Ez német akadémiai diákcsere- (DAAD) ösztöndíj volt, pályázat útján lehetett a romániai diákoknak elnyerni. Az ösztöndíj három évre szól. Ezalatt be kell fejezni a doktori vizsgákat, másképp az is megtörténhet, hogy vissza kell fizetni az ösztöndíjat. Ez alapfeltétel.

Sepsiszentgyörgyön a majdani biotechnológiai szak végzettjei biotechnológus mérnökként helyezkedhetnek el. Van kolozsvári kollégája, aki sörgyárban dolgozik, mások gyógyszeriparban, élelmiszeriparban, biolaboratóriumokban, népegészségi felügyeletnél, környezetvédelemnél helyezkedtek el.

Antal Noémi férjével, Antal Györggyel együtt (képünk) ezen a tavaszon végleg hazatelepedett, és a Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán oktat majd. Nem jött üres kézzel, a Tübingeni Egyetem a székelyföldi egyetemmel kötendő frigyhez hozományként egy biotechnológiai laboratóriumi felszerelést adományozott. Németországi képzettsége, tudományos eredményei és a korszerű laboratóriumi berendezés lehetővé teszi, hogy egyike lehessen azon fiatal egyetemi oktatóknak, akik a sepsiszentgyörgyi felsőoktatási intézmény nevét az országos ranglistán előbbre rukítják.

Sepsibesenyői beszélgetésünkön arról kérdeztem, hogyan lehetett ezt a németországi ösztöndíjat kiérdemelni.

Panziós egyetemista lányból a biotechnológiai tudományok doktora

Bukarestbe hívtak interjúra, ahol németül kellett beszélni. Nekem nagy előnyöm volt, hogy egy tübingeni professzor fogadott engem. Száznyolcvanan voltunk három helyre, s a többieknek nem volt ilyen lehetőségük, hogy személyesen fogadják őket. A sikeres tesztelés után kellett volna németországi irányító professzort keresniük.

Kinti fogadásomnak nagyon hosszú az előtörténete. A kolozsvári biotechnológiai karon, ha valaki ösztöndíjas, akkor mehet nyári munkára külföldre, gyakorlatra úgymond. Én vendéglőben dolgoztam, mosogattam, ágyneműt cseréltem, takarítottam a szobákat, mind olyan munkát végeztem, aminek semmi köze nem volt a biotechnológiához. Más kollégáim tehén-, sertés- vagy csirkefarmon gyakorlatoztak.

Az a család, ahova én kerültem, nagyon megkedvelt engem. Annyira, hogy az egyetem egyszeri alkalomra küldte ki gyakorlatra az arra érdemes hallgatókat, engem Németországban meglátogatott a dékán, dr. Mircea Sălăjan is. És az a család, akinél voltam, azt mondta neki, hogy csak engem fogad, más egyetemistát nem. A dékán megígérte, hogy ha ösztöndíjas leszek, akkor kivételt tesznek velem. Természetesen, őrülten tanultam, mert az egyetemi éveim alatt minden nyáron ki akartam jutni Németországba. Ennek köszönhetem, hogy három nyarat ugyanazon a helyen, ugyanabban a panzióban tölthettem Hayingenben (Baden-Württemberg).

Első évben még angolul beszéltem. Az első év nyarának első kétharmada után már átváltottam németre, mert meg akartam tanulni a nyelvet, és az alkalmazóimmal s a vendégekkel is könnyebben tudtam így értekezni.

— Itthon hol járt iskolába?

— A Mikes Kelemen Líceumban. A ’89-es változás előtt ez történelem—filológia líceum volt, a fordulat után lett a 2-es számú líceumból Mikes. Végül is végigkövettem azt a láncot, amelyen az iskola átment. Csak az intézmény neve változott. Valamennyi németet itthon is tanultam, de csak úgy s annyira, ahogy ezt itthon szokás. Túlságosan nem érdekelt a német nyelv. Amikor kikerültem, akkor jöttem rá, hogy hoppá, Németországban németül kell beszélni, másképp le is út, fel is út.

A német család is nagy segítségemre volt a tanulásban. Könyveket vásároltak, s gyakorlatilag tőlük s a vendégektől tanultam meg németül. Tulajdonképpen a mai napig sem végeztem semmilyen nyelvtanfolyamot. Ha valamit rosszul mondtam, készségesen kijavítottak, s később, amikor már doktorjelölt-hallgató voltam, a tanárom, dr. Peter Fiedler is nagyon sokat segített. Még most is, amikor a doktorimat meg kellett írnom. A kollégáim is nagyon mellém álltak, a nyelvtani hibákat, tévedéseket kijavították. Most — azt mondják — nagyon jól beszélek németül, de nyelvtani hibákat még vétek.

— A német biotechnológusokkal hogyan került kapcsolatba?

— Hans Peter Fiedlerrel úgy ismerkedtem meg, hogy egy magyarországi testvérfaluból jöttek vendégek a panzióba. Én már a harmadik éve voltam ott nyaranként. Megérkezett ez a magyar csoport, és megjelent egy újságíró, hogy írjon erről a kapcsolatról. Néhány nap múlva megjelent az újságcikk a Schwabisches Tagblattban. Beszélgetésünk után, amikor ült be az autóba, azt kérdezte: mi lenne a legszebb álmom? Az, hogy egy jól felszerelt biotechnológiai labort meglássak — mondtam. Olyant, hogy tudjam, mivel és hogyan kell dolgozni. Mert Kolozsváron abban az időben még nagyon hiányos volt a laboratóriumi felszereltség. A következő év márciusában telefonon felhívott az a nő, akinek a keze alatt dolgoztam, s azt mondta: ott járt az újságíró, s a nyáron három hétig ott leszel a Tübingeni Egyetem laboratóriumában. Gyakorlatozhatsz. Három hétig ott gyakorlatoztam. Senki anyagilag nem támogatott, én tartottam fenn magam. Csodálatos volt! Mikor odakerültem, egy steril kultúrát sem tudtam készíteni, mert itthon ilyent nem tanultunk. Peter aztán nagyon mellém állt. Azt kérdezte, akarok-e náluk doktorálni. Ő szeretné, ha a diákja lennék. Sajnos, Romániából nem egyszerű ide elkerülni — válaszoltam. Ne búsulj — nyugtatott —, nekem van már Braziliából ugyancsak DAAD-ösztöndíjas diákom, tudom, hogyan kell pályázni egy ilyen ösztöndíjra. Én már utolsó éves voltam a kolozsvári egyetemen. Aztán még egy évig itthon maradtam, amíg mindenféle papír összeállt.

Három filmesdoboz hazai földdel Tübingenben

— Bementem Bukarestbe interjúra. Ez nagyon rosszul indult. Előbb el kellett mennem megtanulni, hogy az interjú alatt miként kell viselkedni, hova és hogy tegyem a kezem. Mikor leültem a bizottság elé, azt sem tudtam, ki vagyok, hogy tegyem a lábam, mindegy volt. És elkezdtem németül makogni. S akkor egyszer azt mondtam: kezdjük elölről az egészet. Végül megkaptam az ösztöndíjat, és 2001. szeptember 11-én elutaztam doktorálni.

— Az ösztöndíj milyen volt?

— Az elején kaptam 790 eurót, s harmadéven már ezret. Három évig doktoráltam, s három év után még három évig gyermeket neveltem. Kettőt.

— Mi volt a doktori disszertáció témája?

— Peter azt mondta: vigyek három különböző talajmintát otthonról. Két centiméter alatti talajból. Ezt tegyem bele egy filmesdobozba. Én válasszam ki, hogy honnan. Az egyik mintát Rétyről vettem, a rezervátumból, a másikat Egerpatakról — ott van hétvégi házunk —, hogy tudjam meg, mi van a kertben. Amikor a vízumért mentem Szebenbe, Fogaras környékén megálltunk, s onnan is vettem talajmintát. Három filmesdobozzal indultam doktorálni Németországba. Ott első szakaszban elkülönítettem a baktériumokat. 78-féle baktériumot sikerült szelektív és nem szelektív módszerekkel izolálni. Utána három különböző táptalajon tenyésztettem ezeket, hogy megnézzem, melyik baktérium mit állít elő. Milyen anyagot. Van egy olyan gép — rövidítve HPC —, ez egy olyan bank, amelyben mindenféle anyagnak az uv-spektruma rögzítve van. A tenyészetet betettem ebbe a gépbe, és megnéztem, hogy a világon létezik-e ilyen anyag. Nagyon soknak nem talált a spektruma. Ez azt jelenti, hogy új anyag. Ezeket elkülönítettem a 78-ból — három olyant, amely minimum négy új anyagot állít elő. Utána kiderült, hogy már van olyan anyag. De három teljesen új anyag volt.

A rétyi Retymicin

— Egyiknek az lett a neve, hogy Retymicin. Mivel ezek antibiotikumok, -micinnel végződik a nevük, Retymicin, Fogacin, Galtamicin B, Saquayamycin Z, Ribofurabosyl-lumichronie, a harmadik egy számmal végződik, Micromoinospora sp. Tü 6368, mert ilyen még van, ez egy deriváns, de Tübingenben izoláltam, ezért a Tü-előtag a névben, Streptomyces sp Tü 6319. Négy számjegy a száma. Ami tehát teljesen új anyag, az a Retymicin.

Ezeket az anyagokat elküldtük tesztelni. A Retymicin aktív, valamifajta hatást mutat, talán mellrákra reagál, de amíg ez a gyógyszeriparba kerül, nagyon sok szűrőn át kell jutnia, ami rengeteg időbe telik.

Hans Peter Fiedler professzor reményeket fűz hozzá, ő már nagyon sok ilyen anyagot fedezett fel, és ezekkel messzire jutott. Az az érdekes, hogy ott az ilyen sikeres kísérletekből befolyó pénzeket az egyetem laboratóriumának a felújítására fordítják. Így lehet Tübingenben egy nagyon modern laboratórium, sok anyagot izoláltak, amiért pénzt kaptak.

Peter, amikor a doktori vizsgán túl voltam, meghívott, s azt mondta: Az első pillanatban láttam, lesz valami belőled.

Miután hazajöttünk, felhívtam telefonon, s elmondtam, hogy a sepsiszentgyörgyi egyetemen mi a helyzet. Biotechnológiai szak is indul, de a gyakorlati oktatáshoz szükséges laborfelszerelés nagyon hiányos. — Ne búsulj — mondta —, én itt lépek. Elmondom gyűlésen, mindenki összeszedi azt, amit nélkülözni tud, s összehozunk egy laboratóriumi felszerelést. És összeszedett egy egész sor gépet. Nem újak, de mindenik használható. Peter mindeniket tesztelte, nehogy használhatatlanokat adjon. Ezekkel a gépekkel tulajdonképpen itthon is tudom azt végezni, amit ott. Még pár dolog kell hozzá. Hűtőszekrény — de azt itt is lehet kapni. A kórházból ígértek egy steril padot. Ezen a baktériumokkal tudunk úgy dolgozni, hogy ne legyen felültenyésztés. Másképp nem lehet tiszta baktériumkultúrát nyerni.

— Az egyetemi oktatásban ezt hogyan tudja hasznosítani?

— Olyan baktériumokat is kértem a professzortól, amelyek színes anyagokat állítanak elő.