Felnőtté vált a rajzfilm műfaja

2008. szeptember 6., szombat, Magazin

Az animációs filmek ― kevés kivétellel ― még akár egy évtizeddel ezelőtt is csak a gyermekszórakoztatás műfaját gazdagították, a kamaszkoruk végén járó tinik pedig szinte sértőnek tartották, ha ilyen alkotások megnézésére buzdították őket. Most pedig felnőttek mélyednek el nagy élvezettel a sokadik Shrek-történetben, vagy akár a mesterszakács patkányról szóló L’ecsó jeleneteiben. Mai világunkban talán a stresszhelyzetek özönével terhelt felnőttéletből is a mesék kínálják a kivezető utat?

― Az animációs film régebben tényleg kifejezetten gyermekműfaj volt ― ismeri el Klingl Béla, a Magyar Animációsfilmes Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület vezetőségi tagja, aki máris kiegészíti állítását: ― De ma már nem véletlenül hívjuk animációs filmnek és nem rajzfilmnek, mert a műfaj maga változott meg. A rajzok ― ha vannak ― már nem gyerekesek. A régi gyermekfilmek kétdimenziósak, a figurák csak síkban mozogtak. A számítógép a háromdimenziós mozgatásra is lehetőséget ad. Hogy miért kasszasiker szinte mindegyik háromdimenziós animációs film a mozikban? Ez eddig nemigen foglalkoztatott. Talán azért, mert a történetszövés és a látványvilág lelkileg fölszabadít. Az viszont biztos: ilyen filmet készíteni, azzal foglalkozni, remek munka. A mai napig élvezem a csodát, ahogy egy alak, akár egy doboz, megmozdul, életre kel.

― Hogyan lesz valakiből animációs filmes?

― Óvodás korom óta rajzolok. Azért is mentem grafika szakra. Amikor pedig a rajz megmozdul, az a magam számára máig is csoda. A másik vonzódásom a középiskolából a számítógép. A programozás érdekelt, tehát elég hamar megtanultam. Szerencsém van, hogy a két szenvedélyemet összeköthetem. Az Iparművészeti Egyetemen is kiélhettem érdeklődési köröm, ott is animációt tanultam.

― Mi a különbség a kézi és a számítógépes rajzfilmkészítés között?

― Tréfásan azt válaszolhatnám, hogy a számítógépes rajzra nem folyhat a festék. Igaz, a gépből a munka a pillanat tört része alatt ,,elszállhat". Komolyra fordítva a szót: tartalmilag nincs különbség. Itt is előre rajzolunk, és a fejünkben születik meg sok minden. Meg kell tervezni, és ki kell találni a figurákat, s el kell képzelni azt is, hogyan néz ki elölről, oldalról, hátulról, hogy fog mozogni, és modellezni kell őket a virtuális térben. Ez a technika a gyurmafilm-készítéshez áll közel. Bogdán Zoltán kollégám, aki régebben szobrászkodott, és az Iparművészeti Egyetemre járt, nagyon hamar megtanulta a 3D-s modellezést. Aki tehetséges, annak mindegy, hogy véső, ceruza vagy számítógép a munkaeszköze ― ki tudja fejezni magát. A technikát meg lehet és meg is kell tanulni, de a tehetség: az vagy van, vagy nincs! Itt is film készül, vagyis ki kell találni a történetet, a történet mozgatóit, a figurákat, a környezetükkel együtt. Technikailag viszont teljesen más gondolkodásmódot igényel a három dimenzió, mint a síkrajz. Sokkal jobban tud animálni 3D-ben, aki képzett, és jól rajzol.

― Milyen újdonsággal szolgál ez a technika?

― Úgy vagyunk vele, mint a fotósok a digitális fényképezőgéppel. Ez a jövő. Sokkal látványosabb a háromdimenziós film, szabadon használhatjuk a kamerákat, izgalmasabbá tehető a háttér, és gazdagabbak lehetnek a tónusok. De gondot jelent, hogy nagyon sokan készítenek ilyen filmeket, akár különösebb invenció nélkül is. Ha valami sikeres, akkor utánozzák. Pedig az lenne a legfontosabb, hogy a filmes alakítsa ki saját stílusát és gondolkodását, s ne akarjon másokra hasonlítani! Eszerint változik a tematika is, akár felnőtteknek szóló történetté. A Nyócker is azért lett sikeres, mert teljesen mást csinált, ráadásul a lehető legkevesebb pénzből. Nagyon büszke vagyok arra, hogy részt vettünk munkálataiban ― vallja be Kling Béla. ― Filmtrükkökkel közreműködtünk a Hukkle-ben és a Taxidermiában is, mindkettőt Pálfi György rendezte. Dolgoztunk és dolgozunk Enyedi Ildikóval is. A teljes animációja nálunk készült az Oscar-díjra, és több mint negyven díjat nyert Maestrónak (rendezője M. Tóth Géza), s ugyancsak az általa rendezett Ergónak és az általam készített Deja-Vu című filmnek. Bízom benne, hogy sikere lesz a most készülő, Koós Árpád rendezte Bábel és a Bogdán (Greco) Zoltán rendezte Edward című filmeknek, amelyekre kaptunk pályázaton nyert pénzt is.

― Ön is említette, hogy sok film készül, a különböző animációs filmfesztiválok pedig itthon és külföldön is fórumot is kínálnak hozzájuk. A filmkészítés azonban sok pénzt igényel. Stúdiójuk a pályázatokon kívül honnan tud ehhez anyagiakat biztosítani?

― Évtizedekig a Magyar Televízió támogatta a rajzfilmszériákat, ám mostanában már nincs pénzük erre. Szükségük van viszont logókra, arculatokra és animációs trükkökre a különböző reklámok készítőinek ― ha szállong egy doboz vagy egy figura, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az animáció. Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Televízió 2-es csatornájának népművészeti ihletésű arculatát mi terveztük, ahogy több mint száz műsorét is. Abból a pénzből tudunk gazdálkodni, amit megkeresünk. Folyamatosan fejlesztünk, és figyeljük a látványtendenciákat a világban. Régebben jómagam is terveztem arculatokat, de ez már inkább két fiatal dolga nálunk. Hála tehetségüknek és nagyon eredeti ötleteiknek, sok tendert megnyerünk.

― Fontos tehát az eredetiség?

― A nézőknek érezniük kell, hogy valami új, sajátos látványt kapnak. Ami lehet akármilyen trükkös, ám egy törvénynek meg kell felelnie: hitelességet sugalljon.

Józsa Ágnes

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-09-06: Magazin - x:

Az ikertornyok kötéltáncosa

Bár a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) ikertornyai immár örök időkre a 2001. szeptember 11-i tragédiához kötődnek, idén augusztusban mutattak be az Egyesült Államokban egy dokumentumfilmet, amely történetük különös pillanatát hozza ki a feledés homályából: egy 1974. nyári napot, amikor egy francia kötéltáncos a két felhőkarcoló között egyensúlyozott egy dróton az amerikai metropolis felett.
2008-09-06: Magazin - x:

Az első klónozott kutya utódai

Apa lett Snuppy, a világ első, klónozással létrehozott kutyája, egy afgán agár: ő már természetes(ebb) úton szaporodott tovább, nevezetesen mesterséges megtermékenyítés nyomán vált két nősténykutya kölykeinek felmenőjévé — jelentették be csütörtökön dél-koreai tudósok.