A fiatal lány hozzámegy egy kedves férfihoz, és vele együtt megkapja a családját is. Az új családtag új szokásaival, más hátterével, eltérő látásmódjával megzavarja a már kialakult életritmust. Általában előítéletek nélkül érkezik, nem áll szándékában a kialakult dolgokat megváltoztatni. Ennek ellenére mégiscsak idegen, akit először tartózkodóan vizsgálgatnak. Ezt az első „méregetést” távolságtartásnak, elutasításnak érzékelheti az ifjú feleség, és kezdődik az egymás kölcsönös elutasítása.

Azok az érzések, amelyek bennünket másokban zavarnak, gyakran tükörképei saját érzéseinknek: ha valaki részéről elutasítást érzek, előfordulhat, hogy én is elutasítom az illetőt. Azt nehéz megmondani, hol is van a gyökere ennek, mindenesetre az embernek megvan a lehetősége arra, hogy saját magatartásán változtasson. 

Minden családnak saját szokásrendje, érintkezési módja, intimitása van. Egyik családban a konfliktusokat hangos viták kísérik, máshol inkább hallgatva vészelik át az összezördüléseket. Vannak családok, ahol szoros a családi kötelék, és gyakrabban találkoznak, máshol lazábban veszik a kapcsolattartást. Egyesek inkább intellektuális, mások gyakorlati beállítottságúak. Ha a fiataloknak erősen különbözik a családi hátterük, az ebből származó konfliktusok előre vannak programozva. Az új családtag másféle magatartását támadásnak érzékelik, bár ő egyáltalán nem annak szánja.

Egy újraalakult család „újoncaként” az ember jól teszi, ha nem tűzi ki céljául házastársa családjának a megváltoztatását. A családok lehetnek különbözőek, amint a célba különböző utakon is eljuthatunk. Ilyenkor jó, ha távol tartjuk magunkat a társunk családjában adódó konfliktusoktól, mutassuk meg férjünk vagy feleségünk rokonainak, hogy tiszteljük őket és tekintettel vagyunk rájuk. Általában azt aratjuk, amit vetettünk. Keressünk magunknak egy zugot, ahol szabad terünk lehet, és a rokonok közül olyan embereket, akikkel jól kijövünk.

Az igazság az, hogy az ifjú feleség valóban elveszi az anyától a gyermekét. Amikor a szerelmesek otthon megjelennek, természetesen nem ez a szándékuk. Ez mégis a végső, visszavonhatatlan lépés az elszakadás felé. A szeretett fiúhoz már nem apja és anyja van legközelebb, mostantól másvalaki felé fordul. Ott a több ezer éves recept a Bibliában: „elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz”. (Ter/1Móz 2,24) Még érett gondolkodású szülőknek is nehéz ezt feldolgozniuk. Ha nyernek is egy lányt, elveszítenek egy fiút. A kölcsönös elutasítás körforgása például innen is indulhat.

Kihez legyen a házastárs lojális? Egy házastárs sem tudja a szülőket helyettesíteni. Még felnőtt emberek is erősen kötődhetnek a szüleikhez. Ha valakinek a vér szerinti családjával nem is felhőtlen a viszonya, azért a kapcsolat továbbra is fennmarad, és a kötődés továbbra is erős lehet.

Ha egy felnőtt fiú vagy lány hazalátogat korábbi családjába, gyakran érdekes átváltozás történik vele: hirtelen érzi a régi kötöttségeket, rivalizálást, visszaesik a régi magatartásmintákba, ismét „gyermekként” viselkedik. Házastársa ezt kapcsolatuk elárulásának érezheti és elbizonytalanodhat. Nagyon fontos, hogy a társunkat emiatt mégse kritizáljuk, egy adag humor sokkal többet segíthet a helyzeten.

Az anyósok szeretik, ha gyermekükkel néha külön is találkozhatnak. Ezért engedjük, hogy társunk időnként egyedül is ellátogasson a szüleihez. Ez feloldhatja a fiatalok és a szülők kapcsolatára nehezedő feszültséget. 

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa

(folytatjuk)