A gombák királya a vargánya, ezenkívül a nyulica a fő (HSTK, Szalafő) – mondták az Őrségben. Egy lengyel népmese szerint is ő a gombák királya.
Főleg a szláv népek (például a horvátok is, akiktől a „vargánya” elnevezés származtatható nyelvünkben) a vargányát, mindenekelőtt az ízleteset, a Boletus edulist tartják a gombának, a többi csak hozzá hasonló (valamiben, valamennyire). A magyar nyelvterületen – Kétvölgyön – élő vendek például a gomba szavukkal csakis a vargányára utalnak, ahogy például a románok a gombát jelentő szót csiperke és (Nagyszeben környékén) vargánya jelentésben is használják (Drăgulescu – 1992: 132; 2002: 16). A magyarok is sokra tartják a vargányát általában, de van olyan népcsoportunk, amely bizony óvakodik tőle, de legalábbis csak nemrég megismertnek mondja, és eleinte bolondgombának tartotta (a székelység, legalábbis részben). Újabban – néhol régóta – Székelyföldön is nagyvad a gombavadász szemében, a gombák közt ő a medve. A kitüntetettség jele az, amikor valamelyik gombafaj gyűjtését, keresését, szedését külön szóval, kifejezéssel emlegetik, így beszélnek Sepsiszéken például, ritkán bár: medvészésről (Boletus edulis, Boletus reticulatus) is, ez utóbbi jelöli az ízletes meg a nyári vargánya szedését errefelé.
A moldvai magyaroknál is kitüntetett gomba az ott több helyen hilibnek nevezett vargánya. Van gombászásüdő. Szoktunk bercsogászni (Ptychoverpa spp., Morchella spp.), hilibészni (Boletus edulis, Boletus reticulatus), csiperkészni. Gombászni akkor mondjuk, amikor különfélét szedünk. (D. A., Klézse, Moldva)
Muravidéken a jó gombászót gyakran egyszerűen jó vargányászónak nevezik, mert ott a gomba (bizonyára szerepet játszott, játszik ebben a szlovén, a horvát hatás) mindenekelőtt a vargányát jelenti, ez számít a legbecsültebbnek, noha nem tekinthető ritkának vagy nehezen fellelhetőnek, mint például a nyári vagy téli szarvasgomba.
Majd mindegyik vargánya és tinóru ehető, de a legismertebb és a legkedveltebb kétségtelenül az ízletes vargánya, amelyet gyakran ugyanazon névvel illetnek, mint közeli rokonát, a nyári vargányát. Főbb jellemzői: barna színe, csak felső részén hálózatos hasasodó tönkje, bőrszerű bőr domború, majd ellaposodó kalapján, színtartó fehér húsa, előbb fehér, majd zöldesedő csöves termőteste, közepes vagy nagy termete. Nyáron és ősszel terem lombhullató és főleg tűlevelű erdőkben.
A magyar nyelvterület nagyobbik részén csak az ízletes vargányát és közeli rokonát, a nyári vargányát (Boletus reticulatus) ismerik és szedik. Kisebb mértékben, de viszonylag gyakran számontartják bizonyos vidékeken a királyvargányát, a barna tinórut, a szemcsés nyelű tinórut, a piros kalapú érdestinórukat. A bronzos vargányát és a vörös-barna vargányát néhol bizonyára ízletes vargányának tekintik, leszedik, eszik (például a Székelységben).
A magyarság (centrális, legnépszerűbb) gombáinak sorában természetesen ott találjuk a vargányát is.
Zsigmond Győző
