Demeter J. Ildikó
A századik születésnapját ünneplő, EU- és NATO-tag Romániában kevesebb gyermek született, mint 50 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra idején. Igaz, akkor a Ceauşescu-rendszer által betiltott fogamzásgátlók és terhesség-megszakítások emelték az újszülöttek számát – és bár ezt a rendelkezést sokan és méltán bírálták, most ezek a még dolgozó generációk adóznak a legjelentősebb mértékben az államnak –, ám arra, hogy három évtizednyi „demokrácia” után majdnem felére, 51 százalékra csökkent a gyermekvállalási hajlandóság, semmiféle mentségük nincs a hazai döntéshozóknak.
Ez bizony csúfos kudarc, beszédesebb adat minden állítólagos gazdasági növekedésnél – különösen, ha azt is hozzátesszük, hogy az Európai Unió tagállamai közül nálunk van a legtöbb tizenéves lányanya (minden tizedik az), elhagyott, éhes és iskolázatlan gyermek (ezek száma százezrekre rúg). Az Edupedu portál szerint 2018-ban Romániában legtöbb 190 ezer gyermek született, nagyjából hatezerrel kevesebb, mint a bércsökkentésekkel, munkahelyek felszámolásával és a gyermeknevelési szabadság korlátozásával beköszöntő 2011-es esztendőben. A tavalyi évről végleges adatok csak pár nap múlva lesznek, de hosszú távon akkor is ijesztő a jelenség, ha a pillanatnyi állás kicsit jobban mutat. 1989-ben ugyanis még 369 ezer gyermek jött világra Romániában, és az, hogy azóta folyamatos az apadás, nem a jólét, a biztonságos megélhetés, a szilárd társadalmi szerkezet, a jővőbe vetett bizalom jele, hanem épp ellenkezőleg.
Tegyük még hozzá, hogy az elmúlt évtizedben – országunk EU-csatlakozása óta – több százezer román állampolgárnak külföldön született kisbabája (a belügyminisztérium nem éppen naprakész nyilvántartása szerint közel 300 ezerre tehető csak az Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Németországban bejegyzett romániai újszülöttek száma): annak eredménye, hogy a mioritikus tájakon egyre kevesebben látnak esélyt a boldogulásra, nyugodt családi életre.
A csökkenő gyermeklétszám rövid távon óvodák, iskolák bezárásával, a pedagógusi állások megszünésével jár, hosszabb távon pedig az államháztartás fenntarthatatlanságához vezet. Nálunk már évek óta több a nyugdíjas, mint a munkavállaló (habár pontos adatok erről sincsenek, a katonaság, rendőrség, titkosszolgálatok létszáma titkos), és egy előrelátó kormánynak ezzel számolnia kell – csakhogy nekünk nincs és nem is volt olyan vezetői rétegünk, amely a lakosság elöregedésével, tömeges kivándorlásával (már négymilliónál több román állampolgár él az országhatárokon túl, és a fiatalok fele is oda készül), életminőségével komolyan foglalkozott volna.
Egy-egy önkormányzat próbálkozik – Sepsiszentgyörgyön például az idéntől jelentős kedvezményeket kapnak a nagycsaládok –, de átfogó, hathatós és következetes intézkedések még szándékszinten sem léteznek. Pedig ez egy jó országprojekt lehetett volna, sokkal jobb az igazságügyi és gazdasági „reformoknál” vagy a D(ragnea)-vitaminnál.
