A fesztivált szervezők érdeme – a filmszemle a Székelyföld Napok részeként létezhet –, hogy Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót mellett háromszéki falvakban is vetítették a filmeket, a nézőknek mozijegyet sem kellett vásárolniuk, esetenként pedig filmesekkel beszélgethettek. Nagybacon, Kézdiszentkereszt, Bereck, Ikafalva, Aldoboly, Nagyajta, Bardoc, Zabola, Bölön, Vargyas, Árkos lakói kóstolhatták meg a székelyföldi dokumentumfilmek ízét, s ez nemcsak azért jó, mert a televíziókból alaposan kiszorultak a szakma elvárásainak megfelelő művek, hanem főként azért, mert megtekintésük egyben közösségi élményt is jelentett. A vidéki helyszíneken tíz-tizenöten gyűltek össze egy-egy vetítésre, s ez bizony nem kevés, esetenként városban sincsenek ennél sokkal többen.

Háromszéken több alkalommal szerveztek már dokumentumfilm-fesztivált, gyökeret eresztett térségünkben e műfaj. A nemrég véget ért rendezvény valójában az eddig három kiadást megért Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle folytatása, a kétévente szervezett mustrát idén Kaptár névre keresztelték. Találóan egyébként, hiszen jobbára szorgos, kreatív székelyföldi dokumentumfilmeseknek ad otthont, az ő alkotásaikat fogadja be, de máshonnan jelentkezőket sem zárnak ki. A Kaptár Dokumentumfilm-szemle névadója a székelyudvarhelyi Szabó Károly filmrendező, könyvtáros, a szemle társszervezője.

A mostani kiadásra benevezett mintegy harminc produkciót (huszonegy filmkészítő munkája) két magyarországi elismert dokumentumfilm-rendező – Buglya Sándor és Péterffy András – értékelte, rangsorolta, zsűrizte. Örülhetnek, akik hallhatták múlt szombati szakmai előadásukat, hiszen a lényeget sűrítették háromnegyed órába, sziporkázóan. Esszenciaként hangzott el egyebek mellett: minden film készítése komoly erkölcsi tett, a mi attitűdünk, a mi viszonyunk ahhoz, amit megrendezünk; nagyon fontos, hogy filmnyelvünk révén ne mondjunk ki minden szót, hanem hagyjuk, hogy a néző is alkotótársunk lehessen; szívből jövő képekkel lehet építkezni, tömören, hogy a néző ne unja, számára legyen ajándék a szépség; filmjeinkben érzelmi, értelmi hatásra törekszünk, mert minden, ami direkt módon és didaktikusan jön ki, gyanús, és amikor propagandába megy át a dokumentumfilm, akkor baj van...

E térség számára fontos filmszemlével gazdagodtunk. Sajátunkként növekedhet, terebélyesedhet a továbbiakban, hiszen rólunk, életünkről szól. Támogatásra, felkarolásra talán már nem szorul, de biztatásra igen: érdemes folytatni, érdemes a legjobbat, a legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből, s talán érdemes rávezetni, meggyőzni a nézőket arról, hogy az igazi dokumentumfilm olyan, mint só a kenyérben.

(Borítókép: Jelenet Püsök Zoltán Angéla című alkotásából, mely a Kaptár Dokumentumfilm-szemle első díját nyerte el. Fotó: Toró Attila)