Ezt írja egy barátom-olvasóm: „Az Arvisura a magyarság szent bibliája. Most hozzáteszem: minden létező közül a legnagyobb szellemi kincse! Korai életének, történelmének évezredek során lerótt, elképesztően gazdag, lélegzetelállítóan hiteles, a maga nemében – szó szerint – páratlan gyűjteménye.
Nincs a világon még egy olyan nép (a rokon népeket, a hajdani törzsszövetségeseket nem számítva), amely akár csak hasonlóval büszkélkedhetne. De olyan sincs, amelynek, ha hasonlója volna, büszkélkedés helyett ilyen mélységes mélyen elrejtené, vagy ha épp nem tehetné, akkor magasról lesajnálná.”
A 70-es évek közepén, vakmerő ifjú író koromban megkeresett Paál Zoltán ózdi vasmunkás Arvisura c. 89 oldalas, eredeti kéziratával. Hártyapapírra gépelte, mert sok helyre kívánta eljuttatni. Tudtommal kapott belőle Illyés Gyula és László Gyula is, no meg még sokan mások. Érdekes, hogy az az idő – állítólag – sokkal sötétebb volt a mainál, mégis aránylag kevesen mentek lépre. Később kaptam Paáltól egy immár 271 oldalas eredetiről készült másolatot is. A kor szavával élve lendületes fejlődésnek indult a múlt… Bevezetőjében Paál Zoltán emléket állított a kor Batmanjének, Szalaváré Tura hős manysi/szovjet ejtőernyős partizánnak, aki hamar elesett a németekkel vívott harcban, ám előtte átadta Paál Zoltánnak a magyar nyelven és magyar rovással falapokra írt kinyilatkoztatást, az Arvi(Csalvi)surát. Magyarán: több évezredes őstörténetünket, nem az övéket, hanem a miénket, amelyet nagypapája Szibériában írt! Magyar történelmet! Szibériában! Állítólag kenyérzsákjába rejtve csempészte át az NKVD száz motozásán.
Az Arvisura a „hun törzsszövetség” múltjának aprólékos és szót szóba öltő leltára a kezdetektől, Kaltes Anyónak a Szíriuszról való érkezésétől. Ám a mutatványoldalon szereplő rovásírt fatábla Magyar Adorján újmódi betűivel készült. Magyarul. Honnan vette a sámán nagyapó Magyar Adorján címét? Hol tanulta nyelvünket? A manysi nyelv ugyan állítólag a legközelebbi finnugor rokon, de még egy tucat szavát is csak kapisgáljuk. Ha az immár kb. 1500 nyomtatott oldalra burjánzott mű valóban fatáblákon érkezett volna, egész vonatnyi deszkát kellett volna Tura vitéznek a kenyérzsákjába gyömöszölnie. Néhai kedves barátom, Varga Csaba világhírű rajzfilmrendező, matektudor és magyarságkutató ennek utánaszámolt… Nem véletlen, hogy a könyvet a szerző leánya is „mesének” tartja. Nyilván ő sem látta az eredetit.
A bűnipar mindenkor abból élt, hogy számtalan ember szereti, ha az orránál fogva vezetik. Hogy meseként, regényként, vagyis szépirodalomként megállja-e a helyét a Csalvisura, arra Gárdonyi, Jókai, Benedek Elek, Kodolányi volna illetékes. Ha valaki véletlenül olvasta az ő könyveiket a hun-magyar mondákról, regés előidőkről, netán egy kötet magyar népmesét, az biztos abban, hogy az Arvisura, mint történet és szöveg, bizony silány.
Paál szerint Pósa András – mármint Anonymus – a Gömör megyei Radnót községben született 1210-ben. Testvérét, Gyulát Pósa Pál országbíró, a szentgyörgyi és bazini gróf fogadott fia, II. András bizalmasa, titkos tanácsosa, fősámán a jászvásári domonkosoknál (!) neveltette. András pedig a rimaszombati cserepesekhez került „mesterséget tanulni”. Amikor András a nagybátyjánál járt Budán, gyakran találkozott Béla kiskirállyal, akinek elnyerte bizalmát. Később nagybátyja kancelláriáján dolgozott – a cserepeseknél nyilván kitűnően megtanult latinul és görögül –, majd 1236. január 25-én feleségül vette Radnóti Piroskát… A mondott időben hazánkban még nem léteztek se vezetéknevek, se grófi, se titkos tanácsosi címek. A főúri csemeték mestersége a politika és a hadakozás volt, tehát engedelmességet, tűrést, lóápolást, parancsolást, harcolást, hadvezetést tanultak pendelyes koruktól fogva. A kancelláriákon papok dolgoztak, akik ekkoriban már nem nősülhettek. Az inasgyerek legföljebb véletlenül találkozhatott volna Béla kiskirállyal, no de Budán? E várat IV. Béla csak 1247-ben, a tatárjárás után kezdte építeni! Mivel a mongol testvérnép, Batuék rettenetes pusztítása és népirtása kimaradt a műből…
Hab a tortán, hogy Anonymus legalább egy Bélával korábban élt, ha nem még előbb. Porcukor a habon a kommunizmus vonalasságának tömérdek jegye: a nehézipar túlbuzgó dicsérete, bősz kereszténygyűlölet, központosított világhatalom, ifjúsági és nőmozgalom stb. Paál Zoltánnak a történelem mellett a magyar nyelv sem volt erőssége. Mondatai kuszák, ragozása zavaros. Pl. rimalánynak hívja a sámánasszonyjelölteket. A rima a ringy-rongy-rossz szóbokor hajtása, jelentése ringyó. Elemi fogalmai sem voltak a földrajzról. Szereplői gyakran elnyargalnak Ordoszba lóversenyezni meg sámántanfolyamra. Légvonalban is több ezer kilométer! Légvonal lovasnak nincs, csak hegyek-völgyek, folyók, erdők, sivatagok meg különféle kitérők, kanyarok és kényszerű veszteglések gyakori járványok, árvizek és hadakozások miatt. De hány hónap oda az út? Mi marad egy versenylóból, ha elüget Ordoszig?
E „szent biblia” mélységesen ateista. Szellemi sekélysége kb. egy hollywoodi fantasy szintjén áll. Ebben bizonyára részes Paál Zoltán eredetileg zagyva, csapongó, szót szóba öltő „kinyilatkoztatás-szövegének” átigazítója, bizonyos Bolyky-Úr nevű amerikai pénzember. Hogy e „bibliából” mi a Paál, mi a Bolyky, manó tudja.
Egyre bővülő szöveggel jelenik meg a „szent irat”, amely, ha tényleg az volna, akkor se hozzátenni, se elvenni nem szabadna belőle, miként a Bibliából, a Koránból vagy a Védákból is tilos. „Ekkora könyvet lehetetlen egy kútfőből összehordani” – írja olvasóm. Nos, Balzac Emberi színjátéka kilencvenöt (!) hosszabb-rövidebb műből áll. Az analfabéta cigány, Ámi Lajos három kötetet mesélt tele: kb. 1600 oldal! Francsics Károly veszprémi borbély 150 íves emlékiratot hagyott ránk a XIX. századból! Kéziratát társzekérrel vitték a Széchényi Könyvtárba. 1973-ban a Magvető kiadott belőle 29 ívnyi válogatást Kis kamorámban gyertyát gyújték címmel. Remek!
Várkonyi Nándor – Kodolányi és Weöres mestere – az emberiség ősműveltségéről írott egybefüggő három műve – Szíriat oszlopai, Az ötödik ember és a Varázstudomány – legalább kétszerese az Arvisurának… Természetesen bőségesen adatolva és helyes magyarsággal!
Az Arvisura adatai – évszámok, történelmi események és nevek, földrajzi távolságok stb. – még véletlenül sem egyeznek a tényekkel. Szövege pedig nyelvünk szabályaival… Az Arvisura egy eredetileg derék vasmunkás föltörhetnékjének emlékműve. Rajongóival megtörtént az, amit az állítólag Napóleonnak adott Talleyrand-tanács javasol: „Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!” Az Arvi/Csalvisura kitörli híveiből a magyar múltat, a történelmi tudatot meg a józan észt. Nem holmi nemzetközi összeesküvők bütykölték, hanem butaságszomjas magyari rajongók, akik szeretnék megúszni a műveltség megszerzésével, még inkább a hitre jutással járó fáradalmakat, tényleges történelmünk fájdalmait, és amcsi barbik módjára tablettában kívánják bekapni a világot. S közben sokat keresni felebarátaik butaságán…
