Mást sem hallani pár éve, mint hogy Háromszék – és általánosan Székelyföld – számára a turizmus jelentheti a kiugrási, fejlődési pontok egyikét. El kell ismerni: a megyei önkormányzat legalábbis, de nem kizárólag, élen jár e meggyőződés támogatásában, elég sok energiát és viszonylag magas összeget áldozva egyebek mellett a térség népszerűsítésére.
Szerepe természetesen itt nem ér véget, hiszen hatékony idegenforgalmi stratégiát működő infrastruktúra nélkül elképzelni is nehéz. Mindenki számára ismert ugyanakkor a fejlesztések zavaros, bürokráciától és nemegyszer fejetlenségtől terhelt világa, amely a legegyszerűbb elképzelést is dzsungelharccá képes változtatni, és amely elsődlegesen felelős azért, hogy a közberuházások évekig állnak.
A térség népszerűsítése ettől függetlenül nem elhanyagolandó, hiszen, amint azt pár, a megyei önkormányzat által levezényelt akció is mutatja, Háromszék fehér folt még a belföldi látogatók számára is, a határon túliakat (a Magyarországról érkezőket leszámítva) már nem is említve. Ebből a megfontolásból értékelendő, hogy Kovászna Megye Tanácsa több fronton is lépett, törekvésüknek viszont komoly hátramozdítója lehet az a jelenség, amelybe sajnos, gyakran belefuthatunk: a szolgáltatások minősége.
A Háromszék értékeit, adottságait az idelátogatókban tudatosító kampányok mellé nem lenne haszontalan egy „honi” képzéssorozatot is társítani, amely során ráébresztenék végre a vendéglátásban érdekelteket arra az egyszerű, de nagyszerű szabályra, amely szerint mi vagyunk a vendégért, és nem fordítva. A színes prospektusok, minőségi, illusztrált kiadványok, interaktív honlapok, igényesen kialakított turisztikai irodák, utcai jelzések – és persze a járható utak – ugyanis csak a keretét jelentik a tulajdonképpeni idegenforgalmi szolgáltatáscsomagnak. Ami igazán nyom a latban, az ezen túl következik, és központi eleme a látogatókhoz, vendégekhez való viszonyulás. Bármennyire fáj kimondani, ezen a téren Háromszék még messze áll attól, amit legalább elfogadhatónak nevezhetnénk. Ha az ellenkezője lenne igaz, talán nem lennénk rákényszerülve olyan helyzeteket elviselni – egyszerű szemlélőként vagy közvetlen érintettként –, hogy például a városközponti vendéglőben senki ne tudjon két ép angol mondatot kipréselni magából a turista kedvéért. Az eset, sajnos, nem egyedi, a nemzetközi forgalmú idegen nyelv pedig gyakran a románnal is könnyen behelyettesíthető. De nyugodtan idesorolható az ideges és egyben arrogáns vendéglői pincér, aki „nem látják, mennyien vannak” felvezetéssel türelmetlenül közli, hogy amennyiben étkeznénk, órákat kell várni a kiszolgálásra. Jó példa még a szinte mindennel, csak a kiszolgálással nem foglalkozó báros, vagy a nagyjából a föld alól előkerítendő, finoman szólva morózusan vagy éppen unottan jelentkező panziófelelős. Kivételek természetesen vannak, és üdítő élménynek számítanak, amint egyfajta változás és fejlődés is tetten érhető ezen a területen is, de egyértelműen nem elegendő. A szép festék is csak ideig-óráig képes takarni a rozsdát vagy éppen a korhadást, és ez e téren is igaz. Az önkormányzatok által adott keret önmagában nagyjából rendben van, de a tartalomról sem ártana megfeledkezni, nehogy a végén a verejtékes munkával idevonzott turisták amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távozzanak is, ide soha többé felkiáltással.
Apropó, formák: a Sepsiszentgyörgy központjában elhelyezett digitális turisztikai infóterminálra nem ártana ránézniük az illetékeseknek, és esetleg újraindítani, két hónapja ugyanis egyetlen adattal szolgál: rendszerhiba. Mint a háromszéki turizmusban...
