A szerző Sepsiszentgyörgyön született, ahová nyugdíjba vonulása után visszatért. Tanulmányait Makfalván, majd a székelyudvarhelyi tanítóképzőben végezte. Tanítani Besztercén kezdett, ahol a szórványsorsot megélve döbbent rá, hogy az anyanyelv művelésének milyen óriási szerepe van a nemzeti indentitástudat megőrzésében. Versei, meséi antológiákban és több önálló kötetben jelentek meg.

A kötet nyolc meséjének történetei Napfényország Füves Tartományába vezetnek el, ahol a gyermekek által kedvelt állatokkal – a tücsökkel, a rókával, Nyuszival, Mézi méhecskével, Lupival, a farkaskölyökkel, Bogival, a kis szarvassal, Medve Pannával és két kis bocsával, Bagoly Bélával és Bagoly Borival – találkozhatunk. „Szelídek” ezek a mesék, mert bennük a vadon szereplői nem a megszokott módon viselkednek: a sürgő-forgó hangyák megbocsátanak a mindig csak muzsikáló tücsöknek, a nyuszi legyőzi rettenetes félelmét és megbátorodik, a szorgos méhecske egy időre abbahagyja a gyűjtögetést, a vadász és kutyája pedig mellőzi a vadászatot. Még a róka is inkább mókás, mint csalafinta, Lupi, a farkaskölyök gyermekkori barátjáról, a szépséges szarvasünőről álmodozik, és a vadon többi lakói is egytől egyig önzetlenek, empatikusak, egymást megértők és segítők.

A Más tücsökmese a La Fontaine-i ismert történetet írja újra úgy, hogy a tücsök is megtapasztalja a hangyák munkálkodásának a nehézségét, s a hangyák is belátják a tücsök muzsikálásának a fontosságát. Rejtett ars poeticaként a művész és a művészet dicsérete M. Simon Katalin meséjének az üzenete, amely szerint a tücsök elpusztulna, ha végleg megfosztanák a hegedülés lehetőségétől, a hangyák pedig bölcsen belátják, hogy a zenélés is munka, éspedig olyan, ami nélkül szürke és szomorú lenne az életük: „Hadd muzsikáljon ő – folytatta most a legidősebb rovar –, mi pedig adjunk neki télire a miénkből. Így legalább egész nyáron lesz, aki húzza utódaink lakodalmán a talpalávalót, és esténként minket is újra az ő hegedűjének a hangja ringat álomba.”

Két mese a könyvben nyelvünk két állandó kifejezésére épít: a Nyuszi legyőzi rettenetes félelmét a még a saját árnyékától is megijed közmondást bontja ki mesés formában, a Róka-móka pedig a farkas nem eszi meg a telet közmondást. A kötet prózában írt meséi néha átváltanak ritmikus-rímes formába („Nyáron cini-muzsika, télen korog a gyomra!”, „Tudom, ha ő lesz a párom, amíg élek, meg nem bánom”, „…beköltöztek és boldogan tervezgettek” stb.), ami fülbemászóbbá, könnyebben megjegyezhetővé teszi ezeket a részeket.

A kötet már formátumával és kíváncsiságot felkeltő borítójával felhívja magára a figyelmet. A sok rajz, a nagy betűk segítik az olvasást és a megértést. Takács Sz. Kinga illusztrációi ötletesen jelenítik meg az állatszereplőket, és találóan utalnak a mesék legfontosabb mozzanataira. A kiadvány nemcsak a gyermekeknek nyújt élményt, hanem a felnőtt olvasónak is.

Ambrus Ágnes