A régész-tanárt Dimény Attila múzeumvezető mutatta be, majd felkérte, hogy ismertesse legújabb könyvét. Székely Zsolt elmondta: beleszületett a régészetbe, gyermekkorában, míg társai nyaraltak, ő ásatásokon vett részt édesapja, néhai Székely Zoltán (1912–2000) irányítása alatt. Kötete Székelyföld régészeti adattárának egy szelete. A könyv első része egy régészeti repertórium, amely Kézdimárkosfalvától Csernátonon és Rétyen keresztül Uzonig a Feketeügy jobb partján elterülő összes település régészeti lelőhelyeit felleltározza és koronként elemzi. A készülő második kötet a Feketeügy bal partján fekvő településeknek lesz a régészeti repertóriuma.

A szerző arról is beszámolt, miként lett belőle bronzkoros régész, habár nem az akart lenni, és annak dacára, hogy előzetesen már részt vett a székelypetőfalvi és zabolai késő Árpád-kori köznépi temető, illetve római castrumok feltárásában. Doktori disszertációját végül a bronzkorból írta meg. Amikor régésztanhallgatókkal és régészkollégákkal nekifogtak Székelyföld régészeti repertóriumának elkészítésének, a csíki medencével kezdték a leltározást, majd az Olt sepsiszéki szakasza következett. Később igény mutatkozott arra, hogy régészeti monográfiákat is ki kellene adni, így született meg Csernáton község repertóriuma, amely Erdélyben az első régészeti monográfia volt.

Az is elhangzott: régészeti szempontból a leggazdagabb és a legjobban kutatott terület Felső-Háromszék, ahol például Csernátonban, Torján és Kézdiszentléleken nagy ásatások is történtek.

„Meggyőződésem, ezeknek a kis publikációknak jelentős szerepük van abban, hogy egészséges identitástudatot fejlesszünk ki. És a ködoszlatásban is nagy a szerepük, hogy normális, objektív, higgadt történelemszemlélet és identitástudat formálódjon, csak azt hirdessük, amit tudományosan is bizonyítani tudunk” – hangsúlyozta Székely Zsolt. Az esemény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.