Az árkosiakat felette érdekli templomváruk évek óta zajló, eléggé elhúzódó javításának-restaurálásának helyzete – jelezték. Ennek nyomán Ferenczi Z. Sámueltől, a Linea Kft. szerkezettervező mérnökétől, örökségvédelemmel foglalkozó szakemberétől érdeklődtünk, aki 2006-tól irányítja a munkálatokat.
Állnak már a várfalak
– Kérem, szóljon röviden a templomvár történetéről.
Ferenczi Z. Sámuel: -- A település XIII. századi templomát a XV. században részben újjáépíttették. Megmaradt az épület kerek lezáródású régi szentélye, amelyet 1830-ban a XV. századi épülettel együtt lebontattak. Helyére szintén egyhajós templomot emeltetett az eklézsia, amely jelenleg is áll. Várfala a XV. században épült, a XVII. század első felében bástyákkal erődítették, s elejébe 1844-ben megépült a ma is álló hatszintes, órapárkányos, nyújtott hagymasisakos barokk harangtorony.
– Mikor elkezdték a munkálatokat, milyen volt a várfalak, a bástyák állapota?
– Az időközben több ok miatt hosszabb időre félbeszakadt javítási-restaurálási munkálatok kezdete 2003-ra nyúlik vissza. A falazatok állapota leromlott, repedések jelentek meg a bástyák falain. Födémjeit megviselte az idő. A tetőszerkezet és a héjazat állapota úgy-ahogy még kielégítő volt, de a gyenge minőségű cserép miatt helyenként még a folyamatos karbantartás mellett is beáztak a bástyák. Így aztán károsodott a külső és belső vakolat, magasra emelkedett a nedvesedés a falakon, hiányoztak a bástyák nyílászárói. Nem volt megoldva az esővíz elvezetése, nem volt védőjárda az épületek körül, károsodtak a meglévő járdaburkolatok, sűrűn ültetett növényzet övezte az épületeket. A képzőművészeti tartozékok állapota, a külső-belső falfeliratok is alaposan károsodtak. Megmaradt a keleti várfal külső vakolatába bevésett 1639-es évszám, az északnyugati bástya templom felőli oldalán egy Benedictus felirattöredék, délnyugati bástyán pedig falfestéstöredék.
– Mi történt eddig?
– 2003-ban kijavították a harangtorony és a délnyugati bástya közötti várfalszakaszt és visszaépítették a gyilokjárót. 2008–2009-ben a Verzocon Kft. mintegy 75 százalékban kijavította a nyugati várfalszakaszt és visszaépítette a gyilokjárót a hazai művelődési minisztérium támogatásából. Tavaly megújult a keleti várfalszakasz a Teleki László Alapítvány támogatásával, visszabontották a kőfalazat felső, károsodott részét, felújították az ablaknyílásokat, megtörtént a fordított kulcslyukú lövőnyílások felújítása vagy visszaépítése, a kőfalazat hézagolása, új koszorúgerendákkal és szarufákkal tetőszerkezet épült a falazat teljes szélességében, új cseréplécekre régi, égetett agyagcserép-héjazatot helyeztek el. Ebben az esztendőben szintén alapítványi támogatásból újult meg az északi várfalszakasz, elkészült az északnyugati bástya előtti gyilokjáró kiegészítése és ennek a bástyának a lépcsőfeljárója.
Ferenczi Z. Sámuel műemlékvédelmi szakember
– A továbbiakban mi szükséges még?
– Az egyházi-hitéleti és közfeladatot ellátó műemlék védelme és felújítása továbbra is támogatásra szorul. Restauráltatni kell a képzőművészeti jellegű tartozékokat, látogathatóvá, használhatóvá tenni a bástyákat, szükséges az egész erődítmény megfelelő belső és külső megvilágítása. A várfalak felújítása befejezettnek tekinthető, de a templomépület 1990-ben elkezdett és félbemaradt tervezési munkái folytatásra várnak. Ezeket követnék majd a külső munkálatok: a cinterem tereprendezése, a járdaburkolatok felújítása-kiegészítése és végül a templomvár külső megvilágítása. Majd következne a jelenlegi templom felújítása. El kell végezni a pontos felméréseket, elkészíttetni a régészeti és falkutatási tanulmányokat. A jövő évben a templom felmérésének kiegészítésére, a szükséges szakvélemények és tanulmányok elkészítésére fogjuk kérni a Rómer Flóris Tervben a Teleki László Alapítvány segítségét, amely eddig mintegy 8,5 millió forint értékben támogatta a mentési, javítási munkálatokat.
Buzgó adományok
A szakember beszámolójából is kitetszik: lassan ugyan, de újjáépül egy XVII. századi bástyás templomerőd, amelyet az ősök, a falu lakói közel négy évszázaddal ezelőtt emeltek. Ez a látható valóság, ami mögött felsejlik az ősi eklézsia unitárius hitközösségének határtalan akarata, kitartása, erőfeszítése, védvárat és istenházat építeni akaró késztetése és áldozata, ami örök példát szolgáltat a ma élők számára is. Ezek biztatták-lelkesítették azokat az előttünk járókat – néhai Fekete Dezső lelkészt, Székely János jelenleg is Árkoson élő nyugalmazott lelkészt, gondnokokat, keblitanácsosokat is –, akik már a rendszerváltás utáni években táplálták a gondolatot: ha elődeink képesek voltak megépíttetni, megőrizni egy ekkora épületkolosszust, menteni-megújítani a fiak és az unokák kötelessége.
Ez derült ki Bíró Attila unitárius lelkésszel folytatott beszélgetésünkből, aki ugyanolyan lelkesedéssel áll a mentés-visszaállítás, a templomkutatás és restaurálás ügye mellett, mint az 580 lelket számláló hívek közössége, amely tanújelét adta adakozó szándékának az egyházközség által szervezett gyűjtéskor.
Bíró Attila unitárius lelkész
Az eklézsiának az eddig elvégzett közösségi jellegű munkálataira segítő támogatást nyújtott a kolozsvári főhatóság, a megyei és a helyi tanács is. Lombhullás idejére ünnepséget terveznek, amelyen a támogatók jelenlétében megemlékeznének az egyház fennállásának 450. évfordulójáról, hálaadó istentiszteleten áldás hangzana el az elvégzett munkálatokra, a bel- és külföldi támogatókra. Hogy az árkosiak élni akarását kifejező események ne múljanak el nyomtalanul, a vár északnyugati bástyájában annak belső rendezése után egy helyi jellegű, kultúr-, egyház- és művelődéstörténeti kiállítást akarnak berendezni.
Kiss Ernő ünnepi ajándéka
– Hozzáláttam az árkosi unitárius bástyás műemlék templomvár, a harangtorony és a templom makettjének elkészítéséhez – adta tudtunkra az épületmakettek, stadionok-arénák lelkes művészi kivitelezője, Kiss Ernő. Műhelyében tett látogatásunkkor elmondta, ez lesz az ő ajándéka, amelyet az unitárius egyház fennállása 450. esztendejének emlékére készít. A bástyás vár ki lesz világítva, a templomban is kigyúl a fény. Meglepetéssel is készül: „ha minden sikerül, megszólaltatom a harangokat”.
Kiss Ernő műhelyében
Az egyházközség szükségesnek látta rápillantani az egész építészeti komplexum építéstörténetére is. A Csáki Árpád történész tanulmányából készült kivonatból idézünk:
„A templom feltételezett 15. századi védőfalát a 17. század első felében a Bethlen Gábor fejedelem idejében olasz mesterek által kiépített nagyváradi vár mintájára várrá építették át szabálytalan ötszögű szegletein olaszbástyákat utánzó, alsó szintjein lőrésekkel ellátott saroktornyokkal. Falain lappancsos és fordított kulcslyukú lőrések voltak, falba süllyesztett szuroköntők. A falak belülről védőfolyosóval voltak ellátva. A várba való bejárás a déli bástya (amelyre a későbbi harangtorony épült) keleti falán volt, amelynek udvar felőli belső bejáratát fából készült, felhúzható ajtóval látták el.
Az építkezések befejezésének évét bizonyára a keleti védőfal külső vakolatán fennmaradt és ma is látható 1639-es és az északkeleti védőbástyán még a 19. században is olvasható 1640-es évszámok jelölhetik. A 17. század közepére minden bizonnyal állott a várkastély, a védőtornyai, és – feltehetően – belső udvarán, a falak menti részeken, a védőfolyósok alatti falrészekhez vagyontárolásra alkalmas, deszkából ácsolt kamrák épültek. Egy ilyen főleg élelmiszerek raktározására alkalmas kamra (»conservatorium«), amilyenek a prázsmári vár belső falán is láthatók, 1653 végén adás-vételi szerződés alapján jutott jobbágykézről a várfal építésében korábban részt vállaló nemes Raffai család birtokába. A 18. század végére azonban a deszkából ácsolt kamrák teljesen eltűntek a vár belső udvaráról.
A bástyákat azonban továbbra is használták vagyontárolásra. A templomot kerítő várkastély részleteiben nem ismert pusztulást szenvedett az 1658-as török-tatár betörés idején.
Ötszögű védőbástyáinak állapotáról csak a 18. század végétől kezdődően ismerünk adatokat. 1789-ben a püspöki vizitáció a harangtoronnyá alakított déli bástya mellett további négy fedetlen bástyát és »jó nagy magasságú kőfalak«-at említ. Barabás János krónikás megyebíró 1843-as feljegyzései szerint »a tatárok által leégett fedetlen bástyák« közül háromnak kijavítására, emeleti szintjeik visszaállítására, fedélszerkezeteik pótlására, veres cseréppel való befedésükre csak a század utolsó éveiben került sor. Legkésőbb a délnyugati, jelen formájában négyszögű bástya kijavítására került sor.
A harangozó várőri feladatokat is kapott, eszerint »kötelessége lészen minden nap négyszer (...) harangozni, a várra és abban lévő gabonákra és egyebekre szemesen vigyázni, jó gondot viselni«. A bástyák tetőszerkezetét 1909-ben kupás cseréppel fedték. Ezzel párhuzamosan készült el a mai bejárat vaskapuja is egy brassói lakatosmester munkájaként. Érdekes, hogy a bástyákban való gabonatárolás a két világháború közötti időszakban még szokásban volt. 1958-ban a várkastély főbejárata fölé elhelyezték a Régeni Áron nyugalmazott kántortanító által készített unitárius címert.”
