De más sem. Ki választana ki bennünket, és kit? A jókat? Az okosakat? A tisztákat? Nem. Rossz hír hozója vagyok: Isten, az Őserő, a Természet, nevezzük bárhogy: magasról tesz az egészre. Nagyon magasról.
És mégsem, mert ezt nagyon rég tudjuk, egy Isten addig él, amíg hisznek benne. És hiszünk, mert amedddig él, talán segít is. Talán. És sok kicsi isten van, aki velünk együtt él, ezért egyáltalán nem kell törődni velük.
MI itt, – mi ez többes szám, magam sem értem – magyarok, Kárpát-medencei népek, néha még értjük ezt. Megmagyarázni nem tudjuk, de értjük.
Jönnek sokezer éves – igen, nagyon sokezer éves szavak. Ninhurszag „erdős hegy úrnője”. Királynő volt. Egy ország nénje. Igen, csak kiejtésbeli különbség van, de ötezer év alatt? És Borszippa, ami a világon egyedül csak nálunk érthető, és Égúr, és Éganya. Igen, ezek azok a nevek, nem én találtam ki őket. Émeteurszag „Hős hazának háza”. Aki érti, érti, aki nem, nem.
Istár neve, Éganna (ég háza), magyarul Éganya.
Utnapisti, a Gilgames főhőse. Rejtélyes módon fennmaradt. Utnapisti. Ötezer év után nem szégyen néhány betűt változtatni, útnapistenünk után. Ő már amúgy is a Csillagösvényen heverészik.
Persze, ez semmit nem jelent. Nem vagyunk mi sem sumérok, sem szíriusziak, sem neanderthaliak (noha, számbavéve magunkat, néha azt hiszem, igen, Neanderthal egy jó hely lehetett).
Csak annyi: valamikor volt egy ősműveltség. És egy ősnyelv. A történelemnek... bocsánat, az isteneknek van humorérzéke: ebből mi itt, Kelet-Európában éreztük meg a legtöbbet. Nyelvet, motívumkincset, zenét, pentaton dallamot, humort, harci készséget és egyáltalán ne féljünk kimondani: a világ kovásza vagyunk. Akkor is, ha a kenyeret más eszi meg. Mi megkelesztjük. Ezt sem érti más: felkel a nap, keletkezik valami, megkel a kenyér. Kell valami.
A jó hír az: jövőbe mutat. Kezünkben az Iphon, feltaláltuk az Excelt, mindenféle jövőformáló munkákat végeznek azok az emberek, akik ennek örökösei, ha hűségesek, ha nem: tovább viszik ezt a tudományt. És ez a nyelv, ez a nyelv, harmadszorra is, ez a nyelv – amely hét nyelven beszél, ez is csak magyarul érthető –: ez megtart.
Majd egyszer elemezni fogja valaki, hogyan is volt ez? Ötezer év múlva, majd valami teljesen idegen, talán másik bolygóról származó akármi elemzi a nyelvet. Ezt a kultúrát, ami meghatározta a Földet. És miután befejezte munkáját, megszólal majd mellette földi munkatársa: Egy lófaszt, barátom.
MI ennél is sokkal többet tudunk. Dőljünk hátra. Nem vagyunk választott nép: mi utat választottunk.

(György Attila: Kerek a világ, ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2018)