,,A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiaság köntösében járó még korántsem hazafi" — mondta több mint másfél századdal ezelőtt Széchenyi István, s megállapításának mély értelmű igazságát ma, a Magyarok Világszövetsége hetedik Világkongresszusának sajtóanyagát olvasva s a Duna Televízióban felvillantott képsort szemlélve keserűen ízlelgetem, miközben azon morfondírozom, valójában foglalkozni sem nagyon kellene az eseménnyel, az MVSZ ugyanis 2001 májusában, mikor Patrubány Miklós nem túl elegáns puccsal átvette a szervezet irányítását Csoóri Sándor költőtől, hitelét vesztette.
Csoórinak sikerült a két világháború között és a kommunista rezsim alatt meglehetősen kétes hírnévnek örvendő szervezetet megtisztítania a huszadik század két gyilkos ideológiájának cafrangjaitól, újra rangot és formát kapott e nemzeti összetartozás szempontjából fontos szervezet.
Ezt zúzta szét 2001-ben Patrubány Miklós kolozsvári informatikus és világmegváltó, valamint szűk baráti köre, mikor megkaparintotta a Magyarok Világszövetségét. A szervezet mind Magyarországon, mind a határon túl politikai és tömegháttér nélkül maradt, légüres térbe került. És hogy mégis beszéljenek róla, Patrubány a tartásos cselekvést bizarr foglalatosságokkal helyettesítette. A legnagyobb, máig ki nem heverhető kárt a 2004-es népszavazás kezdeményezésével okozta a magyarságnak, de parttalan bíráló beszédei hallatán még a tej is megkeseredik az ember szájában. Szinte gyerekes, pótcselekvésnek is tekinthető akciók kötődnek az MVSZ és Patrubány nevéhez, például: sámándobokkal vette a Szent Korona birtokába a makói gázmezőket, most meg a kazahsztáni magyar törzs képviselőivel kurultaj (amolyan törzsi gyűlés) tartatott, s ígéri híveinek, két év múlva már egy nagy hun-szkíta kurultaj boldog résztvevői lehetnek.
Történelmi szimbólumokkal, zászlókkal, címerekkel, faragott bölcsővel telezsúfolt színpadon áll egy férfi székely harisnyában, s szónokol: magyarságról, jogról, múltról és jövőről, a nép önrendelkezési igényéről. Hogy is mondta Széchenyi: az ember, mert magyar, még nem erényes ember.
