Üzenet a pleisztocénből

A baróti Erdővidék Múzeumának vezetőjét a szénbányában találjuk, a nyugodtan szenzációsnak nevezhető lelet felszínre kerülése óta megsokasodtak látogatói, azokat kalauzolja, miközben a leletmentés és -konzerválás szakszerűen folyik már a bányában. A hatalmas, harminc-negyven méter magas szürkepala falakkal övezett bányagödör alján fekete csík jelzi a kitermelés által célba vett szénréteg jelenlétét, az Olt felőli oldalon fel kellett hagyni a szénfejtéssel, ott ugyanis betörhet a víz, és eláraszthatja a bányát. A palaréteg letakarítását ezért arrébb folytatták, és talán így került napvilágra a mostani, tudománytörténeti eseménynek számító őslénylelet. A bányában dolgozó pár tucat ember pillanatnyilag nyári szabadságát tölti, a fejtés gépszörnyei állnak, mire a munka beindul, a leletmentéssel foglalkozó szakemberek talán már túl lesznek küldetésük nehezén. A valamikori ősállat csontvázát hetek munkájával már sikerült kifejteni a palából, a szürke anyagba ágyazottan feltárult egész nagyságában, sikerült osztályozni, és szabad szemmel is jól látható, mi teszi egyedivé európai szempontból is.

Erről faggattuk Demeter László muzeológust. Izgalmas részletekre derült fény az eddigi kutatási eredmények alapján a valamikori őskori — a hárommillió évvel ezelőtti pleisztocénbe vezetnek vissza a szálak — s a modern kori drámára vonatkozóan is, amikor az egykori őshüllőkkel vetekedő mai gépmonstrum kezelője valami szokatlanra lett figyelmes a palafalban. Előzetesként még annyit: a pleisztocén arról nevezetes, hogy emberelődök akkoriban terjedtek el az egész földtekén.

— A lényeg az, hogy június folyamán nagy jelentőségű ősleletet sikerült találni, a Mammut borsoni csontvázára bukkantak a bányában, azóta kezdtük meg a feltárást. A lelet úgy került elő, hogy a tizenkét méteres palafal bontása közben a gép az agyarak jó kétharmad részét letörte, és az agyar kerek vége láthatóvá vált. A gépkezelő figyelmes volt, leállította a masinát, és szólt Tóth Levente geológusnak, így derült ki, miről van szó.

Illesse dicséret a geológust és a bánya személyzetét is, akik már eddig is több szolgálatot tettek a tudománynak. A feltárás ettől kezdve szakszerűen folyt.

— Tóth Levente kapcsolatai révén Kolozsvárról kiszállt Vlad Codrea paleontológus, és elkészített egy másfél oldalas szakmai véleményt a csontvázról. Ebből az derül ki, hogy európai szintű premierről van szó, ugyanis már számos helyen találtak ugyan eme állat csontvázának egyes részleteit, csonjait, a mienk viszont az egyetlen olyan lelet, melyben a csontváz szinte teljes egészében megmaradt. Eléggé ép csontvázra van még egy-két példa, de egyik sem ennyire teljes. Az agyarnak kétharmada törött le, ebből egy 25 centis darabot sikerült megtalálni utólag.

— Felnőtt példány volt-e? — kérdezzük a tíz négyzetméteren fekvő csontokat méregetve.

— Úgy értettem, hogy az lehetett, agyara úgy három méter hosszúságú. Az őslénytanász a gyomor tájékáról külön földpróbát vett, azt is laboratóriumi vizsgálatnak, pollenelemzésnek veti alá, és még sok részletre fény derülhet.

A mai földfelszíntől 25 méternyi mélységben fekvő csontváz és környezete eddig is elárulja pár titkát:

— A szakemberek szerint két és fél millió — plusz-mínusz félmillió — évvel ezelőtt játszódhattak le az események az ún. pleiszticén korban. (A pleisztocén vége kb. tízezer évvel ezelőttre tehető.) Akkoriban Erdővidék helyén nagy tó terült el, körülötte lombhullató erdők, bennük masztodonfélék is éltek.

Idáig érünk a beszélgetésben, mikor a vendég geológusok egyike, aki egy sajátságos csőrös kanállal a palát bontogatta, örömtől sugárzó arccal mutatja, mit talált: a meghasított palarög lapján levéllenyomat vált láthatóvá. Megbűvölten nézzük, évmilliókkal azelőtt hullhatott le a fáról, és azóta őrzi a föld, segítségével kideríthető, mivel táplálkozott az itt kimúlt ősállat. A Mammut borsoni ugyanis lombevő volt.

— Számos falevéllenyomatot, kagylókat találtunk a munkálatok során. E mamutfajta a fák leveleit ette, agyarai miatt ugyanis, melyek a négy métert is elérhették, füvet legelni nem tudott. Amikor valamilyen okból ezek a lombhullató erdők kipusztultak, ez az állatfaj is eltűnt e vidékről.

A megtalált egyed halálának körülményeire több feltételezés született, magam a sajtóban olvastam — a leletről beszámolt a Jurnalul Naţional tudományos melléklete —, hogy hatalmas ragadozó őshal feje és foga került elő a lelet mellől, melyről feltételezhető, hogy a tetemből falatozott. Demeter László rövidebben foglalja össze, amit tud:

— Méreteit tekintve, agyarastól olyan hét méter hosszú lehetett, magassága pedig elérhette a négy métert. Valószínűsíthető, hogy valamilyen okból becsúszott az elpusztult vagy megsebesült állat a tóba, esetleg vízár sodorta el. Az áramlatok jóvoltából vagy más okból aztán nagyon hamar üledék rakódott rá, s ennek köszönhetően konzerválódott ilyen remek állapotban és ennyire sértetlenül ez a szinte teljes csontváz.

Persze, hát hárommillió év alatt a csontot is megemészti a föld.

A leletnek mintha szemfedője lenne, Codrea professzor a csontváz fölött vulkáni hamuból származó réteget talált a palában, a Kárpátoknak ezen a táján állítólag 800 000 évvel ezelőtt volt utoljára vulkáni tevékenység. No de ez sokkal később történt, mint az állat pusztulása. Kiemelendő itt még, hogy szakmai véleményezésében a professzor külön megemlékezik a vidéket őslénytanilag már feltérképező Kretzoi Miklósról, akinek ez irányú munkáira támaszkodhat a mai kutatás is.

A múzeum jelképe

No de visszatérve: a múzeum vezetőjének nagy tervei vannak a lelet kapcsán. Arra ugyanis teljes joggal tart igényt Erdővidék nemrég alapított múzeuma.

— Úgy vélem, a mamut intézményünk egyik szimbólumává válhat. Mert a törvények, a megtaláló szándéka nagyszerűen találkozik abban, hogy a lelet nálunk nyerjen elhelyezést. Bízom abban, hogy ez sikerül. A csontvázat nem fogjuk felállítani (különben a nagy múzeumok is inkább másolatokat állítanak ki), a csontok annyira törékenyek, hogy sokkal célszerűbb a látvány szempontjából is, ha úgy állítjuk majd ki, ahogy megtaláltuk, oldalára fektetve. De csak a feltárás és a laboratóriumi vizsgálatok lezárultával. Most előbb a nagyobb csontokkal kezdjük, azok gipszágyba kerülnek, a fejét az agyarakkal, csigolyákkal egy tömbben emeljük ki a palával együtt, csak így megoldható, akárcsak a mellkasát, mert a bordák a legtörékenyebbek. A csontok konzerválása folyamatban már, hajólakkal vonták be a letört agyar helyét. Remélem, egy hónapon belül kiemeljük az egészet. Külön kihívás, hova helyezzük el. Anthony Gall és Esztán Győző építész tervei alapján szeretnénk elkészíteni egy új épületszárnyat. Ebből a szempontból szerencsés, hogy a lelet most került elő, és nem később, mert még belefoglalható a tervekbe. Fehér Zoltán bányaigazgató megígérte, hogy a bányairodán található eddig feltárt agancsok, mamutfogak stb. szintén a múzeumba kerülhetnek, kiegészítve új őslénytani részlegünket.