Molnár Imolát (fotó) februárban választotta lelkészévé a baróti unitárius egyházközség. A fiatal, alig harmincesztendős tiszteletes Felsőrákoson született, s bár tanulmányai miatt Székelykeresztúron, majd Kolozsváron vált felnőtté, mégis megmaradt ízig-vérig erdővidékinek – azért is tért haza, hogy az övéit szolgálja.
Hogy miért választotta a lelkészi pályát? Gyermekként több mesterség is közel állt szívéhez, de csak idővel, a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban végzett középiskolai tanulmányai alatt vált egyre nyilvánvalóbbá számára, hogy olyan hivatás lenne testhezálló, ahol emberekkel foglalkozhat, napi kapcsolatban lehet velük, és segíthet rajtuk. Ahogy mondja, „nem égett a csipkebokor a kert végében”, de tizenhét éves korára egyértelmű lett: ez az út, amelyet követni akar.
Kolozsvárt nagyon szerette, mivel nagyon sok szép emberi kapcsolata alakulhatott ki, ráadásul nemcsak lexikális tudásszerzésre fektettek hangsúlyt, hanem engedték, sőt, szinte megkövetelték, mindenbe kóstoljon bele, gyarapodjon, gazdagodjon.
Ezért érezte magát otthon Bölönben is, ahol a mesteri fokozat két esztendeje alatt ifjabb Kozma Albert mellett dolgozott, s olyan feladatokat kapott, amelyeknek ma gyakorlati hasznát látja.
Első önálló szolgálati helye, Nagyvárad mint város jelentős, de valójában csak kis csepp a tengerben, hiszen unitárius közössége alig 134 fős. Az emberek hajlamosak azt hinni, ahol kevesen vannak, ott a munka is kevesebb, pedig nincs ez így! Az egyháztagok egymáshoz, hitükhöz és magyarságukhoz igencsak ragaszkodóak, korukat tekintve idősek, mégis megpróbálnak mozgalmas életet élni. Igyekeznek részt venni a város pezsgő kulturális életében, nem zárkóznak el, ha tehetik, ott vannak az ökumenikus megmozdulásukon, közös imahetet is rendeztek, a nőszövetség aktív, kirándulásokat is szervez. „A Nagyváradon töltött öt év több volt számomra, mint gyakorlat, igazi »első szerelem« volt. Nagyszerű megbízásnak éreztem, hogy a napi ügyintézés ellátása mellett nekem, a fiatal lelkésznek megadatott, hogy a nagy élettapasztalattal rendelkező idősekkel foglalkozhassak. Nemcsak tanultam tőlük, de hosszú időre lelki táplálékot is kaptam, amiért igazán hálás vagyok” – mondotta.
Az elmúlt években több meghívást is kapott gyülekezetektől, iskoláktól, ám végül a barótiak meghívását fogadta el. Gyermekkora óta ismerős számára a közösség, és a volt lelkész, Kiss Alpár. Ha már a szolgálatot választotta, szívesen szolgálja azokat, akiket ismer, akiket az övéinek érez.
Februárban választották meg, első istentiszteletét húsvét vasárnapján tartotta. Az azóta eltelt közel három hónap – a lelkészi lakás felújításától kezdve egészen a köpeci és olaszteleki szórványban tartott istentiszteletig – nagyon sok mindent felölelt.
Kihívást jelent az új munka, hiszen jellegében teljesen más, mint a nagyváradi. Nemcsak felnőttekkel és idősekkel kell napi kapcsolatot tartania, hanem gyermekekkel és fiatalokkal is. Bízik abban, hogy meg tudja szólítani, tenni akarásra tudja sarkallni őket. Ő maga is fiatal, ráadásul az elmúlt években is folyamatosan kapcsolatban állt velük, rengeteg nekik szánt táborban vállalt megbízatást, fog ez menni – mondotta, mintegy magát is biztatva.
Erdővidéken ő az első női lelkész. Hátrány vagy előny ez? Az új lelkészek választása idején kölcsönösen vannak kérdések és esetleges fenntartások – ezeket csak az idő és a közös munka tudja megcáfolni vagy igazolni.
Erdővidéken nem jellemző a női lelkészek jelenléte, azonban a lélek dolgai és a közösségi élet kérdései nemtelenek. Minden hasonló helyzetben kölcsönös nyitottság szükséges – vallotta.
„Azt szeretném elérni, hogy folyamatosan közösen munkálkodjunk a gyülekezettel, illetve hogy tevékenységünkkel ne csak egyházi keretek közt érjünk el sikereket, hanem nyitottak legyünk minden szép és nemes kezdeményezéssel szemben. Ez így volt eddig is, de azt szeretném, hogy lépjünk be, illetve engedjük, hogy más közösségek is belépjenek életünkbe. Például szeretném, ha szorosan együttműködnénk a környékbeli nőszövetségekkel, ha befogadnánk szép templomunkba és templomkertünkbe mindazokat, akik értéket teremtenek, s készek azt megosztani. Meggyőződésem, hogy az egyházközség partner lesz ebben.”
