1848. május 29-én kezdte meg és június 18-án fejezte be munkálatait Kolozsváron az utolsó erdélyi rendi országgyűlés. Közöljük Há­romszék és az ide tartozó városok követeinek névsorát, annál is inkább, mert sokan közülük jelentős szerepet töltöttek be Háromszék önvédelmi szabadságharcában: a széket Berde Mózes és Szentiványi György képviselte; Sepsiszentgyörgyöt Demeter József, Gyárfás Károly; Kézdivásárhelyt Hankó Dániel és Jancsó Ádám; Berecket Fehér János, Gábor Imre, Illyefalvát pedig Gál Dániel és Német László. A regalistákat vagy királyi hivatalosokat a teljességre való törekvés nélkül soroljuk fel. Azért is nehéz azonosítani a nemesi társadalom képviselőit, mert közülük néhányan, noha nevük háromszéki eredetre vall, már rég nem ezen a vidéken éltek. A regalisták: Cserei Farkas, gróf Nemes János, Kozma Pál, Biró József, gróf Kálnoki Pál, Henter János, Szentiványi Dániel, Csiszér Lajos, Kispál László, Gál János, Mariaffi Antal, gróf Kálnoki Dénes, Horváth Albert, báró Apor Lázár, báró Apor József, báró Apor Károly, gróf Béldi Gergely, gróf Béldi György, Daczó József, Donáth György, Donáth Lajos, Gyárfás Elek, báró Henter József, gróf Mikes János, gróf Mikes György, gróf Mikó György, Rauber Károly, Sombori Sándor és Thuri József.

A közgyűlések müködésére nézve a törvény előírta a negyedévenkénti kötelező ülésezést, szükség esetén rendkívüli ülést lehetett összehívni. Elnöke a törvényhatóság vezetője, a főkirálybíró vagy adminisztrátora, távollétében a rangidős alkirálybíró volt. Az elnök megállapította a gyűlés napirendjét, a tárgyak sorrendjét: előbb a királyi vagy guberniumi rendeletek ismertetése, utána a törvényhatóságot érintő általános ügyek, majd a magánosoknak azok a panaszai és kérései, melyek a közgyűlés részéről állásfoglalást kívántak. A törvény előírta, hogy a főkormányszéket tájékoztassák a gyűlés lefolyásáról, felterjesztve ezáltal az ott készült jegyzőkönyv egyik példányát. Időnként a gyűlések fontosságára való tekintettel kiküldött tisztviselő elnökölt, de az is előfordult, hogy a törvényhatóság tevékenységét ellenőrizni vagy azt megsegíteni küldenek megfelelő személyt. Így volt például 1780-ban az általános tisztújítás alkalmával, amikor a zabolai gyűlés levezetését gróf Teleki Sámuel királyi biztos végezte. 1803-ban a gróf Mikes János főkirálybíró távozásával megüresedett székvezetői tisztség betöltésére rendezett választás lebonyolítását Koszta István főkormányszéki tanácsosra bízták. 1830-ban a gubernium kifogásokat hozott fel a közgyűlés munkájának szakmaiságát illetően, a hibák kijavítására Székely Mihály kilyéni származású főkormányszéki tanácsost küldik.

A közgyűléseken elnöklő főkirálybírók általában idegenkedtek a demagóg elemeket sem nélkülöző beköszöntők tartásától. Mint minden tekintetben, ez esetben is találkozunk kivételekkel. 1817. junius 30-án a sepsiszentgyörgyi székgyűlésen gróf Béldi Lászlót nevezték ki székvezetőnek. Ez alkalommal díszes beszéddel köszöntötte a jelenlevőket. A nemesi rend részéről gróf Mikó György és az orbaiszéki alkirálybíró, Thuri Ignác válaszolt. Az 1818. február 16-i székgyűlésen azonban Béldi László a közigazgatásban uralkodó rendetlenségek és fegyelmezetlenségek láttán ingerülten jelentette ki, hogy adminisztrátororációt nem mond, és orációt nem fogad el. 1843. junius 19-én a Miklósvárszéken gróf Kálnoki Dénes kastélyában tartott székgyűlésen az elnöklő Horváth Albert a résztvevőket lelkesítő beszéddel köszöntötte, a közgyűlést ünnepélyesen nyitotta meg, a rendek pedig a főkirálybíró iránti érzelmeiket sűrű éljenzésekkel viszonozták.

Annak ellenére, hogy az adminisztrációban a hűségkinyilvánítás a tisztviselők részéről igen gyakran ismétlődőtt, uralkodócsere alkalmával az akkor éppen hatalomra kerülő császár iránti ,,homagium" az alattvalók feltétel nélküli alázatát és ragaszkodását fejezte ki. 1792. december 30-án a szentiványi székgyűlésen a nemrég uralomra került Ferenc császár iránti általános érzelmeket nyilvánították ki. Az uralkodó születésnapjáról is illett méltó módon megemlékezni. 1829. február 12-én például I. Ferenc évfordulójára emlékeztek Sepsiszentgyörgyön a katolikus templomban tartott hálaadó istentiszteleten, ahova az ezredparancsnokokat is meghívták.

Az adminisztráció hatáskörének állandó bővülésével a gyűlések időtartalma is egyre növekedett. A 19. század második felében már alig volt olyan gyűlés, amely ne két-három napot tartott volna. Az ügyintézés egyszerűbbé és gyorsabbá tétele érdekében az 1791-es országgyűlési határozatok alapján a leiratok utasításait a tiszti hivatalnak kellett volna elintéznie, de ha ez ott nem sikerült, akkor a legközelebbi székgyűlésen kellett ezekre megoldást találni. Az 1817. január 3-i székgyűlésen Cserei Miklós adminisztrátor, betartva az előírásokat, az 1791-es törvény 12. pontjára hivatkozott, amikor elrendelte, hogy minden felsőbb utasítást marchalis széken olvassanak fel. 1829-ben Béldi László is ezt teszi: ,,főbb felséges rendelések felolvastassanak, melyeket a nemes rendeknek tudni szükségesnek látok".

A gyakori leiratok és utasítások ellenére a székgyűlések lefolyását nem mindig a szakszerűség jellemezte. A törvények és a helyi jogszabályok alkalmazása, a lakosság érdekeinek védelme, de az igazság kiszolgáltatása sem mindig az elvárások szerint történt. A gubernium 1830. március 15-én a Háromszéken tapasztalt hiányosságokra reagálva a székgyűlések működésének alapvető követelményeit fogalmazta meg: ,,ősi constitutionk sarkalatos jussa a törvényben kiszabott időszakokon közgyűléseket tartani, ahol ha vajon a hivatalos tisztségviselők kötelességüknek eleget tettek-e, a hazai törvényeket és azoknak nyomán kibocsájtott felsőbb rendeléseket teljesítették-e, a személyeket jussaikba sértetlenül megtartották-e és az igazságot részrehajlás nélkül mindenkinek kiszolgáltatták-e, a fejedelem és haza javainak gyarapításán tanácskozni, a fennáló törvények értelme szerint határozásokat tenni, s azokkal nem ellenkező belső rendszabályokat felállítani nemcsak szabad, sőt hazafiúi törvényes kötelessége is". Az egyetértés hiánya és a szék elöljárói közötti ellenségeskedés miatt nem figyeltek kellőképpen a gyűlések szabályszerűségére. Az orbaiszéki volt alkirálybíró, Thuri Ignác esetét említik, aki a tisztelet megtagadásával és személyes sérelmének hangoztatásával Béldi adminisztrátort azzal vádolta, hogy a megüresedett királybírói hivatalba saját vejét, Horváth Károlyt nevezte ki, ,,s ez által a tisztek közé a vérségi egybeköttetést behozta". Thuri illetlen viselkedésével a székgyűlés lefolyását megzavarta, amely ezáltal nem tekinthető törvényesnek, annál is inkább, mert a résztvevők ellenségeskedéssel voltak elfoglalva, s így a jegyzőkönyvet sem olvasták fel és nem is hagyták jóvá. A jegyzőkönyvet a felsorolt hibák miatt a Gubernium szabálytalannak minősítette, és visszaküldte a feladóhoz. Székely Mihály főkormányszéki biztost a helyszínre írányították azzal a feladattal, hogy ,,minden a közjót illető s a múlt marchalis gyűlésen zavarosan lefolytatott tárgyakat újabban elővévén, illő csendességgel, helyes renddel, s csendes megfontolással ellátni, a rendetlenségeket szorgalmatosan elkerülni igyekezzenek, hogy a guberniumnak a mostani rendelkezéshez hasonló lépésre újabb alkalmatosság ne szolgáltassék".

Székely Mihály 1830. július 16-án a főkormányszéknek tett jelentésében tapasztalatait és észrevételeit foglalja össze, amiből az is kiderül, hogy a helyiek a különféle hivatalok és tisztségek feladataival nem lévén tisztában, összekeverik azokat. A szék vezetése számára a tiszti hivatal és a székgyűlés hatásköri szétválasztása nem ismeretes, ami zavart és értetlenséget okozott az igazgatásban. A fellelhető hiányosságokat a következő okokra vezeti vissza: a székgyűléseket nem megfelelő számban tartották, s minthogy utánuk általában derékszék (törvénykezés) következett, de nem elég gyakorisággal, az igazság kiszolgáltatása emiatt késést szenvedett. A tiszti gyűléseken a résztvevők nem jelentek meg a törvény által megállapított összetételben. A közgyűlés és a tiszti hivatal feladatköri elhatárolódása nem követte a törvényes előírásokat, ebből következett, hogy a lakosságot érintő repartiókat (kiróvás) és relaxációt (könnyítés), mely feladat a székgyűlés hatáskörébe tartozott volna, a tiszti hivatal kisajátította. A tiszti hivatal is a helyi törvényalkotás részese kívánt lenni, holott ez csakis a székgyűlésre tartozott. A hivatal azzal sem volt tisztában, hogy a Főigazgató Tanács semmilyen más hatósággal nem közölte utasításait, csakis a székgyűléssel. A hibák kiigazításának érdekében a következő intézkedések megtételét tartja Székely Mihály fontosnak: a marchalis székek a törvényes előírások és időkeretek betartásával történjenek; a törvénykezés is az előírásokat kövesse, és az igazság kiszolgáltatása minél hamarabb bekövetkezzen. A tisztség teljes létszámmal tartsa gyűléseit, melyeknek kijelölését idejekorán rögzítsék, erre a legalkalmasabbnak a hónap első napjait tartotta. A repartiók és relaxációk tárgyait mindenkor a székgyűlés hajtsa végre. A tisztség munkálatainak jegyzőkönyvi jóváhagyása vagy esetleges változtatása a közgyűlésre tartozott. A székgyűlések jegyzőkönyveiben foglaltak csak a főkormányszék jóváhagyásával léphettek érvénybe.

Béldi László adminisztrátor, Székely Mihály főkormányszéki tanácsos útmutatásait követve, az eddigi hibák kiigazításával próbált a gyűlések színvonalán javítani. Ezért az 1830-as év őszére tervezett gyűlés napirendjén már szerepel a tisztség jegyzőkönyvének a székgyűlés általi megvizsgálása és jóváhagyatása. Beosztottjainak a követendő irányt is felvázolja: a kézdiszéki alkirálybíró Lázár Dávidnak 1830. szeptember 25-i tájékoztatásában azt fejtegeti, hogy a marchalis szék végzései csak azután léphetnek érvénybe, miután a gubernium is helybenhagyta azokat. 1830. november 11-én Lázár Dávidnak magyarázza, hogy ,,a tisztség protokolumai nem különös személyek, hanem a marchalis szék által vizsgáltassanak meg". A hibák kijavítása tekintetében tett erőfeszítéseknek köszönhetően a székgyűlés és az annak alárendelt tiszti hivatal közötti kapcsolatokban is helyreállt a törvényesség, és így az érdemi munka előli akadályok is elhárultak — véli a székvezető.