Míg egy évtizeddel ezelőtt még alig írtak róla, ma már több könyvespolcot megtöltene a digitális kor felnövekvő nemzedékének neveléséről szóló szakirodalom. A szerzők többnyire egyetértenek: sok különleges területen kell gyerekeinket felkészítenünk arra, hogyan éljenek ebben a technika és média uralta, őrült új világban. A sok terület között azonban van egy felülmúlhatatlanul hasznos: ha magára az életre készítjük fel őket.
A gyermekeinket túl sok inger éri a tömegkultúra és a technika irányából, így akár olyan kép is kialakulhat bennük az életről, amely fényévnyi távolságra áll a valóságtól. A népszerű túlélő- és valóságshow-k, tehetségkutatók, amelyeket sok millió gyerek néz szerte a világon, vagy az, hogy a YouTube-on látszólag pillanatok alatt „celebekké” válhatnak, a távoli célt, hogy híresek legyenek, látszólag elérhető közelségbe hozza.
A fiatalok túlnyomó részének legfontosabb célja a hírnév és a gazdagság lett. A képernyőkön követett világ azt sugallja, hogy bárki lehet híres és gazdag, és még túl sok tehetség sem kell hozzá.
Egyik székelyföldi iskolában a szülők a tanító nénitől értesültek arról, hogy elemi iskolás gyerekük, miközben korhatáros számítógépes játékokkal játszik, a játékmenetet rögzíti, kommentálja, és azt a videómegosztón közzé is teszi. A szülők is megdöbbentek, amikor végignéztek egy ilyen felvételt – mert addig még soha nem hallották csemetéjüket útszéli, trágár módon beszélni. A kisembernek akkorra már több száz követője, rajongója volt.
A tömegkultúra azt hirdeti, hogy az életben a pénz, az anyagi javak, a hírnév, a pozíció és a jó külső a legfontosabb érték. A valóságban azonban az emberek többsége nem rendelkezik ezek mindegyikével, és a gyerekeknek különösen kevés esélyük van arra, hogy akár gazdagok, akár híresek legyenek.
A médiában népszerűsített filmsztárok, egyslágeres énekesek, pár napos hírességek élete arra példa, hogy a könnyű élet, az azonnali jutalom és az előjogok automatikusan járnak az embernek, a sikerhez nem kell túl nagy erőfeszítéseket tenni, a könnyű érvényesülés szabály, nem pedig kivétel. A megtapasztalt valóság azonban a leggyakrabban más: a sikerre évtizedeket kell várni, és sokan nem azt kapják, amit megérdemelnének. Eredményt csak kemény munkával és kitartással lehet elérni, és időnként még így sem.
A digitális világ virtuális: a technika segítségével tapasztalt élmény csak másolja a valóságot. Az e-mail, SMS és chat mind remek módja a kapcsolattartásnak, de nélkülözi a hatásos kommunikáció fontos vizuális elemeit, az érzelmi állapot világosan látható jeleit, az arcjátékot és a testbeszédet. Mindeközben a valóságos élet szervezetlen, kusza és végtelen számú lehetőséget kínál. Közvetlen tapasztalatokat nyújt. A realitás velejárója, hogy bonyolult és nem egyértelmű. A gyerekeknek emiatt is muszáj kontrollálniuk az érzéseiket, gondolataikat és viselkedésüket. A valóságban elkerülhetetlen a feszültség, a szomorúság, a düh és a félelem. De ugyanakkor teljes valójában átélhető az izgalom, a szerelem és az elégedettség is. Ha mi, szülők nem teszünk megfelelő lépéseket, nem húzunk egészséges határokat, a gyerekeink készületlenül lépnek ki a világba, ahol a valóság hideg zuhanyként éri őket.
El kell tehát érnünk, hogy gyermekeink olyannak lássák az életet, amilyen, és ne olyannak, amilyennek a kezükben villogó képernyő mutatja. Csak így lesznek képesek arra, hogy a valóságnak megfelelő jövőképet alakítsanak ki egy nem manipulált világról, ami aztán arra is képessé teszi őket, hogy boldoguljanak a mindennapokban.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
