A politikus felidézte: a második világháború után a homogén nemzetállamok létrehozása népcsoportok elűzéséhez, lakosságcseréhez, kitelepítésekhez vezetett. 1945-ben a magyarországi németeket elkergették, elűzték hazájukból – fogalmazott. Mint mondta, a magyarországi németek jogfosztása mára nem tabutéma, de csak a rendszerváltozás után nyíltak meg a levéltárak és váltak megismerhetővé az akkori történések. Utalt arra is, hogy 2006-ban a magyar parlament elnökeként bocsánatot kért a kitelepítésért a Bundestag akkori elnökétől, Norbert Lammerttől.
A miniszterelnöki megbízott hangoztatta: ki kell mondani, soha többé ne forduljon elő Európában, hogy bármelyik népcsoportnak el kell hagynia a szülőföldjét. De az ellen is fel kell emelni a szavunkat, ha valakinek másodrendű állampolgárként vagy jogkorlátozottan kell élnie. „Sajnos ilyen előfordul ma, elég, ha kárpátaljai magyarságra és a székelységre gondolunk; ők másodrendűnek érzik magukat, mert korlátozzák az anyanyelvi oktatásukat” – jegyezte meg.
Szili Katalin kitért arra, hogy a 2011-es alaptörvény kimondja: a Magyarországon élő kisebbségek államalkotó tényezők. „Ez példaként áll valamennyi szomszéd országunk előtt, ahol ez nem így van” – fűzte hozzá.
Azt mondta, az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania, hogy valamennyi szabálynak az egyenjogúságon és a diszkriminációmentességen kell nyugodnia. Ma az érzékelhető, hogy az Európai Unió intézményrendszere kevésbé foglalkozik az őshonos, a szülőföldjükön élni akaró kisebbségekkel, inkább fontos számukra az, amit a világ más részeiről Európában otthont kereső közösségek jelentenek – fogalmazott.
Bonyhádról és a környező falvakból 1945. január elejétől 1800 német nemzetiségű embert hurcoltak el elsősorban a Donbassz iparvidékére kényszermunkára. Többségük 1948 és 1950 között szabadult, az elhurcoltak körülbelül harmada nem élte túl a megfeszített munkát és az embertelen körülményeket. Kismányokon 54 német ajkút vittek el malenykij robotra, közülük 19-en nem tértek vissza.