Mindennapi életünk

2018. november 22., csütörtök, Család

Mindennapi életünk – örömök és szorongás címmel tartott előadást szombaton Tari Annamária pszichoterapeuta Sepsiszentgyörgyön a Selye János Pszichoklub szervezésében. Az ott elhangzottakból szemléztünk.

Az emberek nagy részét az egzisztenciális problémák fog­lalkoztatják. Gyakorlatilag átkapcsolnak robotpilóta-üzemmódba, azaz hétfőtől péntekig dolgoznak, majd péntektől hétfőig megtehetnek olyan dolgokat is, amire nem volt idejük.

A munka szép és nemes, de ennél több örömre lenne szükség. Ha az ember szorult helyzetben van, muszáj gondolnia valami jóra. A legszorultabb élethelyzetben is fel kell ismerni, ha nem jól bánunk önmagunkkal. Ha van önmagunkkal belső párbeszédünk, akkor például megpróbálhatunk felidézni valamit, ami valaha örömöt szerzett nekünk. Örülni kell annak, amit sikerült elvégezni. A XXI. században az lesz fontos, amivel elkezdünk tenni önmagunkkért, hogy ne szorongásvezérelt, kudarckerülő stratégiával éljünk, hanem inkább örömelvű, sikerorientált stratégiával.

Az online térben megszerezhető öröm nem tartós öröm. Minden poszt, megosztott fotó újabb és újabb dopaminhullámot indít el, és ez jó érzés lehet, de az a baj, hogy függővé tehet, vagyis pontosan úgy működik, mint egy szenvedélybetegség. Az is nagyon fontos, ha valaki átél egy jelentősebb eseményt, kinek mondja el, vagy hogyan kezdi feldolgozni önmagában: vagy azonnal posztolja a közösségi oldalakon, vagy délutánig vár, és akkor mondja el a legjobb barátnőjének. Ehhez nyilván kellenek valódi barátok, akikből egyre kevesebb van.

Manapság nagyon narcisztikusak és érdekvezéreltek az emberek, életük központi eleme a pénz. Pedig a pénz csak önmagában nem boldogít.

A XXI. század trendjei az individualizmus és a gyorsulás. A mai hipergyors üzenetváltás arról szól, hogy kicsi kapcsolat-kortyokban érintkezünk egymással, töredék mondatokban idézünk valódi érzelmeket. Csak az a baj, hogy az érzelmek lassan működnek és fejlődnek, mert akkor lesz mélységük és tartalmuk.

A mai online világ elősegíti a szorongást. A szülők egyik legnagyobb szorongása maga a gyerek. Az ún. helikopter szülő állandóan berreg a gyereke élete fölött, nézi, hogy jól mennek-e a dolgok. A mamahotel és a Pán Péter-szindróma az, amikor a szülő szinte ugyanúgy ellátja a felnőtt korú gyerekét, mint kiskorában, és mindezt csak azért, hogy igazolja saját szülői minőségét. A generációk együtt tudnak működni, ha megértik egymás szorongásait, ezért nagyon fontos az interakció.

A tartós öröm állapotának elérése erőfeszítés, kitartás kérdése. Nem lehet csak passzívan állni és azt gondolni, hogy enyém a világ. Lassuljunk le. Beszélgessünk egymással. Ne menjünk el a való élet mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 503
szavazógép
2018-11-22: Család - :

A szürke pohárgomba a magyar néphagyományban

A szürke pohárgomba (Cyathus olla) az egyetlen,  melynek magyar népi nevében az „Isten”, sőt a „Jézus” szó is benne van. Tulajdonképpen még akkor is az égiekkel hozzák kapcsolatba, ha nevét nem tudják, mert általában jósolnak belőle. Az egész magyar nyelvterületen ismert, noha közismertnek távolról sem mondható.
2018-11-22: História - Jancsó Árpád:

Kovács Zoltán, a biológusok példaképe (Régi pedagógusok)

Mintha csak ma történt volna, amikor nagy meglepetésünkre kitelepedett az anyaországba. Tudomásul kellett vennünk, hogy gyermekei jövője érdekében teszi – így indokolta az elhatározást. Már akkor veszteség érte a háromszéki pedagógus társadalmat, amikor 1984-ben miniszteri utasításra, több mint tíz év szakfelügyelői munka után menesztették tanfelügyelői állásából, és „frissítésre” hivatkozva újra visszahelyezték a katedrára. Mindössze egy generációt tanított Sepsiszentgyörgyön, ennek ellenére megérdemli az elismerést és az emlékezést.