És ott ülünk, Kelet és Nyugat hatátárán. Nap mint nap. Szenvedtünk, mint az állatok. Nyáron, mert meleg volt, túl meleg, nem székelynek való. Télen, mert túl hideg, nem székelynek való. Cigarettázni viszont kellett, és ez ebben a cifra új világban: mégiscsak székelynek való. Csakazértis. Pokrócban, lepedőben, paplanban, mínusz 36 fokban: hideg csíki sör, szilvapálinka, és cigaretta.
Bolond, öngyilkos nép.
Arra van Kelet. A Cár, Ázsia. Rengetegszer elverték a seggünket, de mi azóta is nosztalgiával gondolunk erre. És testvéreink, az oroszok, a tatárok, a mongolok, a törökök. Akik ha tehették, mindig megsapkáztak minket. De hát Ázsiából jöttünk. Közel kétezer éve? Ki számolja? „Nem ma kezdtük”, ahogyan egy barátom mondja.
Széttépi lelkünket Európa és Ázsia. Az európai szépség, a Madonnák, a reneszánsz, Mátyás, a Corvinák, az Andreanum... és a szabadságvágy, Koppány szelleme, a pusztai lovak, a gulyás, a rovásírás, a zengő nyelv. A Tigris tankok és a lovasíjászat.
Nem haltunk bele. Csoda.
Itt ülünk, és Kelet és Nyugat határán isszuk söreinket. Ami északi ital. Isszuk a pálinkát is, ami nyugati ital. És keletről, és délről is jönnek mérgező, hódító italok: megisszuk. Asszimiláljuk. És itt ülünk újabb ezer évig.
Mert mi vagyunk a híd Kelet és Nyugat között.
És ez jó nekünk. Egymásra nevetünk, kivágunk néhány fát, lelövünk néhány őzet, medvét. Koccintunk egymással. „Ha egy úri lócsiszárral találkoztam, s bevert sárral Nem pereltem, félreálltam, letöröltem.”!
Hát így. Vagy éppen szétszedjük a lócsiszárt, ez is benne van. Éppen Kelet vagy Nyugat jön ki belőlünk. Hangulat kérdése. „Ha küzd ellenséggel” De a jókedv és a bőség ígérete is megvan.
Véreim, így szeretlek. Magyarok.
