Életmód, életenergiaÉletkortól függően

2008. augusztus 14., csütörtök, Család

Merőben más egy fiatal életmódja, egy meglett korúé és egy idősé, az életenergia ellenben nem mindig korfüggő. Összehasonlítva e három kategóriát néhány tekintetben meglepő következtetésre jutunk.

A fiatal mindig aktív, keres, kutat, változtat a megszokotton, tele van energiával. Mivel élete egy nyitott könyvhöz hasonló, melyből még csak pár oldalt olvastak el, elméletileg mindenre van lehetősége, mindent ki is akar próbálni. Nem lényegtelen az a tény sem, hogy fizikai tejesítőképessége, teherbírása nagy. Életmódja bár kialakulófélben, sokszor a végletek közt csapong, de életkedve túljuttatja a mélypontokon.

A középkorúak korosztálya szélesebb idősávot ölel át, hiszen ide tartoznak a kisgyerekes családok, de a már felnőtt gyerekekkel rendelkezők is. Életmódjuk jól kialakult, többnyire stabil családi és munkahelyi viszonyokkal rendelkeznek. Már felmérték lehetőségeiket, rájöttek, mennyi valósítható meg álmaikból, és megelégszenek az ezerarcú élet egy kis cikkelyével. Jellemző rájuk, hogy ritkán újítanak, mindenben az állandót, az időtlent keresik. Megalapozott karrier, anyagi háttér, ritkábban a szép család teszi őket elégedetté. Életenergiájuk kisebb ingadozásoktól eltekintve állandó, de csökkenő irányvonalat mutat.

A maximális fizikai teljesítőképességet a megfontolt energiafelhasználás váltja fel. A stabilitásra való törekvés sok esetben megkövesedetté teszi nézeteiket, ami konfliktusokhoz vezet akár a fiatalabb korosztályokkal, akár valamikori öregekkel. Ez az a kritikus pont, amikor, ha nem ismerik fel a változás, a rugalmasság szükségességét, életenergiájuk nagymértékben csökken. Ez az állapot depressziót, betegségeket eredményez.

Az öregkor is széles skálát fut be az öregedőktől az idősekig. Erre ugyanúgy jellemző a lelki stabilitás, mint ennek ellentéte, utóbbi a fölöslegesség érzetéből fakad. A gyerekek önállósulása, a munkaviszony megszűnése haszontalanként tünteti fel az egyéni célok kitűzését, követését, mintha az egyén befejezte volna küldetését. A fizikai energia a lelki energiával párhuzamosan csökken. Az ilyen emberek hirtelen öregszenek meg, és állapotukat kizárólag életkoruknak tulajdonítják. A különös csak az, hogy az idős emberek egy kis kategóriája megőrzi energiáját, életkedvét rugalmassága, vidámsága, kiegyensúlyozottsága révén. Ők azok a kortalanok, akikre minden fiatalabb csodálattal néz, akikhez bizalmasak lehetünk, akik derűs életszemléletükkel pozitív irányba befolyásolják környezetüket.

Ők lehetnek a mindenkori példaképeink.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-08-14: Közélet - Sylvester Lajos:

Tübingeni doktori fokozat után a sepsiszentgyörgyi egyetemen

Antal Noémi — lánykori nevén Tóth Noémi — kétgyermekes anya, Tübingenben doktorált, a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen végezte el a biotechnológiát. Ezután lehetősége adódott három évre kimenni Németországba doktorálni.
2008-08-14: Család - Puskás Attila:

De a barát marad!

Áront unokatestvére hozta össze barátnőjének barátnőjével. Feri, Áron unokatestvére mindig is hangsúlyozta, hogy őt Áronhoz nem a rokoni kapcsolat fűzi, hanem a gyermekkortól épülő barátságuk tette maradó kötéssé. Erről Áron is így vélekedett.