Több évtizedes tapasztalat áll közléseim hitelessége mögött a házi gombák vonatkozásában, s ezt azért kell kijelentenem – írásom immár harmadik részében –, mert néhány fontos kérdésben nem érthetek egyet azokkal, akik számára (mert vegyszerforgalmazók) egy meggombásodott lakás „meggyógyítása” üzleti szempont (is).
Ennek előrebocsátásával, lássuk, melyik az a két legfontosabb gomba, amelyekkel találkoztam az eltelt évek során, és tevékenyen járultak hozzá a lakás (épület) faelemeinek biológiai lebomlásához.
A pincegomba (Coniophora cerebella) ritkábban fordul elő, mint a könnyező házigomba (Merulius vagy Serpula lacrymans). Mivel mind a kettő megtalálható egy időben ugyanabban a lakásban, meg kell figyelnünk termőtestük – gyakoribb esetekben sajátos micéliumuk – alapján őket, ugyanis a pincegomba savanyú környezetével teremti meg a rombolást beteljesítő könnyező házigomba számára kedvező életfeltételt. A pincegomba termőteste ritkábban jelenik meg, de ekkor jól felismerhető szemölcsös felületéről. Ezek kezdetben sárgák, majd sötétbarnává érnek. Állandóan nyirkos, sötét vagy vizes helyeken (pince, bánya) gyakoribb, a fotón látható egy kézdivásárhelyi épületből származik. Kéregszerű termőteste a fehér, majd barnuló gombafonal-hálózatból fejlődik ki, amely életciklusa befejeztével elszárad és szétmorzsolódik (nagyon nedves környezetben rothad).
A könnyező házigomba gyors és eleinte észrevétlen terjedése jellemző.
Amikor észreveszik jellegzetes dohos szagáról vagy a nagy ruhásszekrény takarásában, már régen késő. Ilyenkor már számolni kell az egész lakás teljes átvizsgálásával és a kár feltárásával. A gombásodás kiinduló helyét okvetlenül fel kell fedeznünk. A gomba fehér peremes, ráncos, sárgásbarna felületén keletkeznek a spórák, amelyek további fertőzések forrásai lehetnek. Emlékezetes számomra Sepsiszentgyörgyön a volt textilgyári klub mellett lévő óvoda, amely elhanyagoltsága miatt barna spórafelhőben úszott, mindenütt kinőttek a sárga gombák, az épületet már megmenteni sem lehetett, le is bontották.
A gomba taplószerű, alapja keményebb, felül puha, jellegzetesen gombaszagú, felületére vízcseppeket gyöngyöz. (Egyébként „ehető gomba”, de én soha nem kóstoltam meg.) Párás helyen rothadni kezd, és ilyenkor elviselhetetlenül bűzös. Különösen azért veszélyes, mert a gombafonalakból (micélium) képződött nyalábok áthatolnak a fal repedésein, téglák és betonhézagok között, míg „táplálékot” találnak, elsősorban a fenyőfából készült építőelemekben. A gomba gyors növekedése miatt (átlag kétnaponként 22 Celsius-foknál 1,13 cm-t nő), azonnal intézkedni kell a lakás egészségi állapotának helyreállításáról.
