…És egyre szomorúbbak lesznek a történetek, egyre sivárabbak, reménytelenebbek, kilátástalanabbak. A század ott vész a doberdói sáncokban. Elvágva az ezredtől. Először az élelem fogy el. Egereket esznek, füvet, bogáncslevest, bábakalácsot. Megfőzik a derékszíjakat, a bakancsot. Elfogy a muníció is. Ébren delirálnak.
A fiúk a Duna-csatornánál pusztulnak el. Számok egy listán. Hastífusz, vérmérgezés végez velük, szadista pribékek. De a nap ott villog a Dunában. Tomboló remény. Éjszaka, a barakkban, tátott szájjal horkolók között kockázik a végzet. Káprázatok közé vész a jövő. Az unokák, belőve magukat, tébolyultan vigyorognak. Ez itt Erdély, az örök reménykedők, örök becsapottak földje. Távol van s mégis oly közel a borzasztó huszadik század...