– Az EP-választások eredménye az lett, hogy a föderális Európát, vagy ahogy emlegetni szokták, az Európai Birodalmat akaró elit minden jel szerint megtarthatja a hatalmát. Felépíthető ez a birodalom?
– Az elmúlt hatszáz év során a Nyugat soha nem volt egységes birodalom, inkább egymással vetélkedő nagyhatalmak sajátos egyezségrendszere. Ezek az atlanti kereskedő- és bankárnemzetek – a portugálok, a spanyolok, a hollandok, a franciák és az angolok – nagyjából százévenként váltották egymást a világbirodalmi pozícióban. Mert ugyan a Nyugat nem volt egységes, de azért mindig volt egy „birodalom”, amely nemzetállamként a főhatalmat gyakorolta, és ez a főhatalom egyben globális dominanciát is jelentett. Amikor pedig elfogytak ezek a kereskedő- és bankárnemzetek, akkor közösen gründoltak egyet az óceán túlpartján, amit azóta, amióta saját uralmi elitjei előnyösebbnek látták az elszakadást, Amerikai Egyesült Államoknak nevezünk. A fő kihívást ma az jelenti, hogy akárcsak az előző öt, az amerikai birodalom is hanyatlóban van, és egy-két évtizeden belül bizonyosan szétesik. Ettől még az USA mint nemzetállam továbbra is fennmarad, mint ahogy az előbb említett öt nyugat-európai nemzet is fennmaradt, de a legsúlyosabb kérdés, hogy mi lesz a hatodik birodalom bukása után. Lesz-e hetedik nyugati birodalom, vagy megszakad ez a hatszáz éve tartó folyamat? Ha megszakad, akkor lehet a világ ura egy újabb évszázadra valamely nem nyugati entitás, vagy egészen új globális egyezségrendszer jön majd, amelyet nem a birodalmi elv igazgat. Vagy ha ez „nem jön össze”, akkor százéves béke helyett jön az újabb „százéves háború”?

– A birodalmi gondolat hívei szociális Európáról, egyenlő bérezésről beszélnek. Eközben azonban az Egyesült Államok, noha a világ vezető nagyhatalma, mégsem hozta el minden lakójának a jólétet, sőt, mintha egyre többen lennének az óceánon túl is a vesztesek. Úgy tűnik, hogy ez Nyugat-Európában is így van, elég csak a sárga mellényes tüntetőkre gondolni...
– A globális kapitalizmus világrendszerében az egyenlőtlenségek jelentése is megváltozott. Már nem csak egyszerűen arról van szó, hogy nemzetállamok keretei között működő belső erők termelik újra nap mint nap az anyagi és kulturális javakhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit. Hanem arról is, hogy létezik egy „globális birodalom”, amely nem a fizikai-földrajzi térben helyezkedik el. És ennek nyomán az egyes lokális nemzeti társadalmakban kialakul a globális hatalmi szuperstruktúra lokális „peremtársadalma”, azon kollaboránsok hálózata, akik extra javakat élveznek, és ez a különbség épül rá a helyben már meglévő egyenlőtlenségekre. A mindenkori világbirodalom szerepét betöltő komplexum esetében – ez jelenleg, nagyjából az 1920 és 2030 közötti téridőben az Amerikai Egyesült Államok – még különösebb a helyzet. Itt ugyanis a nemzetállam Amerika és a birodalmi Amerika kettőssége egészen szélsőséges egyenlőtlenségeket hoz létre, hiszen nem egyszerűen egy nemzetállami keretek között működő lokális kollaboráns elitről van szó, hanem arról, hogy maga a világbirodalmi elit alkot egy szuperstruktúrát, amelynek anyagi és szimbolikus jövedelme és vagyona a globális értékszi­vattyú feletti korlátlan ellenőrzésből ered. Csakhogy ez az ellenőrző szerep egyre inkább akadozni látszik, így a globális elit extra kiadásai – katonai, pénzhatalmi, véleményhatalmi tételek – a nemzetállami Amerika költségvetését terhelik. A globális szuperelit Amerikájának bevételei viszont nem jelennek meg forrásként a nemzetállam-Amerika számára, így a Egyesült Államok rohamos gyorsasággal szegényedik, miközben katasztrofálisan el is adósodik. Mindez egy-két évtizeden belül a szó szoros értelmében felrobbanthatja ezt a kettős szerkezetű Amerikát, és/vagy a szuperelit előremenekülve maga robbanthat ki globális háborút. Nyugat-Európa helyzete némileg eltér ettől. Itt is jelen vannak a nemzetállamokon belül a globális hatalmi szuperstruktúrák helyi kiszolgálói, ám extra jövedelmeiknek eddig határt szabtak azok a kulturális eltérések, amelyek Európa és Amerika között kezdettől jelen voltak. Európa lelki, erkölcsi, szellemi talapzata az együttműködés, a szolidaritás, a gondoskodás elveit és gyakorlatát sokkal magasabbra értékeli, mint az eltérő alapokra épülő Amerika. Nem azért fizetek magas bért a dolgozóimnak, mert gazdag vagyok, hanem azért vagyok gazdag, mert magas bért fizetek a dolgozóimnak, mondta a jóléti állam logikája. A hetvenes-nyolcvanas évektől a világ globális perifériáin, főként Ázsiában, ezen belül Kínában felfedezett munkaerő-lelőhelyek azonban teljesen megváltoztatták a helyzetet. Nyugat-Európa és Amerika munkaerő-tulajdonosainak azóta zajló folyamatos térvesztése, anyagi és kulturális leépülése főként ennek eredménye. Ez okoz Franciaországban permanens polgárháborút és provokál a migráció kapcsán egyre súlyosabb feszültségeket Európa számos országában.

– Eközben recsegnek-ropognak a régi világrend tartópillérei...
– A birodalmak általában nem szeretnek összeomlani, sőt, agóniájuk során egyre agresszí­vebben hirdetik, hogy ők, szemben elődeikkel, örökké fennállnak majd. Így van ezzel most az amerikai világbirodalom is, amely már belekerült a halálspirálba, ami minden birodalom végzete. Egyre kevésbé képes fenntartani a világrendet, a Pax Americanát, ezért egyre agresszívebben lép fel a világgal szemben, amely viszont egyre inkább vonakodik neki alávetni magát. Amitől a birodalom egyre frusztráltabban csapkod, a rend fenntartása helyett egyre inkább ő maga lesz a káosz előidézője. A világ egyre inkább megvonja tőle a rendfenntartás költségeinek fedezetét, míg végül az anyagi és erkölcsi deficit és adósság örvényeibe hullva elvész a birodalom. Az agonizáló amerikai impérium számára a legfőbb ellenséggé egyre inkább a német dominanciájú Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszere válik, márpedig minden jel arra utal, hogy ennek nincs alternatívája, vagy ha igen, az egy permanens globális háború lehet. Európát a migrációs fegyverrel próbálja szétzilálni, Oroszországot a mesterségesen kiprovokált ukrajnai háborúval és az erre épülő szankciókkal. Kínát pedig kereskedelmi és pénzháborúval, bár most Hongkongban már polgárháború felszításával is. A migráció azonban azért lehet fegyver a birodalom kezében Európa ellen, mert az európai keresztény, fehér ember, feladva legfőbb hivatását, nem hozza világra és nem neveli testi-lelki egészségben a következő nemzedéket. Ezért kényszeríthető erre a halálos kimenetű importra, amit a migráció jelent. Magyarország amiatt került célkeresztbe, mert nyíltan ellene szegül ennek az önfelszámoló stratégiának. Ez szó szerint élet-halál harc.

– Ha már szóba került a bevándorlás: Magyarországon a migráció helyett inkább a gyermekvállalást támogatná a kormány. Sikeres lehet a családvédelmi akcióterv?
– A helyzet történelmi távlatokban szemlélve elég szívszorító. Az ötvenes évek első felének női generációi még kilencvenszázalékos valószínűséggel szültek legalább két gyereket a húszas éveik során. Ez az arány a következő nemzedékben, a hetvenes években már csak hatvan százalék, és aztán az ezredfordulón már csupán harminc. Ha a húszas-harmincas évek negyedik nemzedéke tovább megy lefelé ezen a lejtőn, akkor a sorsunk megpecsételődik, hisz a harmincas években akkor már legfeljebb 60 ezer gyermek születik évente, viszont legalább 150 ezren fognak meghalni. Az évi százezer fő körüli népességfogyás pedig olyan mértékben torzítaná el a társadalmi újrateremtési folyamatok egész rendszerét, ami az anarchia és a káosz kezelhetetlen örvényeibe taszítaná az országot. Legfeljebb talán négy-öt évünk maradt ennek a megakadályozására. Roppant nehéz feladatnak ígérkezik, de nincs már más választásunk. A globális birodalom stratégiai érdeke az, hogy ne saját előállítású legyen a jövő nemzedéke, hanem importra, vagyis folyamatos bevándorlásra épüljön.

– Érdekes, hogy ma már a főáramú média sem annyira emleget menekülteket, egyre nyíltabban utalnak arra, hogy nagyon is szervezett betelepítésről van szó. A családvédelmi akcióterv kapcsán is elég sokan elszólták magukat, mikor azt boncolgatták, hogy felesleges, sőt, káros gyereket szülni, miközben be lehet fogadni bevándorlókat is...
–  Tudomásul kell vennünk, hogy az Európai Unió uralmi elitjei az elmúlt évtizedek alatt egyre inkább az amerikai birodalom kiszolgálóivá váltak. Ez addig nem jelent meg látványos módon, amíg az amerikai birodalom képes volt üzemeltetni a világrendet. Ám a helyzet megváltozóban van, Európa egyes kérdésekben már-már ellenséggé vált. Ez jelenik meg az Oroszországgal, Kínával és főként Iránnal való kapcsolataik agresszív blokkolási kísérletében, amire egyelőre teljes behódolás a válasz. Donald Trump most arra tesz kísérletet, hogy Amerikát mint nemzetállamot megóvja attól, hogy az összeomló birodalom romjai alá szoruljon. De csapdában van, és a birodalom sokszor őt is arra kényszeríti, hogy eredeti straté­giá­jával szembemenjen. Ám azzal, hogy Orbán Viktort „ikertestvérének” nevezte, elég nyíltan utal arra a satuhelyzetre, amelyben mindketten vannak. Tragikomikus látni, hogy az európai uralmi elitek szembefordulnak az amerikai elnökkel, és az ő ellenében az amerikai birodalmat, illetve annak Európa felszámolására törekvő igyekezetét támogatják.

– Mindezek után már csak az a kérdés, hogy lesz-e lehetősége Közép-Európának, benne hazánknak arra, hogy legalább valamennyire a saját útját járja.
– Az elmúlt ezer év során ez a térség a mindenkori nyugati és keleti birodalom ütközőzónája volt, ahol az oszd meg és uralkodj elve dominált. Ma már egyértelmű, hogy egymás ellen uszítva itt mindenki csak vesztes lehet, ráadásul ma és a jövőben minden eddiginél veszélyesebb birodalmi örvényekbe kerülhetünk. Ám a V4-együttműködés most azt látszik igazolni, hogy a régió népei felismerték, hogy e hibás történelmi stratégia folytatása a teljes önmegsemmisítésbe vezetne, így a megmaradás egyetlen esélye a komplex együttműködés.

– A V4 kapcsán többen is felvetették, hogy miként egykor Bizánc túlélte a bukott Nyugatrómai Birodalmat, hasonlóan alakulhat Kelet- és Nyugat-Európa sorsa. Ön szerint is ez lesz a jövőnk?
– Valóban, a Római Birodalom utolsó egy-két évszázada meglepő analógiát mutat a globális kapitalizmus mai létmódjával. A hedonista fogyasztási őrület, az amfiteátrum szerepét betöltő globális média, az erőszakkultusz, a lelki, erkölcsi, szellemi rend anarchiába, majd káoszba süllyedése volt bukásuk legmélyebb oka. A Keletrómai Birodalom eleve mértéktartóbb volt, mert néhány ősi birodalom közelsége alapvetően korlátozta terjeszkedését. A mértékletesség, az empátia, a kifinomult egységhálók művészi szintre emelése kulturális értelemben sokkal rugalmasabbá és ütésállóbbá tette a Keletet, ráadásul Nyugat előbb erkölcsi, majd teljes anyagi lezüllése és szétesése intő jelként fontos tanulási lehetőséget is adott neki. A nyugat-európai ember hajlamos volt az 1950 és 1990 közötti negyven év során személyes teljesítményének tekinteni mindazt, amit anyagilag és kulturálisan elért, nem értette – ma sem igazán érti –, hogy csak a globális birodalom játékszere volt, és hogy kivételezett helyzete a globális erőforrás-szivattyúk átállításával pillanatok alatt megszűnhet. És most, amikor ez valóban megtörténőben van, egyre frusztráltabb és indulatosabb. Kelet-Európa és különösen a V4-országok népei és elitjei drámai történelmi tanulási folyamaton mentek keresztül, és ez először válhat olyan stratégiai előnnyé, ami a térség megerősödését, dinamikus felemelkedését hozhatja.
 

KOVÁCS DÁNIEL, Magyar Demokrata