Mostantól rájöhet a román közvélemény, hogy kik is valójában a csángók. Egy jászvásári hattagú kutatócsoport Silviu Văcaru, az A. D. Xenopol történelemtudományi intézet főkutatója vezetésével hozzálátott egy eddig feldolgozatlan dokumentációs forrás kiadásához. Három év leforgása alatt tizennégy kötetben igyekeznek megjelentetni a moldvai kincstár 1820—1852 közötti jellegzetes adóösszeírásait, a katagráfiákat. Most látott napvilágot az első kötet, mely Roman vidékének 1820-beli katagráfiáit tartalmazza Lucian-Valerian Lefter fiatal történész doktorandusz gondozásában.

A katagráfiák a moldvai kincstár által a XIX. század első felében készített adóösszeírások, amelyekben a két legfőbb adónem begyűjtését jegyezték fel. Jellegzetességük, hogy cirill betűkkel írták, tehát hallás után, így a neveket nem tették felismerhetetlenné, mint ahogyan a római katolikus egyházi összeírásokban, anyakönyvekben latinosították a neveket. A katagráfiában János Jánosként szerepel és nem Ioannesként, Antal Antalként és nem Antoniusként, tehát megkülönböztethetőek a magyar nevek.

Magyarok, székelyek Moldvában

Nézzünk konkrét példákat! Prăjăştii Unguri nevű faluban — már a település neve is jelzi, hogy magyarokról van szó — olyan nevek találhatók, mint Mihai Antal, Ilieş Martin. Ezek a cirill betűs szövegből románra való átírásban jelennek így meg, de természetesen, Mihály Antalról meg Illyés Mártonról van szó. Aztán ott van Giurgiu Ferenţi! Feltevésünket megerősítette a kötet gondozója, Ferenczi Györgyről van szó! Ugyanígy találkozunk Márton Ferenc, Péter Tamás, Ferenczi Márton, Péter Mihály, Kamarás János (Ianoş Comoraş), Bálint Mihály, Katona Antal, Pérer Gergely Miklós, Gábor György, Fekete Péter (Petre Fichiteu), Istók György nevű adófizetőkkel, Józsa nevű magyar tanítóval (Jojă, dascăl ungurescu). Ekkor még nem tértek át a hivatalos kétnevűségre. Sok férfinév mellett az szerepel, hogy székely vagy magyar. Például: Frenţă ungurul, Anton săcuiu, Adam săcuiu, Iujă săcuiu.

A nevek önmagukért beszélnek. Sok településen találunk magyarokat. Nézzük csak Halasfalva (Hălăuceşti) esetét. Többek között Anton Imbrii, Mihai Cadăr, Ianuş Dudaş, Petre Cherăcheş, Ianuş Husariul, Martin Andriaş Petre, Mihai Fărcăş, Petre Doboş szembeötlő. De egész felsorolás szól székely katonákról (săcui ce sîn tot din Hălăuceşti, numindu-se ostaşi), no meg magyar tanítója van a falunak (Martin dascal ungurescu), s magyar papja, ugyanis egyik fejezetben azt sorolják fel, hogy kik mentesülnek a tizedbeszolgálás alól (cei ci să scutesc de preot ungurescu).

Az adóösszeírásokat románok végezték, a neveket hallás után, de természetesen, kissé átrománosítva írhatták, s a megfejtést, a cirillből a latin írásba való átültetést is románok végezték, tehát természetes a románhoz való hasonulás, de így is szembeötlőek a magyar származású nevek.

A forró kása

A sorozat bevezetőjét Mircea Ciubotaru történész professzor, a Ioan Cuza Tudományegyetem tanára jegyzi. Érezhető, hogy tisztán látja a helyzetet, de elég diplomatikusan fogalmaz, valahogy kerülgeti a forró kását. Nem elítélendő, hisz sokan megégették magukat, akik a csángók valós eredetére próbáltak rávilágítani. Mindenképpen dicséretes vállalkozásról van szó. Kíváncsian várjuk a majdani reakciókat, főleg, amikor az összes, főleg a csángó vidékekről szóló katagráfia napvilágot lát.

A továbbiakban a bevezetőből idézünk saját fordításban:

A katagráfiákból kitűnik a Moldvába való tömeges erdélyi és bukovinai bevándorlás a XVIII. század végén és a következő század első felében. A látványos demográfiai robbanást nem lehet természetes szaporulattal magyarázni, hanem éppen a határon túlról érkezett bevándorlók letelepedésével. Ezeket erdélyi, székely, magyar, lengyel, orosz nevek bizonyítják: Ardeleanu, Bîrgǎoanu, Bîrsan, Braşovanu, Ciuhureanu, Cosovanu, Doljǎscu, Gǎlǎţanu, Hǎnganu, Huşanu, Mǎrgineanu, Moroşanu, Ocneanu, Rǎileanu, Sîrcanu, Topoliceanu, Ungureanu stb. Egy falu lakosságának megnégyszereződése fél évszázad alatt (például Szabófalva esetében) jellemző volt erre a korszakra. Ezeket elsősorban a földhöz kötöttség feloldásával — Havasalföldön 1746-ban és Moldvában 1749-ben —, valamint az erdélyi nemzetiségi és vallási üldöztetésekkel magyarázzák (…).

A katagráfiák megkönnyítik a moldvai nemzeti és felekezeti kisebbségek jobb megismerését. A kérdés elsősorban a moldvai római katolikus népesség eredetét illeti, mely nagyon ellentmondásos témává vált vallási és nacionalista okokból, valamint az etnikai beolvasztási folyamatok jelensége miatt. Az érintett településeken élő családok genealógiai kutatása során a katagráfiákban megtalálhatóak a legrégebbi dokumentált nemzedékek, így meg lehet állapítani, hogy ezek a családok az 1800-as években románok vagy más nemzetiségűek voltak. Ilyen meggondolásból elsődleges a Bákó, Neamţ és Roman kerületek katagráfiáinak kiadása, ugyanis itt mai napig léteznek mind nemzetiségi, mind vallási szempontból vegyes települések.

Moldvában a székelyeket már a XVI. században említik írott dokumentumok, később, a XVIII. század folyamán (1718-ban, 1744-ben, majd 1761 és 1764 között) sokan menekültek Erdélyből Moldvába a főúri rend üldöztetése és véres megtorló intézkedései miatt, aztán 1778-ban újabb menekülteket jegyeztek: az I. székely határőrezred szökevényeit. Az ő utódaik, akik Roman vidékén katolikus falvakban telepedtek le, azok a székelyek, akik ,,katonáknak neveztetnek", s akiket Agiudeni (Dzsidafalva), Gherăieşti (Girestre), Iuganii din Deal, Tupilaţi, Mirceşti és Hălăuceşti (Halasfalva) falvakban jegyeztek a népszámlálási jegyzőkönyvekbe.

A katagráfiákat gyakorlatilag mellőzték napjaink történelmének egyik legösszetettebb és legellentmondásosabb témakörének — a csángók eredete, ottani tartózkodásának kezdete és e római katolikus közösségeknek a többségi ortodox román népességhez viszonyított aránya — tanulmányozása során. A kérdések megválaszolásához össze kell vetni a katagráfiákban található bonyolult, de pontos információkat az 1773-tól vezetett Status animarumokban* található részletes adatokkal. (…) Így megfigyelhetőek, feldolgozhatóak, minősíthetőek a nemzetiségi, nyelvi és felekezeti kölcsönhatások, leginkább az asszimiláció, de ugyanakkor az etnikai és vallásos konzervativizmus, nyelvi összevegyülés, identitástudat.

(…) A dokumentumok objektív feldolgozása során el kell ismerni azt az általános jelenséget, miszerint egy kisebbségi létbe szorult és a többségi nemzettől elszakadt nemzeti közösség elveszíti eredeti nemzeti önazonosságát. Az esetleges nemzeti identitásváltás a katagráfiák figyelmes elemzése során inkább tetten érhető, mint a Status animarumok vizsgálatakor, mivel erre a legékesebb bizonyíték a személynevek latinosítása, valamint a kétféle forrásban fellelhető nevek összehasonlításából eredeztethető. (…) Sok esetben a katolikus népesség eredetére egyértelműen utalnak a vezetéknevek: Ungur (magyar), Săcui (székely), Leah (lengyel).

A katagráfiákban a felekezetváltás is tetten érhető, főleg a katolikusról az ortodox vallásra való áttérés.

*Status animarum: a lakosság háztartásonkénti egyházi nyilvántartásba vétele húsvétkor, latinul

(E szöveg egészében vagy részben csak a Háromszék megjelöléssel és a szerző feltüntetésével vehető át)