Hajdanában-danában az akkoriban szabirnak vagy szabarnak nevezett őseink, nem tudjuk, milyen okból, az sem biztos, hogy Dél-Ázsiából-e vagy máshonnan, valószínűleg a Kr. e. III. évezred végén megérkeztek az újabb négyezer év múlva andronovóinak keresztelendő magas kultúra vidékére, a Dél-Urál térségébe.
Mindannyian emberek voltak, homo sapiensek, de mégis erősen különböztek a környéken csatangoló finnugor csoportoktól, amelyek maradékai sokáig, még a XIX. sz. végén is felsőbbrendű lényekként, félistenekként emlékeztek rájuk Szerhij Patkanov orosz néprajztudós helyszíni kutatásai szerint (Ethnographia; 1900. október–november). Nem csoda, hiszen a hantik, manysik meg a többiek gyalog jártak, nehéz, késő kőkori élet nyűtte őket, miközben a jövevények földvárakat, mai szemmel is kényelmes házakat építettek, fémfegyvereket és -szerszámokat használtak, amelyekkel csudálatos dolgokat műveltek. Ráadásul, ha éppen nem fürge lovakon nyargaltak, akkor a kocsi nevű csodán szállítottak gyönyörű és titokzatos holmikat. Ezért is kizárható, hogy kézműipari szókincsünk a finnugoroktól eredt.
Közülük rajzott ki – körülbelül a IX. század elején – Álmos és Árpád népe, s vonult délnyugatra, a Kárpát-medencébe. A maradék szabir világgal az északi tatárjárás végzett a XIII. században. Mi a muhi vereség – 1241 – után talpra álltunk.
A XX. században, a szovjet korszak idején Andronovó területét a Vörös Hadsereg kebelezte be, s ezzel minden kívülálló számára tiltott térség lett. Ez bizonyára sok kártétellel járt, ugyanakkor ásatás vagy más kutatás sem folyhatott a területen.
Patkanov szerint az őslakók a szabirokat, illetve településeiket ilyen nevekkel illették: Šabar, Saber, Šoper, Sabir, Tapar, Sibir, Sivir, Sever, Saper, Soper, szamojéd Sürtje, Sabrei-pai, Savri pai (pai osztjákul: domb, magaslat). Saprai a neve egy fenyőkkel borított dombnak a temljacsevi volosztban (tobolszki kerület), ahová a tartomány hajdani lakosai halottaikat temették. A vogulok számára kerülendő hely.
Seber, Tabar, Tbar – feltehetően a szabiroktól kölcsönzött vogul fejedelem nevek. A nevek a finnugor szájakban alakultak így s úgy, saját beszédük változása szerint.
Bíborbanszületett Konstantin is megtanulta őseink szabar nevét Bulcsú követségétől.
A Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor rokonságnak, sőt, a finnugoroktól való leszármazásunk igazolása előbb biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült. Ennek ellenére a nyelvrokonság dogmáját a mai napig tartják, noha nincs a világtörténelemben példa arra, hogy egy magas kultúrájú nép bármikor átvette volna egy nálánál lényegesen kevésbé művelt szomszédjának az övénél értelemszerűen szegényebb, tehát saját életére nehezen használható nyelvét.
Vas szavunk első fönnmaradt írott említése VIII. századi. A Szarvasi tűtartó első mondata: „Üngür démon ellen ím a vas.” A vas szót a hivatalos nyelvészet „ősi, uráli korinak”, tehát kb. 6000 évesnek mondja, ami azért is mosolyogtató, mert finnugriában akkor még a kőkor dívott. A szabirok viszont bronzkorukban érkeztek északra, ezért valószínűtlen, hogy kőkori kultúráktól kölcsönöztek volna munkájukhoz nélkülözhetetlen fémipari fogalmakat. A Kalevalában a finn kovács, Ilmarinen még varázslónak számított. A varázsló nem ő volt, hanem Élias Lönnrot...
Itt érdemes beiktatni Kodály Zoltán felfedezését: „zenénk egyidős nyelvünkkel”, ami kultúránk szerves egységét és óriási időtávlatát jelenti.
Tanulságos összevetni a magyar-finnugor nyelvi és földrajzi távolságokat: minél messzebb élt egy ún. finnugor nép Andronovó térségétől, annál gyöngébb magyar hatás érte, annál „távolabbi nyelvrokon” lett. Nyilván nem csupán a szomszédok, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett élők is az átlagnál több „magyarórát” kaptak. No persze a rokon nyelvi ökörnyálak szanaszét eregeltek a Baltikumban és Szibériában, s miként az angol ma, úgy ragadtak bele a helybéliek beszédébe.
A szabir hatás befogadása összefüggött az érintett népcsoport műveltségével, készségeivel. Nyilván senki sem jegyzi meg előtte ismeretlen, tehát számára nem létező cselekvések, dolgok nevét. Érdemes összevetni pl. a szabir, vagy ha úgy tetszik, a magyar mesék, mondák bármelyikét, ami átkerült a finnugorokhoz. Rögtön szembeötlik, hogy ami nálunk egész estét betölt, az a kinevezett atyafiságnál pár perc alatt elmondható. Ugyanakkor gyakoribb és mélyebb nyelvi hatás érhette a Baltikum és az Urál közt forgolódó finnségieket, akik találkozhattak, sőt, üzletelhettek a Bizáncba igyekvő (Jordanes) meg a Borostyánútra kanyarodó szabir kereskedőkkel, akik a sabariai, azaz savariai, mai nevén szombathelyi vásárba igyekeztek...
Mindent egybevetve a magyar-finnugor nyelvrokonság leginkább a vázolt sorrend szerint formálódhatott.
