Az ember szenvedő alanya az evolúciónak. Szenvedi testiségében a lelkiséget, lelkiségében a testiséget. Az állatoknak, még az emberszabású majmoknak sincs ilyen dilemmájuk.
Azt kérdezte tőlem egy ismerősöm — látván a nedves időben nappali sétára előmerészkedő csigát —, miután elmondott egy ,,csigaviccet", hogy ugye, szellemes? Igen — feleltem —, szellemes, de valótlan biológiai szempontból, hiszen az éti csiga kétnemű. Megtermékenyülésük mégis páros — nos, hát ennyiben a viccet akár biológusként is ,,igazolhatom"...
Mondják, hogy a kétnemű ember nemi aktusa teremti meg valójában a homo sapienst, hiszen ilyenkor forr eggyé az immár ,,szétválaszthatatlan" Ember. Ez persze, képletes bölcselkedés. Valójában talán ilyenkor válik igazán hangsúlyossá női, illetve férfilétünk. A nemi vágy, a libidó a fajfenntartás csapdája. Az embernél azonban egyre inkább az élvezet semmi mással össze nem hasonlítható tettre hívója. Szerelemmel, vagy anélkül...
Hol van ilyenkor emberlétünk megkülönböztető lényege: értelmünk és érzelmünk? Jelen van-e, avagy csak az érzékeink, amelyek szerveink minden porcikájából előtörve elnyomják lelkünk nemesebb felét? Ha kapcsolatunk szerelmi, lelki életünk része, örül e feszültségoldó viharnak. Ha pusztán testi kielégülés, nem oldja érzékeink követelését jobban a szomjat oltó pohár víznél.
De kérdésünkre felelve: hogyan lehetséges eme látszólag kibékíthetetlen kettősségünk szétválása, lehet-e nemek közti (vagy nemen belüli) barátság szerelmi vágyak nélkül? Vagy szükségszerűen előbb-utóbb átfolyik egyikből a másikba? A történelem ismer híres barátságokat (Assisi Szent Ferenc és Szent Klára, Chantal Francisca és Szalézi Szent Ferenc stb.), amelyekből ,,kiűzetett" a nemiség. Ellenkező oldalon de Sade márki nemi kicsapongásai s túlfűtött erotikáról szóló könyvei híresültek el a köztudatban, a lelkiség nélküli perverzitás közmondásos személyisége lett.
Egészséges szemléletű ember épp úgy nem tagadhatja meg a nemiség megnyilvánulásait, mint a lelki-érzelmi barátság jogosultságát. Ezek harmóniája teremti meg azt az állapotot, amelybe, ha családban gondolkozunk, beleszülethetnek gyermekeink, és óvó irányításunk hasznukra lesz. Ha pedig lemondunk a családalapításról, tartós kapcsolat akkor is csak a testünk és lelkünk egymásra hangolódásával valósulhat meg.
