Hét évre meghosszabbították az egészségügyi kártyák érvényességét – emlékeztetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, miután többen jelezték az intézménynek, hogy egyes szolgáltatók nem hajlandók ellátást biztosítani azért, mert lejárt a kártyák érvényességi ideje.
„Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár emlékezteti azokat az egészségügyi szolgáltatókat, amelyek szerződésben állnak az egészségbiztosítási pénztárral, de a biztosítottakat is, hogy a 2018. július 31-ig kiadott kártyák érvényességi idejét június 28-án a 458-as kormányrendelettel ötről hét évre meghosszabbították, azaz 2020. július 31-ig érvényesek” – írja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleményében. Ugyancsak hét évre hosszabbították meg a korábban kiadott kártyák érvényességi idejét, a 2018 augusztusától kiállított kártyákat pedig már eleve hétéves érvényességi idővel adják ki. Ezzel a módszerrel 270 millió lejt spórol meg az állam, amit az egészségügy más területein használnak fel – áll a közleményben.