Romániában rengeteg mindenre jut pénz, csak éppen a fontos dolgokra nem. Illetve, lennének olyan beruházások, amelyek kivitelezéséhez csak egy kevéske önrészt kellene hozzá tennünk, de sajnos, az már nem kerül. Az igazi nagy, az unió által támogatott országos projektekre pénzt is adnának, mestertervek is készülnek, de azokat sem tudjuk kivitelezni. Az ígéretek ellenére nem építünk utakat, autópályákat, nem újítunk fel vasutat, és harminc év alatt 1 (egyetlen!) új kórház került tető alá.
Készülnek viszont a sík- vagy dombvidéken, ahol a hó ritka, mint a fehér holló: sípályák, labdarúgópályák olyan helységekben, ahol nincs futballcsapat, de az is megtörténik, ha van legalább harmadosztályú, akkor a „stadiont” éjszakai őrrel és világítóberendezéssel látják el, hogy az őr lásson. Utóbbiak valóban szükségesek, láthattuk, hogy az oroszországi labdarúgóvébén is csupa ilyenekben zajlottak a mérkőzések. Ezek után az sem lesz csoda, ha a tengerparton is sípályákat építenek, a Fogarasi-havasokba a Bâlea-tó melletti strandokhoz pedig pálmafákat telepítenek és a Fekete-tengerből szállított sós vízzel töltenének fel legalább egy medencét.
Bizony, a beruházások kivitelezése közben is adódnak gondok, mert megtörténik, amit Bukarestben is láttunk: egy utcát úgy szélesítettek és aszfaltoztak, hogy a villanyoszlopok az úttestre kerültek. Vagy vannak autópálya-szakaszok, amelyeken nem lehet elindulni, mert azok időközben megindulnak lefelé a domboldalon, de olyanok is, amelyek csak úgy, a zöld mező közepén épülnek, rájuk sem le-, sem felhajtani nem lehet.
Most júliusban sok patak, folyó kiöntött medréből, mert a gátak megerősítése nem jutott eszébe senkinek. Egy kisebb zuhé esetén a legtöbb városban a csatornarendszer nem bírja elnyelni a vizet, mivel azokat négyzetméterenkénti húsz liter esővízre méretezték. És ezért még nálunk, Szentgyörgyön is a szennyvízzel kevert esővíz olyan már, mint a Maros vize, amely „megáll, s nem folyik”… majd „visszafelé folyik” a kanálisból. De van ám rá megoldás! Azt tanácsolták nekem: tegyek visszacsapó szelepet a bekötő csövemre. Sajnos, kisebb esőkor már az utcáról folyik be a kanális leve, így most már a járdára építhetek egy nyúlgátat is. Csak azt nem tudom, hogy azt száraz időben el kell-e bontani?
Láthattuk azt is, hogy az árvizek által sújtott helységeket meglátogatta a Romániát sújtó miniszterelnök és belügyminiszter asszony is, és a történtek láttán, amúgy Rózsa Sándorosan összevonták szép szemöldökeiket. A hatóságok sok helyen gondolkodóba estek, és nekifogtak tanulmányozni az árvizek megelőzésének lehetőségét. Jobb esetben nem lesz a közeljövőben újabb áradás, de ha netán mégis lenne néhány év múlva, arra már elkészül a tanulmány.
Mivel igen nehéz egy invesztíció megvalósítása, nem csoda, hogy miután elkészül egy-egy, azt nagy örömmel és megfelelő felhajtással ünnepeljük meg. Nemrég került nyilvánosságra például, hogy a Dolj megyei Valea községben egy út aszfaltozásának tiszteletére emlékművet építettek. A dolog nem végződött hepienddel, mert a keresztre és az alatta levő emléktáblára (a községvezetők, tanácsosok nevével) jutott pénz, de az aszfaltozás befejezésére már nem. Szerencsére, az emlékműig flaszteren lehet közelíteni, mert pontosan odáig jutottak el az aszfaltozással. Egy másik megvalósítást is megfelelő felhajtással ünnepeltek a Galac megyei Tecuci-on, ahol egy tűzlépcső felavatásának alkalmával került sor szalagvágásra, ünnepi beszédekre, és ahol a polgármestert a szokásoknak megfelelően kenyérrel és sóval traktálták. Az említett objektumot a sürgősségi felügyelőség javaslatára építették egy óvodánál, ahol nem volt vészkijárat. A mostani honatyák szerénynek mondhatóak, mert elődeik még azzal váltak közröhej tárgyává, hogy a közpénzeket luxusbútorra, az alkalmazottak mulatozására költötték, és márkás ruhákat vásároltak nekik védőöltözék gyanánt.