Rokonságkutató klinika Romániában is

2008. augusztus 28., csütörtök, Család

Rokonságkutató klinika nyílt Romániában is, ahol a páciensek DNS-teszt alapján megtudhatják akár 140 000 évre visszamenőleg is, hogy honnan származnak őseik. Brassóban nyílt meg a gyökereik iránt érdeklődőket is fogadó kórház. A bonyolultnak tűnő információkért cserébe nagyon egyszerű vizsgálaton kell átesniük a rejtett rokoni szálak felfedésében érdekelteknek. A klinika alkalmazottai a pácienstől néhány másodperc alatt nyálmintát vesznek, amit Melbourne-ben vizsgáltatnak meg. A vizsgálat 2000 lejbe kerül.

Az Adevărul napilap szerint az sem jelent akadályt, ha valaki nem tud elutazni Brassóba, ugyanis postán keresztül is igényelhető a mintavételhez szükséges felszerelés és útmutatás.

Radu Mitrea, a kórház igazgatója elmondta: a nyitás óta már többtucatnyian igénybe vették ezt a szolgáltatást. Többek között ő is, és kiderült, hogy édesanyja rokona volt Viktória brit és Mária Antónia francia királynőnek, akárcsak Napóleon második feleségének.

A puszta kíváncsiságon túl a teszt elvégzése egészségügyi szempontból is nagyon hasznos. Ennek alapján ugyanis gyorsan kideríthető, a világ mely részén akad olyan adományozó, aki szervátültetéskor segíthet.

A lap szerint Traian Băsescu államfő is elvégeztette korábban külföldön ezt a DNS-tesztet, mert akkor Romániában erre még nem nyílt lehetőség. Az ország első embere meglepődve vette tudomásul, hogy ősei Afrikából származnak — írja az Adevărul.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-08-28: Család - x:

Mit tudott Coco Chanel, a modern nő megalkotója?

Kosztümjei örökké elegánsak, parfümjeit a világon mindenhol kapni lehet, divatrajzai ma már milliókat érnek, mondásait ma is idézik — Gabrielle Chanel 125 éve, 1883. augusztus 19-én született. Az egyik leghíresebb francia nő korát megelőzően volt önálló és szabad, és semmit nem tűrt el, ami korlátozta. Kevesen gyakoroltak akkora hatást — nemcsak a divatra, hanem a nők életmódjára —, mint ő.
2008-08-28: Család - x:

Helyes táplálkozással a jó emésztésért

Testünk jelzéseinek figyelembevételével, helyes táplálkozással nagyon sokat tehetünk emésztőrendszerünk egészségének megőrzése érdekében. Az emésztőrendszer állapotát legnagyobb mértékben táplálkozási szokásaink befolyásolják, amelyeket három fontos aspektussal jellemezhetünk: mit, mennyit és hogyan eszünk.