk őket.
A májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) az idei, korán jött tavaszhoz igazodva már az elvirágzás szakaszába ért, illatos, fehér virágai zsugorodnak, elhullnak, hogy a rendkívül mérgező (++) piros bogyóterméseknek adjanak helyet. A liliomfélékhez (Liliaceae) tartozó, egyszikű gyöngyvirág kúszó gyöktörzse révén hamar elterjed városaink árnyékosabb, nedves talajú kertjeiben, gyepjeiben. Ép szélű, elliptikus levelei a természetben (különösen a tölgyesekben) könnyen összetéveszthetők a hasonló mikroklímát igénylő, fogyasztásra kedvelt medvehagymával. Mivel először csak a levelek jelennek meg mind a két növénynél, a kevesebb tapasztalattal rendelkezők összetéveszthetik őket. Az egész növény mérgező, de fokozottabban a termése. Különleges növény az ötlevélkéjű vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia). Különlegességét nem is annyira jövevény származása jelenti (Észak- és Közép-Amerika az eredeti hazája), hanem kúszócserje jellege, amit a hajtásai végén lévő tapadókorongok tesznek lehetővé. Ezért szívesen telepítik meg házfalak vonzóbbá tételére – Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumnál rokonát, a japán vadszőlőt (P. tricuspidata) láthatjuk a külső falra felfuttatva. Tenyeresen összetett öt levélkéje adja a latin nevét. Rokona a termesztett szőlőnknek (Vitaceae család). Az oxálsav és oxalátok miatt az egész növény mérgező (+). Az oldható oxalátok az éretlen, kék bogyótermésekben különösen nagy töménységben találhatók. A növény gyomorfájdalmat és vesekövet okozhat a „kíváncsi” bogyófogyasztónak.
